Elmaradt reggeli, megfeszített munka, kihagyott ebédszünet, a klaviatúra felett bekapott szendvics – sok munkavállaló számára megszokott ez a fajta táplálkozási program. Este pedig farkaséhesen nekiesnek a hűtőnek, és teletömik egész nap ürességre kárhoztatott gyomrukat. A sziesztázó déliek sokkal egészségesebben élnek.
Csak lassan a gyorsétellel!
Lassul az észjárás
A mesterségesen keltett idő-kényszer azonban valódi stresszhez vezet: szorongás és nyugtalanság lép fel, sőt a mentális teljesítmény is csökken, lassul az észjárás, romlik a memória. Ráadásul a desszertevésre szinte sohasem jut idő, pedig az édességben található anyagok endorfint termelnek, aminek hatására boldogságérzet járja át az elcsigázott munkavállalót.
Felelős: az életmód
Az egészségtelen munkahelyi táplálkozás a fenti tüneteken kívül komoly egészségromláshoz is vezethet, a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek kialakulása megelőzhető a helyes táplálkozással. A betegségek kialakulásáért javarészt ugyanis (43 százalék) az életmódunk felelős, a genetikai adottságok csak 27 százalékban, a környezeti hatások 19 százalékban, a nem megfelelő egészségügyi ellátás velejárói pedig 11 százalékban okozói a megbetegedéseknek.
Szabad nassolni!
Amíg azonban a munkahelyeken az a menő, hogy senkinek sincs ideje egy rendes ebédet elfogyasztani, addig kevés remény van a javulásra. A táplálkozástudománnyal foglalkozók ugyanakkor igyekeznek az egyes munkavállalókban tudatosítani a helyes étrend fontosságát. Önállóan is követhető tanácsokkal szintén szolgálnak: a munka közbeni nassolás nem csak megengedett, hanem ajánlott is.
A gyümölcsök, zöldségek, müzlik vagy krumplis „nassok” vitaminban és ásványi anyagban gazdagok. Szénhidráttartalmuk lassan szívódik fel a vérbe, ezért hosszabban fitten tartanak. A napi italszükségletről sem szabad elfeledkezni, a tea és kávé mellett 2 liter folyadékot kell inni.
Ha valaki meg szeretné őrizni a súlyát, ügyelnie kell az energiabevitelre is. Egy női irodai alkalmazottaknak napi 2100 kalóriára van szüksége, míg egy férfinak napi 2500 kalóriára. Az étkezéssel bevitt kalóriamennyiségből még levonandó a napi 8 órányi kényelmes üléshez szükséges 416 kalória, valamint a körülbelül 190 kalóriát felemésztő rövid séta az ebéd helyszínéig.
Legalább húsz perc
A gyorséttermeket és a könnyen elkészíthető ételeket a kiszolgálás, nem pedig az evésre szánt idő lerövidítésére találták ki. Szakemberek szerint legalább 20 percnek kell eltelnie, hogy az emberek a gyomrukban is érezzék az evés hatását, vagyis hogy jóllakottnak érezzék magukat.
Változnak a szokások
Felmérések szerint enyhe csökkenést mutat a naponta reggelizők aránya, s nő a majdnem sohasem reggelizők aránya. Főleg a 29 évesnél fiatalabbak körében jellemző a reggeli elhagyása.
A felnőttek háromnegyed része táplálkozik többé-kevésbé rendszeresen, míg egynegyede inkább rendszertelenül. Az étkezési szokások leginkább a vacsoránál változtak; a hideg vacsora háttérbe szorítja a meleget. Valószínűleg szerepet játszik, hogy egyre csökken a főzni szeretők aránya. Főleg a nők körében.
Amíg a fejlett nyugat-európai háztartások átlagosan kiadásaik egy hatodnál kisebb részt fordítanak ennivalóra, addig nálunk jó kétszer akkora hányadot, közel egyharmadot. (-it)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.