Panoráma

Az egészségügy nem teátrum!

Realitás, hogy Szlovákiában a betegellátás régóta az egyik legtöbb gonddal-panasszal járó, kormányzati kapkodással kínlódó szakágazat.
Miklósi Péter

2021. március 24. 15:50

Hizsnyan Géza
Hizsnyan Géza: „Orvosként sok olyan dolog rontja a közérzetemet, aminek nincs közvetlen köze a koronavírushoz. Itt az egészségügyünk van bajban, és ezt nehéz megemészteni, ha komolyan veszed a hippokratészi esküt.” - Somogyi Tibor felvételei

Most, a fertőző víruskrízisben ez a mizéria hatványozottan megmutatkozott. Annak láttán, hogy az ország nem egy kórháza mostanában a betegekben is aggodalmakat keltő katasztrófaorvoslás állapotába jutott, milyen gondolatok motoznak egy a pácienseit épp negyven éve kezelő belgyógyász fejében – aki választott élethivatása mellett, tájainkon ritka vonzalommal és kitartással, a színházművészettel is intenzíven foglalkozik. Dr. Hizsnyan Géza engedte, hogy akár az orvosi lelkület dilemmáit feszegetve nyíltan beszélgessünk.

Kereken egy éve, hogy a koronavírus-járvány bekebelezte az országot, és mindannyiunkat próbára tesz. Orvosként te hogy bírod?

Az egészségügyben egészen más dolgok is rontják a közérzetemet, és ehhez nincs közvetlen köze a pandémiának. Nézd, én még az így meg úgy és nem is alaptalanul szidalmazott szocialista egészségügyben nőttem föl, amelyben – már orvosként – antiszocialista elemnek számítottam. De ettől függetlenül, még a prágai egyetemen, olyan szakmai alapokat kaptunk, amelyek elsősorban arról szóltak, hogy van egy hippokratészi eskü; hogy az orvos és az egészségügy a betegért van, majd az életbe kikerülve mi ezt realizálni tudtuk. Nyolcvankilenc után először „csak” nagyon megváltozott e tekintetben minden, mígnem a Rudolf Zajac-féle reformok általam rablógazdálkodásnak tartott bevezetése óta úgy látom, hogy az itteni egészségügy egészen irányzatosan dehumanizálódik. Eluralkodott egy olyasfajta szemlélet, amit nehéz megemésztenie annak, aki a hippokratészi esküt komolyan veszi.

A szlovákiai egészségügynek a víruskrízis mázsás terhe alatt napjainkra kialakult helyzete – színházi vénádra utalva – görög sorstragédiához, shakespeare-i szomorújátékhoz vagy a modern idők abszurd drámáihoz hasonlítható?

Egyértelműen az utóbbihoz! És nem csak mostanában jönnek olyan rendelkezések meg alakulnak helyzetek, amikor szoktam is mondani a kollégáknak: Beckett és Ionesco sárga irigységgel szenvednek a sírjaikban, hogy az itteni egészségügyi kormányzatok mit nem voltak képesek kitalálni.

Éspedig?

Például az egészségügy finanszírozásának olyan modelljét, hogy egyazon magántulajdonosnak egészségügyi biztosítója, egészségügyi ellátólánca – tehát kórházai meg szakrendelői – és még gyógyszertárlánca is lehessen. A biztosítónak, melynek ő a tulajdonosa, olyan törvény adta felhatalmazása van, hogy azzal köt szerződést, akivel akar, illetve indoklás nélkül kivel nem. Az pedig, szerintem, a világon nincs, hogy egy-egy beteg ellátásáért annyit fizet egy kórháznak, amennyit akar; függetlenül a diagnózistól, a beteg kórházban töltött tartózkodási idejétől, és még sorolhatnám, mi mindentől függetlenül. Minderről senki sem beszél, beleértve az oknyomozó újságírást. Pedig ez eget verő gazemberség. Ilyesmiket valóban csak az abszurd drámákban lehet kiagyalni. Ezzel szemben a vírusjárvány valóban súlyos, de mégiscsak egy adott egészségügyi probléma, amit lehet jól vagy kevésbé hozzáértően kezelni. Szlovákiában ez sajnos valóban szerencsétlenül történik, ám mert a ragály leküzdése az egész világot érinti, nem csupán ez keseríti a szám ízét.

Akkor hát?

