De mi van a fogakkal?

A csokievés remekül védhet a fogszuvasodás ellen, majd egy szép napon – vélekednek japán biológusok. Jóslatukat arra a felfedezésükre alapozzák, hogy a csokoládé legfőbb alapanyaga, a kakaóbab egy része öli a szájüreg baktériumait.

A csokievés remekül védhet a fogszuvasodás ellen, majd egy szép napon – vélekednek japán biológusok. Jóslatukat arra a felfedezésükre alapozzák, hogy a csokoládé legfőbb alapanyaga, a kakaóbab egy része öli a szájüreg baktériumait. Márpedig a szuvasodás akkor keletkezik, amikor ezek a baktériumok a cukrot savakká alakítják át.

Az Osakai Egyetem kutatóinak a New Scientist című tudományos magazinban megjelent felfedezése szerint a kakaóbabnak a burka potenciális baktériumölő szer. Ez a héj azonban a csokoládégyártás során általában veszendőbe megy, pedig kivonatát jó lenne szájvizekhez, fogkrémekhez hozzáadni, mi több, vissza lehetne juttatni a csokoládéba, hogy azonnal védje a fogakat – hangoztatják a japán kutatók.

A kakaóbabhéj jótékony hatását patkányokon már ellenőrizték. Amelyik régcsálónak belekevertek belőle az ivóvízébe, annak egészségesebbek maradtak a fogai. A kutatók most embereken tervezik tesztelni a kakaóbab burkának fogvédő hatását.

A fogszuvasodás kialakulásáért egyébként nem egyértelműen a cukor a felelős. A legtöbb nyugati országban a fogszuvasodás gyakorisága nagymértékben csökkent, noha a szénhidrátfogyasztásban nem figyelhető meg változás. Az étrend és a fogak egészsége szorosan összefügg egymással, de az a hit, miszerint a szénhidrátok fogyasztásának csökkenésével javul a lakosság fogászati állapota, mára túlhaladottá vált. Az ún. Vipeholm-kutatás kimutatta, hogy nem az elfogyasztott édességek mennyisége, hanem a fogyasztás gyakorisága számít. A felmérés azt az eredményt hozta, hogy ugyanolyan mennyiségű édesség sokkal nagyobb károsodást okozott akkor, amikor az étkezések között nassoltak a kísérleti alanyok, mint amikor a főétkezés részeként fogyasztották. Ez nyilvánvalóan összefügg az étkezések közötti fogmosással. Egy közelmúltban végzett felmérésből az derült ki, hogy megfelelő szájápolás mellett a napi néhányszori cukor- és csokifogyasztás nem károsítja számottevően a fogakat. (in)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?