Krónikus alulfinanszírozottsága és ebből eredő súlyos veszteségei miatt kénytelen lesz a hazaiak rovására mind több, teljes tandíjat fizető külföldi diákot felvenni az oxfordi egyetem, a világ legpatinásabb állami felsőoktatási intézménye.
Bajban a felsőoktatás
Krónikus alulfinanszírozottsága és ebből eredő súlyos veszteségei miatt kénytelen lesz a hazaiak rovására mind több, teljes tandíjat fizető külföldi diákot felvenni az oxfordi egyetem, a világ legpatinásabb állami felsőoktatási intézménye. Az intézmény most azt tervezi, hogy öt év alatt több mint ezerrel, 10 ezerre csökkenti a hallgatók számát, és ezen belül erőteljesen növeli a teljes tandíjat fizető külföldiek arányát, akik jelenleg a létszám alig hét százalékát teszik ki. Az évi 18 600 fontos – kb. egymillió koronás – hallgatónkénti képzési díjból az állami finanszírozás mindössze 9500 fontot fedez – áll az egyetem által kiadott jelentésben. A teljes tandíjat fizető külföldi diákok arányát tíz éven belül 15 százalékra kell növelni.
Emiatt 1600 hellyel kevesebb jut majd a brit hallgatóknak Oxfordban. Az állami egyetemek 2006-tól tanévenként 3 ezer fontig terjedő tandíjat szednek be a brit hallgatóktól. A londoni McKinsey üzleti tanácsadó cég friss rangsora szerint Oxford a világ harmadik legjobb egyeteme az amerikai Harvard és Stanford után, holtversenyben a Cambridge, Berkeley és a Columbia egyetemekkel. (o)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.