Az Apollo-programban használt rakétahajtóműveket emeltek ki az Atlanti-óceánból

<p>Kiemelték az Atlanti-óceán mélyéről és visszaszállították a floridai Cape Canaveral űrközpontba az Apollo-programban használt űrhajók két rakétahajtóművének rozsdás darabjait.</p>

 

Jeff Bezos, az Amazon.com elnök-vezérigazgatója finanszírozta azt a magánexpedíciót, amely tavaly robotok segítségével megtalálta a Cape Canaveral-i űrközponttól 579 kilométerre, az Atlanti-óceánban három kilométer mélyre elsüllyedt hajtóműveket. Akkor azt közölték, hogy a felfedezett darabok az Apollo-11 űrhajó darabjai. Az Apollo-11 legénységéből Neil A. Armstrong és Edwin Aldrin elsőként szállt le a Holdra 1969. július 21-én.    Bezos szerdai internetes bejegyzésében viszont már azt írta, hogy nem tudni, melyik Apollo-program használta a rakétahajtóműveket, mivel a sorozatszám hiányzik, vagy nehezen olvasható a korrodálódott darabokon. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei fognak segédkezni a pontos meghatározásban.    Az 1960-70-es években az Apollo-program űrhajósait Szaturnusz-V rakéták röpítették a világűrbe. Mindegyik rakétának öt hajtóműve volt. A felszállás után a 8166 kilogramm súlyú hajtóművek leváltak, és az óceánba zuhantak.    Bezos és csoportja tengeralatti robotokkal próbálja felkutatni a hajtóműveket, amelyek a NASA tulajdonát képezik. Charles Bolden, az ügynökség illetékese történelmi felfedezésnek nevezte megtalálásukat.    Az Amazon.com elnök-vezérigazgatója azt tervezi, hogy helyreállítják a hajtóműveket. A NASA korábban jelezte, hogy a Smithsonian Intézet űrkutatási múzeumában állítják ki az egyiket, a másik a Seattle-ben lévő Repülési Múzeumba kerül.    Cape Canaveral körzetében az óceán mélye rengeteg rakéta- és hajtóműdarabot rejt. Egy magánvállalkozás 2009-ben felhozta azt a kapszulát, amely a második amerikai szuborbitális repülésről visszahozta a Liberty Bell (Mercury–Redstone–4) űrhajó pilótáját, Gus Grissomot. Az óceáni leszállás után a víz behatolt a kabin belsejébe, és nem sikerült kiemelni. Grissom majdnem belefulladt az óceánba. A kapszulát a kansasi űrközpontban állították ki. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?