Egy hatékony terápia, melyet eredményei igazolnak!

<p>Kisfiunknál, Sebastiannál (7 éves), 3 és fél évesen, ovi kezdés után jelentkeztek az első problémák: állandó orrhang, nátha, köhögés, orrvérzés. Először a közösségre fogtuk: &bdquo;meg kell szokni. &bdquo;Fél évig rohangáltunk vele fo-lyamatosan az orvoshoz. A gyógyszeres kezelésektől időlegesen jobban lett, de hamarosan kezdődött minden előlről..Elegünk volt már az egészből.., főleg abból, hogy betegnek lássuk a kisfiunkat! Allergológusnál kötöttünk kis, aki megállapította a por, penész, dió , mogyoróallergiát. Heuréka!-gondoltuk.., de egy év gyógyszerszedés és az allergének kerülése ellenére sem volt valami rózsás a helyzet, bár az azt megelőzőekhez képest, mondhatni, jobban volt.</p>

2014-ben, az első osztály megkezdésével, szinte azonnal erősödtek a tünetei. A karácsonyi szünetben már visszaszorítani sem tudtuk a köhögését. Tehetetlennek éreztem magam. Utólag elgondolkodva, fogalmam sincs mi történhetett volna, ha nem fordulunk a Vargha Terápiához..

Az állapotfelmérés és biorezonanciás szűrővizsgálatok eredményei alapján, sok mindent ki kellett zárni az étrendjéből. Nem volt könnyű futam, de Sebi nagyon jól viselte. Megértette hogy a már szinte elviselhetetlen köhögés elkerüléséhez, NEM fogyaszthat bizonyos dolgokat. Pl semmi gluténtartalmú élelmiszert, valamint tejet, élesztőt, cukrot és vöröshúst sem.

Hihetetlennek tűnhet, de már a második kezelést követően megszűnt a krónikus köhögés! Bár néhány hét alatt az összes tünete elmúlt, azért szorgalmasan folytattuk a terápiát, az előírtaknak megfelelően. A nehezén már túl vagyunk és annyit biztosan mondhatunk, hogy megérte! A Vargha Terápia egész csapata nagyon segítőkész, bármilyen kérdésem volt segítettek! Ami pedig szintén nagyon fontos: Sebi mindig jókedvvel ment és jókedvvel is távozott a kezelésekről!..azt hiszem, annak, aki már hordta orvoshoz a gyerekét, nem mondhatnék ennél meggyőzőbbet! JÓL DÖNTÖTTÜNK HOGY A VARGHA TERÁPIÁT választottuk! Csakis köszönettel tartozunk!

Lőrinczi Csilla, Gerasimov Sebastian anyukája

 

Migrén, fejfájás

A barátaim hívták fel a figyelmemet a Vargha Terápiára. Tudták, hogy régóta küzdök migrénnel. Valóban gyakran gyötört fejfájás, de hol az időjárási frontokra fogtam, hol a menzeszemmel hoztam összefüggésbe. Viszont odáig fajult a helyzet, hogy már emelt dózisú fájdalomcsillapítóval sem tudtam kezelni, ráadásul tisztában voltam vele, hogy a szervezetemet is folyamatosan terhelem, mérgezem a gyógyszerrel.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"226044","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"379","style":"width: 300px; height: 241px; margin: 10px; float: left;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"471"}}]]2015 novemberében jelentkeztem be állapotfelmérésre. Meggyőző volt számomra, hogy komplexen tárták fel, mi is állhat a panaszaim hátterében, nem csupán a tüneteim enyhítésére fókuszáltak. A biorezonanciás vizsgálat eredményeit is figyelembe véve, dietetikus szakember által összeállított, speciális, ámde az ízlésemhez is alkalmazkodó étrendet kaptam! A kezelés.., hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy az első alkalom fizikailag kelle-mes volt, de a tompíthatatlan fejfájáshoz képest azért elviselhető. Lelkileg azonnal feltöltődtem. A kezelési fájdalmak aztán enyhültek, majd teljesen megszűntek és egyszer csak azon kaptam magam, hogy el kellett gondolkodnom, mióta is nem kínoz a migrénem?A későbbiek folyamán, a terápia ideje alatt sajnos nagy, családi veszteségek értek. El kellett altatni házi kedvencünket, pár nappal később pedig elveszítettem édesapámat. Utólag jöttem rá arra is, hogy a kezelés illetve az annak során folytatott beszélgetések is sokat segítettek a traumák feldolgozásában.

Az eredményeim tehát önmagukért beszélnek és a hozzáadott értékről még nem is beszéltem. Pedig az sem semmi! A három hónapos kezelés során, észrevétlenül szabadultam meg 4 kilótól!

Köszönöm a Vargha Terápia minden kedves munkatársának, hogy a migrénem már csupán rossz emlék, elviselhetetlen fájdalmaktól szabadítottak meg.., és hogy átsegítettek egy lelkileg nehéz időszakon, hogy az életvezetésem egészét tekintve, az ő segítségükkel léptem egy jóval egészségtudatosabb útra. Már azt is tudom, hogy mindig sok lesz a teendőm, hiszen az egészségmegőrzés is egy folyamatos és összetett feladata az életünknek!

Üdvözlettel: Pintér-Szórády Katalin

Azzal nagyon sokan tisztában vagyunk, hogy betegségek megelőzése érdekében megannyi, testi-lelki egészségünket szolgáló „szabályt” kell követni. Megfelelő folyadékfogyasztás, mozgás, helyes táplálkozás, stresszmentes, aktív élet. Na igen.., elvi síkon mindezt tudjuk is.., de valljuk be őszintén, ki az, aki ezt valóban helyesen alkalmazva éli az életét? Arról nem beszélve, hogy megbetegedés esetén még ennél is összetettebb fókusz szükséges! Nyilvánvalóan nem elegendő egy kiadós alvás, egy csésze tea, vagy néhány pirula. Kihez fordulhatunk? Valóban létezik olyan szakember, olyan terápia, ami testi-lelki igényünk minden apró rezdülésére figyelve, gyógyszermentesen szolgálja teljes felépülésünket? Természetesen, igen!

A Vargha Terápia komplex egészség-módszerét holisztikus szemléletmód hatja át. A test és a lélek problémáinak, azaz a betegsé-gek valódi okainak feltárásával és megszűntetésével érhető el a teljes felépülés, mégpedig káros mellékhatások nélkül! Egyedi ideg-inger gyógymódjuk eredményességét kiegészítő terápiák (biorezonanciás analízis és kezelés , egyéni problémára szabott dietetikai és teljes életmód-tanácsadás, gyógymasszázs) segítik elő. Az első személyes találkozó alkalmával a vezető terapeuta, Vargha Zsolt által végzett állapotfelmérés során fény derül a panaszokat kiváltó okokra. A komplex egészségfejlesztő módszer prevenciós jelentősége is fontos, hiszen a már kialakult betegségek gógyítása mellett fontosnak tartják a terápia betegség-megelőző, egészség-megőrző, szerepét, kiemelkedő fókusszal koncentrálva a kora gyermekkori állapotfel-mérésekre. Mert bizony a kellő időben szűrt allergiák, étel-intoleranciák ismeretében, az eredményhez igazodó életmód-váltással, megannyi, későbbi életkorban kialakuló krónikus megbetegedés (pl krónikus felső légúti és emésztőszervrendszeri megbetegedés) volna megelőzhető

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?