Egy lépés előre, kettő hátra...

Álldogálok a piaci asztalnál, nézegetem a kirakott árut, s az árusító már a műanyag zacskót készíti számomra, amikor hangosan fölkiáltván, jaj, csak azt ne!, kiveszem a táskámból az otthon már elkészített zacskókat, és a kezébe adom.

Borzalommal nézek a nagy bevásárlóközpontokban arra a tömérdek műanyag üvegre, és főképpen az utcán meg a parkokban elszórtakra. Az utóbbinak sem Budapesten, sem pedig Prágában nem voltam szemtanúja.

Az ipar fejlesztésével az volt a cél, hogy könnyebbé váljék az életünk. És bizonyos szempontból úgy is lett. Ám pontosan ez a „fejlődés” súlyosbítja a környezetszennyezést. Örültünk a találmányoknak és az előrelépéseknek, de némelyik termék előállítása és használata ahhoz járul hozzá, hogy földünk egyes részei tönkremenjenek. Különösen fáj a szívem, amikor a szép szódás- és alkoholosüvegeket látom szétszórva. Micsoda gazdálkodás – az anyag, a fuvar, és ha csak egy-két koronát adnának a nem tipizált üvegekért, a szegényemberek mind összegyűjtenék (mint pl. a szórólapokat), így az éhezők is vehetnének itt-ott legalább pár kiflit.

Nem tudom, mi ennek az oka. Talán bizonyos esetben kormányzatok vagy testületek nem akarják vállalni a környezet megtisztításával járó költségeket. Szerintem erre egyszerűen a kapzsiság a magyarázat – hogy a környezetvédelem anyagilag hátrányosan érintené őket!