Már egy hete a standokon van az Új Szó kiadásában az Angol–magyar képes szótár. Reményeink szerint a fiatal és idősebb nyelvtanulók megkedvelik ezt a kiadványt, és hasznos segédeszközként fel tudják majd használni alapfokú vagy haladó szintű angolnyelv-tanulásuk során, és így is tökéletesíthetik nyelvtudásukat.
Bővítsük szókincsünket!
A szőgyéni Béres Mária a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskola diákja. Lapunknak elmondta, öt éve tanul már angolul, s ebből két évet magántanárhoz is járt. Ő már megvette ezt a fiataloknak és idősebbeknek egyaránt megfelelő kiadványt, és sikeresen bővíti belőle a szókincsét.
„Már öt éve tanulok angolul, szerintem a nyelvtudásom 2-3 év múlva már elég jó lesz. Addig meg nem marad más hátra, mint a tanulás. Sok időt szentelek annak, hogy fejlesszem az idegennyelv-tudásomat, mert annak ellenére, hogy még csak 14 éves vagyok, tudom, nagy kincs lesz a kezemben, ha kommunikálni tudok majd más ország szülötteivel. Szerintem nagyon rossz módszerrel tanítanak az alapsuliban. Én személy szerint kevesebb nyelvtanra vágyom, és többet szeretnék beszélni, mert igazán az a lényeg, ki mennyire tudja magát kifejezni, nem az, hogy éppen milyen időben ragozok. Ez a szótár azért is hasznos kiadvány, mert vannak benne olyan kifejezések, amelyekkel eddig még nem találkoztam. És az ára is kedvező, csak 39 koronába kerül. Ha majd befejeztem a gimnáziumot és az egyetemet, nagyon szívesen eltöltenék pár évet külföldön. Biztosan olyan tapasztalatokat szereznék, amelyeket itthon a későbbiekben hasznosítani tudnék.” (he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.