Civileket toboroznak a óriáskígyók elleni harchoz

Tallahassee (Florida).

Tallahassee (Florida). Ajándék pólóval és sorsoláson való részvétellel ösztönzik a civileket az Everglades Nemzeti Parkban hemzsegő nem őshonos kígyófajok elleni harcra a floridai vadvédelmi hatóságok.

A Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság (FWC) a héten jelentette be az őshonos állatok populációit tizedelő burmai pitonok észlelésének bejelentésére és eltávolítására ösztönző újításokat. A Piton Elfogási Program keretében azok, akik fotóval tudják igazolni, hogy eltávolítottak egy betolakodó óriáskígyót a kijelölt állami tulajdonban lévő földterületek valamelyikéről, egy pólót kapnak ajándékba és automatikusan bekerülnek egy havi díjsorsolásba. A program magánterületekre is kiterjed, a földtulajdonosok jóváhagyásával.

Egy rendelkezés szerint a civilek immár egész évben begyűjthetik a pitonokat 22 köztulajdonban lévő földterületről vadászengedély vagy a floridai vadvédelmi hatóságok külön jóváhagyása nélkül. Az állam továbbá vállalkozókkal is szerződést kötött, hogy eltávolítsák a pitonokat bizonyos területekről. A program keretében a civileket arra is megtanítják, hogyan tegyenek különbséget a betolakodó és az őshonos kígyók között, valamint az állatok biztonságos befogására és elszállítására is megtanítják őket.

A burmai pitonokat az 1970-es években észlelték először a területen és azóta az ökológiailag érzékeny Everglades Nemzeti Park első számú ragadozóivá váltak, fenyegetést jelentve az aligátorokra és más őshonos fajokra is. A kígyók testhossza az öt és fél métert is meghaladhatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?