Véget ér a szezon Tornalján, sikeres volt a strandfürdő újranyitása

12
Tornalja |

A felújított tengerszem strandfürdő június végén, közel hat év után nyitotta meg kapuit, a szezonban mintegy 30 000 ember látogatott el ide. A látogatók száma többszörösen meghaladta a fürdő bezárása előtti számokat.

A tornaljai tengerszem fürdő az elmúlt két hónapban nagy érdeklődésnek örvendett. Utoljára 2011-ben és 2015-ben regisztráltak több mint 30 ezer látogatót.

„Akkoriban azonban nem volt ennyi vonzó stranfürdő a környének. A látogatottság a bezárás előtt a 7000 látogatót sem érte el” - mondta Győrfi Erika polgármester, hozzátéve, hogy az önkormányzat pozitívan értékeli az újranyitás utáni első szezont.

Szombaton a nyárbúcsúztatón számos kísérőprogrammal kedveskedtek a családoknak, illetve bemutatták a Gömör Regionális Turisztikai Szervezet által támogatott fejlesztési projekteket is. Ezek közé tartozik a fürdő új bejárati épülete és a természetes medence mólója. A fürdő a mai napon tart utoljára nyitva a szezonban.

A több mint 500 ezer euróba kerülő rekonstrukciót a város tavaly a nyár előtt kezdte el. A projekt részeként felújították a természetes medencét és új sétányt építettek köré. A fürdő területe is megújult. A városnak nem volt ideje a szezon megnyitása előtt orvosolni néhány feltárt hiányosságot, ezért a helyreállításra azután kerül sor, hogy az uszoda bezárt a nagyközönség előtt.

 „Panaszkodtunk néhány munka minőségére. A kivitelezőnek a nyári szezon zárása után kell ezeket a hiányosságokat kijavítania. Úgy vélem, hogy már őszre készen leszünk” - zárta a polgármester.

A tornaljai strandfürdő a város Királyi városrészében található, 1969-ben nyitották meg. Központi eleme egy mesterséges víztározóból kialakított természetes úszómedence, amelynek területe mintegy 1,5 hektár, mélysége pedig eléri a 2,2 métert.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?