A hőn áhított első csóktól rögös út vezet az igazán szenvedélyes csókokig. Kamaszkorunk egyik legemlékezetesebb pillanata, amikor hosszas elméleti felkészülés után lelkesen, de kissé esetlenül megtaláljuk egymás száját, s remegő ajkakkal próbálunk valami csókfélét összehozni.
Csókok, vágyak, csodák
A felnőttkor hajnalán a csók már a szerelem jelképévé lép elő, s az ember őrjítő vágyat érez arra, hogy ajkával megérintse kedvese száját.
E csókok már rutinosabbak, ám a kezdeti időszakban a felfokozott izgalmat sem nélkülözik. Amúgy a leglehetetlenebb helyeken kerülhet sor ezekre a csókokra, az állatkert éppúgy alkalmas helyszín, mint a tizedik emeletre tartó lift, amely bár praktikus, nem kifejezetten romantikus háttér. Az egymás ajkaira, nyelvére vágyó párok egyébként ebben az időszakban ritkán tétlenkednek, az utóbbi – szexuális felszabadultságot hozó – esztendők előtti korokban az idősebbek gyakran kaptak a szívükhöz egy-egy nyilvános csók láttán. A szerelmesek azonban már akkor sem voltak, s mostanság sincsenek tekintettel az érzelmeiket irigylőkre, vadul csókolják egymást, ahol és amikor csak lehet.
A házasságkötéssel újabb fordulatot vesz a csók karrierje. Először csak – hivatkozva a sebtében felismert illemszabályokra – a nyilvánosan elcsattanók maradnak el, majd az otthoniak is inkább a szeretkezés idejére korlátozódnak. Néhány éve házasságban élők esetében egy nyilvános helyen lopott csókra a meglopott fél úgy reagál, mintha bekövetkezett volna a világ nyolcadik csodája. A csók érdekessége, hogy nem vész el, csak átalakul. Mármint a partner személye, akivel ismét fantasztikus lenne a nap lemenő sugarainak fényében csókolózni. Ez pedig azt bizonyítja, hogy nem a csókkal, hanem a kapcsolatokkal van baj. Pedig nem lenne haszontalan, ha a hosszabb ideje párkapcsolatban élők is megpróbálkoznának vele időnként. Még az is lehet, hogy csoda történne.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.