Az MKP képviselői nemrégiben a parlament épületében fogadták a Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara választott képviselőit.
Csallóközi kesergő
Papp István beszámolt a járás mezőgazdasági üzemeinek 2002-ben elért gazdasági eredményeiről, amelyeket az elmúlt 10 év távlatában összehasonlított és értékelt. A 2003-as év első negyedévi eredményeinek ismertetése után felhívta a figyelmet arra, hogy ha a jelenlegi gazdasági helyzet nem változik, akkor az év végére közel 250 millió korona veszteséget könyvelhetnek el a régióban mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozások. Segítséget és támogatást kért az MKP képviselőitől az aggasztó válságos helyzet orvoslására, rámutatva azokra a lehetőségekre, amelyekkel javítani lehetne a kialakult állapoton.
Simon Zsolt földművelésügyi miniszter válaszolt a beszámolóban elhangzott kérdésekre. Rámutatott arra, hogy a felvetett gondok a múltban történt mulasztásokból erednek. ĺgéretett tett arra, hogy az ő részéről mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csak a dunaszerdahelyi gazdák helyzete javuljon, hanem az országos agrárválság is megoldódjon.
Móricz Zoltán hozzászólásában részletesebben indokolta az elhangzottakat. Elemezte, milyen hatással van, illetve lesz az agrárválság a lakosságra. Továbbá kitért arra, hogy az MKP-nek nem lehet mindegy, milyen lesz az anyagi helyzete azoknak, akik pénzüket a mezőgazdasági vállalkozásokba fektették. Ő is az MKP politikusainak segítségét kérte a régió nevében.
Farkas Pál rámutatott az érdekvédelmi szervezetek munkájának fontosságára. Szorgalmazta az értékesítési szövetkezetek létrehozását, illetve a meglévők munkájának nagyobb hatékonyságát, amelyeknek jobban kellene alkalmazkodniuk a kialakult jelenlegi gazdasági helyzethez.
Podstránsky Vladimír szerint az ország agrárgondjainak orvoslására sürgősen legalább két milliárd koronára lenne szükség. Ennek előteremtése és hatékony elosztása időbe telik. Türelmet és nagyobb bizalmat kért a kamara képviselőitől.
A csaknem két órás találkozón többek között terítékre került a sertés-, a tej- és a baromfi ágazatot sújtó válság. Szó volt a repcekárokról, az aszályról, az öntözés támogatási rendszerének hiányosságairól, a várható aratási eredményekről, a SAPARD programról, a vágóhidak csatlakozási gondjairól, a piacszabályozási hiányosságokról, a nemzeti kvóták elosztásáról A jelenlevők mindkét részről fontosnak tartották az elhangzott információkat. ĺgéretek hangzottak el, hogy az MKP politikusai a lehetőségekhez képest mindent el fognak követni annak érdekében, hogy az agrárszférában jelentkezett gazdasági gondokon javítsanak. A megbeszélés zárószavában Harna István úgy értékelte a találkozót, hogy az kiindilópontja lehet a további együttműködésnek, melynek célja a csallóközi régió agrárgondjainak rendszeres elemzése lesz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.