A hazai egészségügyben kialakult általános hangulat. A viszonyok, amitől kiveszik belőle a rendszer erkölcsiségének természetessége. Amikor egy ügyes, tehetséges és a korához képest jól képzett medikus az intenzív szobán a súlyos beteg fölött – miután meghallgatta, hogy a páciensnél miről lehet szó, mit kell megtenni és mi az, ami még számba jöhet –, nem szakmai kérdést tesz föl, hanem azt kérdezi: az a gyógymód rentábilis lesz-e?! Ha tehát pusztán efelé halad az egészségügy, akkor szomorú vagyok. És nem tudom összhangba hozni a hippokratészi felfogással. Mert lehet akár azt mondani, hogy színház az egész világ, de az egészségügy nem teátrum!

Hizsnyan Géza

Negyven éve gyakorlod az orvosi hivatást. Volt már olyan érzésed, hogy belefakulsz a munkádba? Hogy összemosódnak az ügyeletek, a rendelődben meg a kórházban lehúzott napok?

Azért vagyok itt, mert szeretek gyógyítani. Eltekintve a külső körülményektől, hiszen az egészségügy országosan katasztrofális helyzetben van. Ahogyan az is tény, hogy ha az ember évtizedeken át orvosként dolgozik, akkor óhatatlanul fenyegeti őt valami belefáradás, és néha olyan helyzetbe kerül, hogy menekülne. Ugyanakkor aki komolyan veszi a hivatását, saját magát és a családját, az a belefakulás ellen próbál bizonyos védekezési mechanizmusokat kiépíteni önmagában. Nekem az a szerencsém, hogy még diákkoromban megtartó közelségbe kerültem a színházzal, a művészetekkel általában. Ez adja meg számomra a szellemi feltöltődés lehetőségét, a lélek érzékenységének megőrzését. Mert alapvető a szakmai tudás, de legalább ennyire fontos, hogy az ember képes legyen ráhangolódni a betegek lelki világára. Egy orvos, akiben a beteg nem bízik, az gyógyítani sem tud. És ezt a bizalmat csak úgy lehet megszerezni, ha az orvosból a ráfigyelés és az elhivatottság sugárzik. Ha érzékeny a páciens panaszai, gondjai, aggodalmai iránt, tehát a receptorai nyitottan várják a feléjük áramló információkat.

Dicstelen tény, de az országban több mint nyugtalanító az egészségügy helyzete. Muszáj volt a betegellátásnak nálunk ennyire legatyásodnia?

Nyilvánvalóan nem. A szocialista egészségügy az áttekinthetőség és a hosszú távon fejleszthető stratégiák híján már nem volt jó; viszont ami itt 1992 óta ezen a területen történik, az a katasztrófák egész sora. Kompetens szaktárcavezető, paradox módon, legföljebb az egyik Mečiarkormányban Ľubomír Javorský volt. Az intézkedésein látszott, hogy a betegek javát és az ellátórendszer működésképességének megoldásmódjait kereste. Ma viszont az egésznek nincs más célja, csakis a rentabilitás. A két felfogás néha köszönőviszonyban sincs egymással… Ez azért világjelenség is. Persze. Ezt nem mi találtuk ki. Csakhogy itt sikerült mindezt még egy fokkal lejjebb zülleszteni és totálisan lelketlenné tenni.

Ködszurkálás, ami nálunk szakmai irányítás címén ösztönösen történik?

Igen. Mind az egészségügy krónikus válságát, mind most, a fertőző víruskrízist tekintve. Harminc éve egyszerűen nincs egy kormányzati cikluson átívelő és következetesen megvalósítható koncepció.

Negyven év tapasztalatával is elkedvetlenítőek még számodra ezek a viszonyok?

Már hogyne lennének! Mégis mindent meg kell tenni, hogy ez a demotiváció ne törje le az ember lelkesedését. És ügyelni arra, hogy a beteghez minél kevesebb jusson el mindebből.

Hizsnyan Géza

Elmédben sűrűn forr a dacpörkölt?

Ez a mizéria már olyan régen tart, hogy belefáradtam a dühöngésbe. Bár néha kitörök, mert rövidebb-hosszabb távon kilátástalannak látom a helyzetet.

Ha kirobbansz, mi történik?

Káromkodom. Aztán keresek valami zenét, hogy lecsillapodjak.

Kereken egy éve, hogy az orvosok meg a nővérek jóval több beteget látnak el, mint amennyire képesek. Meg lehet alkudni azzal a tudattal, hogy hosszú hónapok óta a kórházba került betegek egyharmada meghal?

A miénk egy kis kórház, és nyilvánvalóan nálunk is meghalnak páciensek, de Nyustyán nincs Covid-osztály. Így nincs az a hatalmas lelki teher sem, hogy a szabad lélegeztetőgépeket kezelve kelljen dönteni élet és élet között. Természetesen négy évtized gyakorlatával racionálisan látom a dolgokat, mert minden egyes beteg elvesztése nagyon nehéz.

