„Az ajándékozás nekem nagy élmény”

Sietsz a Nemzetibe próbára, majd indulsz Nyitrára, mert a barátodnak este van a bemutatója. A saját bemutatód előtt kevésbé izgulsz, vagy netán még jobban, mint most?

Igencsak izgulós vagyok. Hála istennek most nyugis időszak van az életemben, a sorozat leállt, január tizenharmadikáig szünetelünk.

A színház hátsó bejárata előtt úgy éreztem, mintha a Rendelő a Rózsakertben című sorozatba csöppentem volna.

A főszereplők zöme a Nemzeti Színházból kerül ki, többen főiskolai osztálytársaim. Mi már akkor jóbarátok voltunk, s azok is maradtunk, szinte minden második nap találkozunk vagy felhívjuk egymást, Zuzka Fialovával is nagyon jó viszonyban vagyunk. Most véletlenül találkoztunk, de szoktunk szervezetten is.

Ez azt jelenti, hogy jó csapat az egész stáb?

Nagyon, senkivel nincs semmi gondom, szeretek a stúdióba járni, kellemes a munka.

Általában meg is látszik, ha jó a csapat.

Szerintem igen. Nem tudom elképzelni, hogy egy nagy szerepet vagy egy darabot olyan valakivel játsszak, akivel személyesen gondom van. Fontos számomra, hogy a kapcsolataim rendben legyenek.

Színészként azért nyilván túl kell tennie magát az embernek ezen is.

Igen. Csak én nagyon érzékeny vagyok, s számomra az több nehézséget okoz. Néha szeretném, ha hidegen hagynának a dolgok, nem érintenének, mert nem szeretem azt az érzést, amikor valakivel gondom van, vagy valakit nem kedvelek, és ugyanúgy az is zavar, ha engem nem szeretnek. Nagyon tud bántani, ha valakinek nem vagyok szimpatikus. De megtörténik ez is, és túl kell tennem magam ezen, bár főleg akkor érint érzékenyen a dolog, ha az az ember számomra megnyerő.

Ahogy jöttünk fel az öltözőbe, már örvendeztél, hogy csütörtökön hazautazol Kassára, épp indulsz a pályudvarra megvenni a vonatjegyet.

Egyedül megyek, mert a húgom később jön, neki még szombaton is munkában kell maradnia az egyik bevásárlóközpont ajándékboltjában, ahol ő készíti a kirakatot.

Petra képzőművész, ugye?

Igen. Most karácsony előtt jobb a helyzete, mert az embereknek az ajándékokon gondolkodván eszükbe jut, hogy képet festessenek. Épp Ľuboš Kostelný festetett a szüleinek vele egy képet, s nagyon tetszett neki a mű, Petrának meg lett egy kis pénze az ünnepekre.

Nem laktok együtt a húgoddal?

Nem, ő a barátjával él, én meg az enyémmel. De gyakran látjuk egymást, tegnap este voltam nála. Attól függ, mennyi az elfoglaltságunk, néha egy-két hét is eltelik, hogy nem találkozunk, de aztán van olyan időszak, amikor háromszor egy héten összefutunk.

Miattad jött Pozsonyba?

Nem, a barátja miatt.

Az ünnepekre Petra is hazamegy, s Kassán együtt lesz a család?

Hat napig otthon leszek.

S a barátok nem tiltakoznak?

De nem ám! Ők is otthon akarnak lenni a családdal. Az előző barátom, akivel hat évig jártunk együtt, soha nem volt karácsonykor nálunk vagy én náluk. Lehet, hogy ha ott lakna Kassán, más lenne, de ő Közép-Szlovákiából volt, én keletről, így nem is jutott eszembe. Nem tudom elképzelni, hogy az ünnepeket máshol töltsem, mint otthon.

S a csaknem egy hét alatt mi mindenre jut idő?

Van ám elég tervem! Nagyon örülök a keresztfiamnak, a legjobb barátnőm, Andrea kisfia kilenc hónapos, vele leszek egy keveset, már vagy négy hónapja nem láttam. Holnap megyek játékboltba, már vettem neki egy bájos kis kabátkát meg egy nadrágocskát. A huszonnegyedikét otthon töltjük a családdal, a két ünnepnapon pedig nagymamához megyünk mindanynyian.

Két héttel az ünnepek előtt lázasan ágynak estél. Sikerült már előtte megvenni az ajándékokat?

