Egy független vizsgálat szerint a Facebook internetes közösségi portál nem tett eleget a diszkrimináció ellen, néhány döntése pedig visszaveti az emberi jogok érvényesülését – adta hírül a The New York Times című amerikai napilap a Reuters hírügynökség szerdai ismertetése szerint.
Egy független vizsgálat szerint a Facebook nem tett eleget a diszkrimináció ellen
![A Facebook letiltotta a mianmari rohingja felkelőket](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/tec-facebook-under_siege_82400-2098fb7270cc4bf2a999c9242ffe0b55_0.jpg.jpg?itok=f4GR3HMm)
A vizsgálat eredménye valószínűleg további nyomásként nehezedik a Facebookra, amelyet már most is mintegy 900 hirdető bojkottál, köztük olyan óriásvállatok, mint a Coca-Cola, mert szerintük elősegíti a gyűlöletbeszédet.
A Facebook egyik szóvivője azt mondta, hogy a vizsgálat „mély elemzése annak, hogy miként tudjuk megerősíteni és szélesíteni az emberi jogok érvényesülését cégünk minden szintjén, ám mindez csupán az út kezdete.”
A jelentés szerint a Facebook túlságosan engedékeny politikusok irányában, őket nem kötelezi szabályainak betartására, és hagyja, hogy félreinformáljanak, ártalmas és megosztó szövegeket tegyenek közzé, esetenként még erőszakra buzdítókat is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.