Az orvos mit érez, mit érezhet ilyenkor?

Embere válogatja, de ez mindig különös lelki teher. Ha egy beteg meghal, attól nem lehet emocionálisan függetlenedni. A legnehezebb pedig azon meditálni, lehetett volnae többet tenni?... Még ha tudva tudod is, hogy a halál az élet természetes része, és együtt jár az orvosi hivatással, amit az orvostanhallgató már az egyetemen megtapasztal. Az évek során kialakult belső védelmi rendszer ellenére emberiességből később is nehéz elfogadni a halállal való szembesülés mindennapiságát. Fölfogni a saját kicsiségedet az élet törvényszerű rendjével szemben, elfogadni a saját orvosi lehetőségeid korlátait. Bele kell hát törődni, noha megszokni nem lehet. És nem is szabad.

És ellenkezőleg? Érzékeli az orvos, hogy a páciense küzdeni akar az életéért, a gyógyulásért?

Ez egy nagyon fontos téma. Sőt, egyik kulcskérdése az orvos és a beteg közötti bizalomnak. Képes vagyok-e őt arra buzdítani, hogy megtegye, amit elmagyarázok neki és kérek tőle; megfogadja-e, amit tanácsként mondok. Ha igen, a cél is közös: fokozatosan és könnyebben álljon vissza nála a szervezet természetes működése. Ezért is lehangoló, hogy az egészségügy tornyosuló gondhalmazától kimerült orvosoknak kevés idejük marad a betegeik motiválására. Pedig már Hippokratész figyelmeztetett arra, hogy az orvos kezel, a természet gyógyít. Ez az ajánlás azért is megszívlelendő, mert a jövőben ezen az úton haladva kell elmélyülten kutatni a lelki és a testi működés egyelőre még nem világos mechanizmusait s összefüggéseit, a bizalom és az akarat szerepének kérdéseit. Az orvostudományban majd óriási jelentősége lesz, ha egyszer rájövünk, a rosszindulatú daganatoktól kezdve, hogy miért gyógyul – vagy nem gyógyul meg valaki.

Pillanatnyilag azonban nyakunkon a vírusjárvány immár harmadik hulláma. Ezekben a fertőzések uralta időkben mi a véleményed az oltástagadókról?

A koronavírussal kapcsolatban most ez az egyetlen reális kiút és lehetőség. Nem is értem azokat, akiknek erről más a véleményük. Mert a vírus a legszigorúbb lockdownok dacára jelen van, és az embernek csak akkor lesznek ellenanyagai, ha be van oltva. Ez egyértelmű.

Doktor úr, csapnivaló riporter, aki a mai szituációban nem firtatja: mi volt az első gondolatod, meghallván, hogy Marek Krajčí lemondott?

Hogy ebben a Zajac-féle rendszerben nincs és nem is lehet jó egészségügyi miniszter, mert nincsenek kompetenciái a rendteremtéshez. Egyrészt. Másrészt ez a szánalmas figura a problémás tárcavezetők között is egy tragikomikus figura volt. Ő kifejezetten a nem megfelelő ember volt, a nem megfelelő helyen. Gondolom.

Így az abszurd drámából a tragikomédiáig jutottunk.

A színházi zsargonban: dramaturgiailag bezárult a kör.

Hizsnyan Géza

(Rimaszombat, 1956.)

 

Az általános iskolát és a gimnáziumot a szülővárosában végezte; az orvosi diplomát Prágában, a Károly Egyetem Általános Orvosi Karán 1981-ben szerezte. Azóta, két belgyógyászati szakvizsgával, a nyustyai kórházban dolgozik. Annak belgyógyászati szakmai felügyelete mellett Ajnácskőn ambuláns szakrendelőt tart. Orvosi hivatása mellett színházzal is behatóan foglalkozik, 21 éve a turócszentmártoni Szlovák Kamaraszínház belső kritikusa. Számos színházi fesztivál és verseny művészeti tanácsának, zsűrijének volt tagja. A 2010-ben Színházi világaim címmel megjelent kötete Madách-nívódíjat kapott.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tüntetés

Eldurvult a tüntetés a parlament előtt, Kollár a rendőröket hibáztatja

Sidó H. Zoltán

VIDEÓ: Beoltott hívőket vár Ferenc pápa, buborékba zárt olimpia

nyaralás illusztráció

A 8 leggyakoribb betegség, ami nyaraláskor előfordul

b

Galéria: Leszokna a dohányzásról, csak nem tudja, hogyan kezdjen neki? Nézzük, mi segített a sztároknak!

medve

Napokig terrorban tartott egy medve egy férfit Alaszkában

olimpia

A 20 milliárd dolláros olimpia – Tokió számokban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.