Nem... Egyáltalán! Anyukámnak meg apukámnak Petra vette meg, megbeszéltük, hogy mit. Én épp erre a hat napra, amikor feküdtem, terveztem, hogy bejárom az üzleteket. ĺgy az utolsó hétre maradt, mert a hétvégén annyi ember volt a városban, a boltokban, hogy nem fűlt hozzá a fogam. Nem szeretem a zsúfolt üzeleteket, olyankor ideges vagyok, nem tudok válogatni, hogy mi lenne a legjobb.

Előre kigondolod, hogy ki mit kap?

Közép- és főiskolás koromban már októberben tudtam, mit akarok venni a családnak. De most, hogy kevesebb időm van, csak egy pár ajándékról tudom, annak ki örülne. A többit úgy szerzem be, hogy nézelődök, és beugrik: no ez jó lesz.

De a nagymamáéknak szánt meglepetés már biztos ott van a szekrényben.

Igen, nekik vettem... Ja, de ne áruljam el!

Kapni szeretsz jobban vagy adni?

Nem lenne igaz, ha azt mondanám, nem szeretek kapni, de az ajándékozás számomra élmény, pontosan az, hogy kitaláljam, megvegyem, becsomagoljam, s aztán az a pillanat, amikor a papírból előbukkan valami, aminek örülünk.

Néha nem csak attól dobódunk fel, ami anyagi, hanem még inkább attól, ha valaki próbál eredeti lenni, kitalálni a gondolatainkat…

Minél jobban ismerünk valakit, annál könnyebb ilyesfajta ajándékokat adni. De nem csak karácsonyra... Például volt egy barátom, akiről tudtam, kis lakásban él a barátnőjével, s az az ő álma – bár már harmincéves volt akor – hogy egyszer majd lesz egy nagy háza, ahová mindenféle dobokat vesz magának, és dobolni fog. Aztán meg lesz egy teljes hokifelszerelése, meg elkezd angolul tanulni. Amikor közeledett a születésnapja, eszembe jutott, hogy mit szeretne, s küldtem neki Prágába ütőket, hozzáírva: „Nem vagyok olyan gazdag, hogy dobot vegyek, de az ütőket már beszereztem...”

Emlékszel arra, hogy téged mivel leptek meg a legjobban?

Nagyon örültem még középiskolás koromban egy gitárnak. Én zongorázni jártam, de Andrea barátnőm tudott gitározni, s szerettem mellette üldögélni, énekelgetni. Vágytam egy gitárra, s az anyukám apukája még élt akkor, s meglepett eggyel. Az nagy ajándék volt...

S meg is tanultál rajta játszani?

A barátnőm könyve alapján próbálgattam, de aztán abbahagytam. Ez csak olyan fellángolás volt, de minden ajándék szép meg jó volt, s nem csak a karácsonyi. Novemberben van a születésnapom, azt a Kanári-szigeteken ünnepeltem, épp ott forgattunk. Én a hideget nagyon nem szeretem, egész évben legszívesebben melegben élnék. Huszonegyedikén az egész stábbal együtt kinn a teraszon ültünk, s mivel néhányan csak akkor tudták meg, hogy születésnapom van, ahogy jöttek az úton a szálloda felé, a bokrokról téptek virágot, s egy óriási csokrot hoztak nekem. Ez számomra meghatóbb volt, mintha valami drága ajándékot vettek volna, ami nekem nem mond semmit. Ebből éreztem, hogy nekem akartak örömöt szerezni.

Említetted, hogy a karácsony csak a családé.

Igen, egyik ünnepen mentünk az egyik nagymamához, a másikon a másikhoz. Sajnos most már csak az egyik él.

Nagyon örül az unokának? Nézi a sorozatot?

Bár a nagyszüleim nem szokták nézni az ilyen dolgokat, kezdetben ezt sem nagyon követték, de aztán rákaptak, s most átélik a történetet. De telefonon nem nagyon beszéljük meg a dolgot. Mi, fiatalok már minden hülyeség miatt hívogatjuk egymást, de ők még mindig csak akkor veszik kézbe a telefont, amikor nagyon szükség van rá, s valamit el kell intézni. Ha én felhívom őket, akkor gyorsan be akarják fejezni a beszélgetést, mert hogy drága, meg nincsenek hozzászokva az ilyen telefonálgatásokhoz. Elmondják, hogy jól vannak, lassacskán, öregecskén – de sokáig nem locsognak. Most már tudom, hogyan látnak ők engem, mert én is úgy látom az unokatestvéreimet. Az apukám testvérének, Péternek a fia, Viktor most tizennyolc éves, de nekem még mindig az a kicsi srác, akivel kocsikáztam, akivel a homokozóban játszottam, s mivel ritkábban járok haza, nem látom őt nőni, egyszerűen hihetetlen, hogy az a kisember egyszerre ilyen nagy lett.

