Bombariadó van a szlovákiai repülőtereken

rendorseg kp

Egy ismeretlen személy bombát jelentett a kassai, a poprádi és a pozsonyi reptéren.

Bombariadót fújtak vasárnap reggel a kassai repülőtéren, miután valaki bejelentette, robbanószerkezetet helyezett el az egyik épületben. Az érintett terminált kiürítették.

A következő, 09:55-kor induló, Londonba tartó járat valószínűleg késni fog” – tájékoztatott a közösségi hálón a repülőtér.

Ugyanezen okok miatt a poprádi Poprad-Tatry repülőtér is zárva volt. „Az utazókat evakuáltuk, jelenleg ellenőrzéseket végzünk a terminálokon és az adminisztratív helyiségekben” – közölte weboldalán a vezetőség, egyúttal hozzátéve, hogy a Londonból 09:45-kor érkező, és a brit fővárosba 10:25-kor induló, menetrend szerinti járat esetében késésre kell számítani.

A Markíza értesülései szerint a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtéren is bombariadó lépett életbe, ám ez nem korlátozta a komplexum működését. A rendőrök már befejezték a pirotechnikai ellenőrzést, robbanóeszközt nem találtak.

A bombafenyegetések hírét az illetékes kerületi rendőrkapitányságok is megerősítették.

Frissítés

A kassai repülőtér vezetősége délelőtt jelezte, nem találtak bombát a pirotechnikusok, így ismét teljes üzemben működnek.

(markíza, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?