Brigitte Bardot 75 éves

<p>Szeptember 28-án lesz hetvenöt éves Brigitte Bardot francia színésznő, egy nemzedék számára BB, "a" szexszimbólum. Jómódú szülei ötéves korától járatták zene- és táncórákra.</p>

16 éves korában már az Elle magazin címlapjáról mosolygott bájos, kicsit szemtelen kamaszarca. Felvevőgép elé 1952-ben, A normandiai odú című film forgatásán állt először, színészi kibontakozását jelentősen segítette Roger Vadim filmrendezővel kötött házassága. Rövid tengerentúli kiruccanás után (1953-ban Hollywoodban Kirk Douglas partnereként játszott A szerelem törvényében) ismét hazájában forgatott. Néhány felejthető filmben nyújtott felejthető alakítás után 1956-ban férje rendezte az első igazi Bardot-filmet. Az És Isten megteremtette a nőt kezdő jelenetében a hason fekvő, anyaszült meztelen BB maga volt a csábítás, az asztalon mezítláb lejtett tánca máig a filmtörténet egyik legerotikusabb jelenete.

A szexuális forradalom megtestesítőjévé vált Bardot alaposan feldühítette "pimasz pucérkodásával" az erkölcscsőszöket, a lesújtó kritikák nyomán a film otthon megbukott, az amerikai nézők azonban özönlöttek a mozikba. A Life Magazin azt írta: "a Szabadság-szobor 1886-os megérkezése óta francia lány ennyire még nem villanyozta fel az amerikaiakat."

Mivel BB nagyban növelte a francia film reputációját, végül honfitársai is megenyhültek iránta, s 1970-ben elsőként az ő vonásai alapján mintázták meg a Franciaországot szimbolizáló Marianne-szobrot. A hamvasszőke szépség sikerét jórészt Vadimnak köszönhette. Tőle tudta meg, hogy ajakbiggyesztése ellenállhatatlan, szűk farmerbe és merész bikinibe bújtatott teste izgató, ő pedig jó tanítványként domborított a felvevőgép előtt. Kilenc közös filmet forgattak, együttélésük öt évig tartott.

A továbbiakban még ötven filmet forgatott. Ő maga az 1960-as Igazságot tartja legjobb filmjének, az 1961-es Magánéletnek önéletrajzi vonatkozásai vannak. Legsokoldalúbb alakítását 1963-ban a Jean-Luc Godard rendezte A megvetésben nyújtotta, 1965-ben készült Louis Malle rendezésében a Viva Maria, amit a Hímnem, nőnem, egy újabb nagyszerű Godard-film követett. 1968-ban Sean Connery oldalán szerepelt a Shalako című westernben. Bardot énekesnőként öt nagylemezt és tucatnyi kislemezt dobott piacra, leghíresebb a Serge Gainsbourggal közös Bonnie és Clyde 1968-ból.

Magánélete is mozgalmasan alakult, sok férfival volt közeli kapcsolata s még többel hozták hírbe. Férjei sorában Vadimot Jacques Charrier követte, akitől 1960-ban fia született. Később három évre Günter Sachs német milliomos playboy hitvese lett, 1992 óta Bernard d'Ormale szélsőjobboldali politikus felesége.

Utolsó filmjét, a Don Juant 1973-ban forgatta. Cicababaként megszerzett hírnevét az állatvédelemnek szenteli, a Brigitte Bardot Állatvédő Alapítvány alapítója és aktivistája. Ma leginkább nyilatkozataival borzolja a kedélyeket: támogatja az eutanázia legalizálását és az öngyilkossághoz való jog elismerését, fajgyűlöletre és idegenellenességre való felhívásai miatt többször is elítélte a bíróság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?