Családi betegség lehet a szívinfarktus

Angol szakértők nagyszabású vizsgálata jelentős előrelépést jelent a szív-és érrendszeri betegségek öröklődésének kutatásában.

Vannak családok, ahol szinte törvényszerűnek látszik, hogy a felnőtté váló gyereket ugyanaz a betegség sújtja, amiben a szülő vagy a nagyszülő is szenvedett, sőt befejezte az életét. Angol kutatók Peter M. Rothwell vezetésével tanulmányozták ezt a fontos kérdést, igen jól szervezett vizsgálat útján.

Oxford városát és környékét egyetlen hatalmas kórház látja el, ami azt jelenti, hogy 91 000 ember minden súlyos betegségével ugyanabba a gyógyintézetbe kerül. A környéken élők születésüktől halálukig ugyanazon klinikán, azonos gyógyítási elvek és lehetőségek szerint kapják az ellátást, és ezért egészségügyi nyilvántartásuk is egységesebb és könnyebb.

Ezért szervezték 2002-ben az Oxfordi Értanulmányt, mely OXVASC néven azóta is folyik. A most nyilvánosságra került tanulmány eredményeit a Circulation: Cardiovascular Genetics szaklap közölte. A vezető szerző, Amitava Banerjee kiemelte, hogy "a szívinfarktus és az agyi katasztrófák családi előfordulását ugyanazon népesség tagjain eddig soha nem vizsgálták".

Az eredmények azt mutatták, hogy a szívbetegek 30 százalékának legalább egyik szülője valamikor infarktust kapott és ezen betegek 21 százalékának minimum egyik gyermeke ugyancsak így járt. Hét százaléknak két vagy több gyermeke lett infarktusos, illetve aki infarktus miatt kórházba került, azok öt százalékának mindkét szülőjét kezelték szívinfarktus következtében.

A szívroham hatszor nagyobb eséllyel következett be azok csoportjában, akiknek mindkét szülője kapott infarktust és a kockázat másfélszer nagyobbnak bizonyult, ha csak egyik szülő kórtörténetében volt ilyen esemény. Ezzel szemben ilyen összefüggést nem találtak a szélütés bekövetkezésében.

Rothwell professzor hangsúlyozta, hogy eddig mindenfajta érkatasztrófát hasonló módon értékeltek, most viszont egyértelműen kiderült, hogy a genetikai meghatározottság a szívinfarktus kockázatában sokkal súlyosabban érvényesül, mint az agyi események veszélyét illetően.