Az élet vizének forrásánál

Ige: „Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre nézett. A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább. ...a pusztán folyik keresztül, és a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz. De a tócsák és pocsolyák nem gyógyulnak meg. A patak partján innen is, túl is mindenféle gyümölcsfa nő majd. Gyümölcsük eledel, levelük pedig orvosság lesz.” (Ezékiel könyve 47, 1–12)

A népmesék hősei, a legkisebb fiúk számtalan akadállyal kellett, hogy megküzdjenek, míg eljutottak az élet vizének forrásához. Ennek a víznek gyógyító ereje aztán egy csapásra boldoggá tette őket. De az odáig vezető út csak különös kitartásuk vagy ritka képességeik, esetenként mesebeli segítőik révén volt megtehető. De mint általában a mesékben, végül elérték céljukat, és elnyerték méltó jutalmukat. A modern kor meséi, Indiana Jonesai, „szent grál” lovagjai már ha elérik is céljukat, a csodás eszközöket tartósan nem tudják megszerezni. Beomló alagút, fölrobbanó hegyek, összezáruló völgyek és egyebek teszik lehetetlenné a halandók számára ennek a csodának a birtoklását. Mindez lehet, hogy arra utal, a mai ember már nem hisz a mesékben, túl realisztikusan szemléli saját lehetőségeit.

A Bibliából is ismerjük az „élet vize” kifejezést, méghozzá több helyen is találkozunk vele. Valamilyen formában ott van mind az Ó-, mind az Újtestamentumban. Erre utal az édenkerten keresztül folyó víz is, amely megöntözi a kertet. És erre utal az Ezékiel próféta látomásában olvasott szakasz is. Az Újszövetség egyetlen prófétai könyvében, a Jelenések könyvében szintén erről ír a mennyei Jeruzsálem látása kapcsán János apostol. (Meglepően sok párhuzamot találunk a két prófécia összehasonlítása során!) Jézus pedig önmagáról beszél, mint az élet vizének forrásáról. Egy nagyon jelentős különbséget azonban észre kell, hogy vegyünk a mesék világa és a Biblia világa között. Amíg a mesékben a hősök ügyessége, ereje, találékonysága kellett ahhoz, hogy föltornázzák magukat ez áhított cél eléréséig, addig a Bibliában azt látjuk, hogy az Isten az, aki adja, indítja és elvezeti egészen az emberig e forrást. Isten helyezi Ádámot az áldott földre, az Édenbe. Amit Ádám saját erejéből elért, az a kiűzetés! Ezékiel látomásának új Jeruzsáleme ebben a formában soha nem épült meg. De amit elmond, az szimbolikus jelentésében igen sokat ad. A forrás, amely kertté változtatja a puszta sivatagot, a templom küszöbe alól fakad. Azon a kapun távozik, melyen az Úr dicsősége érkezett, s ezért ember nem lépheti át; itt az Isten közlekedik. Naggyá válása, elmélyülése sem az embereknek köszönhető. De ahol áthalad, ott kertté lesz a puszta, ahová megérkezik, ott meggyógyul a tenger. Élet támad benne, ellentétben a Holt-tengerrel, mely oly sós, hogy semmi sem marad meg benne. Ahova ez a víz elhat, ott megjelenik a gyümölcs, ott gyógyul a szív. Most cinikusan mondhatnánk, hogy a mi templomaink küszöbe alól sehonnan nem fakad forrás. Csakhogy Ezékiel látomásában sem az ember által használt kapuról van szó, hanem arról, amelyen az Isten dicsősége jött a templomba. A mi világunkba ennek nyomát a betlehemi csillag mutatta, a templomból való szétáradását pedig az első nagypénteken a jeruzsálemi templom kárpitjának széthasadása jelezte. Ez a forrás a golgotai kereszten fakadt föl és árad azóta is az evangélium hirdetése nyomán a Szentlélek erejéből.

„De a tócsák és pocsolyák nem gyógyulnak meg”!

A szerző református lelkész