A legendás zenekar életben maradt tagjai rengeteg tervvel és elképzeléssel állnak a 40. évfordulójuk elé, és még az is elképzelhető – ami eddig lehetetlennek tűnt –, hogy lesz olyan reklám, melyben felcsendülhet majd egy Doors-sláger.
Doors-tervek a 40. évfordulóra
Jeff Jampol manager azonban most úgy véli, újra át kellene gondolni a dolgot, ugyanis egy esetleges reklámzene kapcsán az újabb generációkhoz is eljuthatna a Doors zenéje. „Természetesen sosem lesz egy dezodor vagy egy fogkrém reklámjának aláfestő zenéje egy Doors-szám. Viszont ha találkozunk egy olyasfajta hirdetéssel, amivel teljes mértékben egyetértünk, akkor elképzelhető, hogy talán igent mondunk rá” – nyilatkozta Jeff.
A Doors-jubileumra amúgy a tervek szerint egyebek közt egy 12 lemezt tartalmazó CD-box fog megjelenni, mely a zenekar első 6, újrakevert és bonus trackekkel ellátott stúdióalbumát, valamint hat remixeket és egyéb érdekességeket tartalmazó DVD-t fog majd magában foglalni. Ezenkívül valószínűleg bakeliten is kapható lesz a hat stúdióalbum. 2007-re terveznek még egy utazó Doors-kiállítást is különböző emléktárgyakkal, valamint egy állandó tárlatot a Rock and Roll Hall of Fame and Museumba. (zn)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.