Duray Miklóshoz a határon túli magyarság erkölcsi érdekeiről

Levelem apropója az április 25-ei telefonos interjúja, amelyet a Duna TV kérésére adott. Pontosabban egy mondat az Ön nyilatkozatából. Arra a kérdésre, hogyan látja Ön leendő kapcsolatát az új magyar kormánnyal, a válasz az volt, hogy ez az új koalíciótól függ. Értsem ebből, persze enyhe malíciával, Ön mindent elkövetett a jó kapcsolatok érdekében, innen már a labda a másik térfelén pattog.

Nagyfokú empátiával elfogadtam és próbáltam megérteni az Ön Kossuth téri szereplését, ugyanakkor az ezt követő interjúiban már nem vállalta teljes mellszélességgel az ottani kijelentéseit. Sajnos csupán etimológiai fejtegetésekbe bocsátkozott a forradalmi eszme kapcsán. Sőt azt sem vállalta, hogy az Ön személyes véleménye a „Felvidék veletek van” üzenete. Csupán egy transzparensről idézett. A mostani nyilatkozatra azonban már nehezen találtam mentséget. Ez az a pont, ahol más véleményt fogalmaznék. Ön és én egy korosztály vagyunk. Önt a Felvidékre, engem Erdélybe sodort az anyaországtól a nagypolitika. Mindketten átéltük a kétszeres elnyomást. Emberileg a szocialista rendszert, magyarként pedig a fröcskölő nacionalizmust. Ezért veszem a bátorságot, hogy ezen hasonlóságok alapján szerény véleményemnek hangot adjak. Meggyőződésem, hogy Ön is olyan szimbólum a szlovákiai magyarok számára, mint Tőkés püspök úr a mi esetünkben. Ön, érthetően, inkább érzelmi alapon politizál, azonban az érzelmi politizálás sem vonatkoztathat el a tényektől.

A tények pedig az elmúlt négy évben a következők. Trianon óta ez a magyar kormány tevőlegesen bizonyított a határon túli magyarok felé. A státustörvény az Antall-kormány Duna TV-beindításánál is nagyobb horderejű. Észre kell vennünk, hogy csak jobboldali kormány vesz bennünket komolyan. Szavazói számára is számos pozitív döntést hozott... Azok a tények azonban, amelyek árnyékot vetnek mindezekre, nem roboghattak el Ön mellett észrevétlenül. Minimalizálták a parlament szerepét, a demokrácia egyik alapintézményét, a hetente szót három hétre fordították, kijelentették, van élet ellenzék nélkül is, csak unalmasabb. Az APEH a kormány büntető eszköze lett, az igazságszolgáltatás pártatlanságát megkérdőjelezik szakemberek; nem alakulhatott egyetlen parlamenti vizsgálóbizottság sem ellenzéki kezdeményezésre, az interpellációk fele idejét saját maguknak tartják fenn, kihúzandó az ellenzék méregfogát. A közszolgálati média már bántóan egyoldalú.

Ezt a fajta demokráciát képzelte el Ön, amikor aláírta a Charta ‘77-et? Nem tudom elhinni, hogy Ön nem észlelte: kisajátítják nemzeti ünnepeinket, szimbólumainkat, lehazaárulóznak, pedig csak a vélemények másságáról van szó, fanatizálnak tizenéveseket úgy, hogy ezek már a gonosszal azonosítják a választási versenytársat, a televízióban szemünkbe hazudnak vezető politikusaik, letagadva evidenciákat, megosztottak mindent, ami megosztható, még Önt és engem is. (...), a magyar kormányzás történetében először nem készül jegyzőkönyv az ott elhangzottakról.

Mi ez, ha nem a demokrácia „sajátos” értelmezése? Netán megcsúfolása? Mindezek tudatában miként tudja jó szívvel adni szimbólum-imázsát csak az egyik oldalnak? És akkor nem szóltam semmit arról a hallgatólagos cinkosságról, amellyel elfogadta a kirekesztő nézeteket valló MIÉP támogatását. Ön nem érzi a szlovák kirekesztést? Vagy csak bizonyos kirekesztést kell elfogadnunk? Talán akaratlanul is, de segített nekik viselni azt a lelki terhet, ami a mindenkori igazság birtoklásának tudatával jár. Soha nem ismerték el egyetlen hibájukat sem. Szerintük nem is volt. (...) Fájdalommal konstatálom, hogy a kormányzás számukra cél, az eszközökben pedig nem kell válogatni.

Adódik a kérdés, milyen értékrend mellett áll ki Ön ilyen egyértelműen? (...) Erkölcsileg lehet-e érdeke a határon túli magyarságnak egy, a demokrácia határait erősen súroló anyaországi kormány, amely akár meg is kérdőjelezheti az európai integrációt? Szerintem teljesen világos, hogy mi, határon túliak, bár nem vagyunk sokan, de elegen ahhoz, hogy a mindenkori szlovák, román hatalom „torkában” legyünk, nem szeretnek, de oda kell reánk figyelniük, mert a közös Európa is figyel. Számunkra az egyetlen megoldás az uniós csatlakozás, ez megszüntetné a kisebbségi mivoltunkból adódó hátrányok zömét.

Nem kérem, hogy nekem adjon igazat, megtiszteltetésnek venném azt is, ha csak kételyei merülnének fel. A véleménykülönbségek ellenére is maradok változatlanul őszinte tisztelője:

Fehér László

közgazdász, Nagyvárad