Az elvált szülők gyermekei gyakrabban dohányoznak

<p>Gyakrabban nyúlnak cigarettához és korábban lesznek dohányosok az elvált szülők gyermekei - állapították meg német kutatók.</p>

A DIW Berlin kutatóintézet Németországban végzett reprezentatív felmérése révén kiderült, hogy a szülők házasságának kudarca növeli a dohányzás szokássá válásának esélyét a gyermekeknél. A válás okozta stressz miatt nyúlnak gyakran cigarettához a fiatalok - fejtette ki Thomas Siedler kutató.

Ezzel szemben a későbbi dohányzási szokásokra nincs hatással, ha egyedülálló anya neveli a gyermekeket, vagy ha az apa korán meghal.

A dohányzás kockázata az elvált szülők gyermekeinél Nyugat-Németországban tizennégy, Kelet-Németországban és a bevándorló családoknál huszonöt százalékponttal magasabb, mint a "teljes" családok sarjainál. Azoknak a gyermekeknek, akiket egy szülő nevel, negyven százalékuk dohányzik, a két szülővel élőknek viszont csak 35 százaléka.

Nagyon fontos tényező a szülői példamutatás is. Csaknem a fele dohányzik azoknak a fiataloknak, akiknek az édesanyjuk is dohányos. Akiké pedig nem, azoknak csak kevesebb mint egyharmada cigarettázik.

A felmérés eredményeként kiderült az is, hogy általánosságban véve az ország keleti részén élő fiatalok és fiatal felnőttek nagyobb aránya dohányzik, mint a nyugaton élőké.

Egyébként a dohányosok aránya évek óta csökken Németországban, jelenleg a felnőttek egyharmada él ezzel a szenvedéllyel - állapította meg az a tanulmány, amely a Szocio-ökonómiai Panel (SOEP) adataira épül. Az utóbbiak tizenegyezer német háztartás 1984 óta tartó vizsgálatából származnak: ehhez összesen 2500 fiatal adatait használták fel, akiknek szokásait 24 éven keresztül követték figyelemmel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?