A karácsonyi hagyományok melyik családból származnak? Vagy keverednek?

Nem is tudom, honnan erednek, én abban nőttem fel. Káposztalevest, halat eszünk. Nagyapáék nem készítenek halat, így szenteste, azután, hogy megvacsoráztunk meg felbontottuk az ajándékokat, elmegyünk templomba, s onnan nagyapához, viszünk neki egy darab halat, elüldögélünk egy félóráig, aztán hazamegyünk. A nagyapa minél idősebb, annál jobban szereti az anyukám konyháját, mert ő kísérletezik, mindig kitalál valami újat. S ezt a nagyapa szereti megkóstolni. Nem sokat, csak egy kicsikét. Egyébként huszonhatodikán mi megyünk hozzájuk, de akkor már nincs káposztaleves, hanem finom húsleves a menü, és Jutka nagymamám isteni gombócokat csinál hozzá. Nem is tudom, miből van, de nagyon finom.

Az elmúlt évadban Martin Huba mellett te kaptad a legjobb színész díját.

Ez a munkám értékelése, de nem érzem magam jobb színésznek, mint Zuzka Fialová, vagy egy csomó más. Persze kellemes, és érzem, jó úton haladok, jól döntöttem, hogy a színészi mesterséget választottam.

Hol érzed magad jobban? Színpadon – játszol Nyitrán és Pozsonyban, a Nemzetiben –, filmben is lehetőséget kapsz, s népszerű a Rendelő a Rózsakertben sorozat is.

Most érzem magam tökéletesen. Az idén mindhárom összejött, így az ideális, mert mind a három dolog teljesen más, más érzéseket vált ki bennem a mindennapi találkozás azokkal az emberekkel, akikkel együtt dolgozom – más a színházi munka, más a stúdió és a film. Szeretném, ha így lenne mindig, de tudom, sokszor nem lesz, ezért örülök, hogy most így van, s élvezem. Egyébként a három dolgot nem lehet összehasonlítani. Ha a sorozat készítői azt mondanák, nem játszhatok színházban, mert nekik van rám szükségük, biztosan nem értenék velük egyet. Úgy érzem, a színház mégis egy fokkal előbbre van, a sorozat nélkül meg tudnék lenni.

Viszont sokkal jobban növeli a népszerűséged, mintha bármit eljátszol a színházban.

Az emberek rohannak. Van, akinek nincs ideje, hogy színházba menjen, a tévét viszont mindenki bekapcsolhatja. De ez nem meglepő, a mai világban így természetes.

Erről az évről lényegében már elmondtad, hogy elégedett vagy vele. Gondolom, reménykedsz abban, hogy a jövő esztendei folytatás ugyanilyen töretlen lesz...

Egész évre még nem rajzolódtak ki a tervek, vannak filmajánlataim is, de még nem döntöttem. Azt tudom, hogy a sorozat folytatódik. Szeretek együtt lenni a kollégákkal, bár a munka nem elégít ki. Arra jó, nem kell azzal foglalkoznom, mennyit keresek a színházban, ott művészileg fejlődni tudok, sokat tanulok. Jobban érzem magam, mert ott van arra idő, hogy minden apró részletet kidolgozzunk. A sorozat más, az számomra lényegében anyagi kiegyenlítődés – nyugodt szívvel szerepelhetek a színházban, amit nagyon szeretek.

Kanócz Zsuzsa

Születési hely, idő: Kassa, 1979. november 21.

A kassai magyar gimnáziumban érettségizett, a Színművészeti Főiskolát Pozsonyban végezte Emília Vášáryová és Martin Huba osztályában. 2003 óta a nyitrai Andrej Bagar Színház tagja, de évek óta játszik a pozsonyi Nemzeti Színházban is, többek között a népszerű Össztáncban.

Filmszerepei: Kegyetlen örömök (2002), Leányregény (2005). Jelenleg a Rendelő a Rózsakertben című tévésorozatban szerepel.