Edinburgh/Tripoli. Egy skót igazságszolgáltatási testület megkérdőjelezte azoknak a bizonyítékoknak a megbízhatóságát, amelyekre hivatkozva életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték a líbiai hírszerzés egy volt ügynökét az úgynevezett Lockerbie-ügyben.
Ártatlanul ítélték el a volt líbiai ügynököt?
A líbiai exügynök ügyvédei a per alatt is és utána is váltig állították: a brit és az amerikai hatóságok több bizonyítékot meghamisítottak, illetve mesterségesen kreáltak. Szerintük a brit és amerikai illetékesek úgy irányították a nyomozást, hogy elterelődjék az ügy az eredeti feltételezéstől, amely szerint Irán finanszírozta a merényletet, és palesztinok hajtották végre. (E feltételezés szerint a robbantás bosszú volt azért, hogy az amerikai haditengerészet néhány hónappal korábban – hivatalos magyarázat szerint tévedésből – lelőtt egy iráni utasszállító repülőgépet, 298 ember halálát okozva.)
A skót bizottság csaknem négyévi vizsgálódás alapján összeállított 800 oldalas jelentése szerint lehetséges, hogy tévedés történt a líbiai exügynök perében. Kétesnek ítéli egyebek között egy máltai tanú kulcsfontosságúnak tartott terhelő vallomását. Tony Gauci máltai butiktulajdonos azt vallotta a 2001-es perben, hogy egy Megrahira emlékeztető ember vásárolta meg butikjában 1988. december 7-én azt a ruhadarabot, amely előkerült a robbanószerkezetet tartalmazó bőrönd maradványai közül.
Ugyanakkor a bizottság jelentése elveti az összeesküvés-elméleteket, amelyek szerint brit rendőrök és törvényszéki szakértők álbizonyítékokat kreáltak volna Megrahi ellen. Olyan híresztelések is keringtek, hogy az amerikai CIA-nak valamilyen rejtélyes köze volt az egész ügyhöz. A bizottság semmit sem talált, ami alátámasztaná ezeket az elméleteket.
A brit áldozatok hozzátartozói nyilatkozatot adtak ki az ügyben, és ők is úgy foglaltak állást: nem meggyőzőek, legjobb esetben is csak közvetettek a Megrahi ellen felhozott bizonyítékok. A Lockerbie-ügyben illetékes líbiai kormánytisztviselő üdvözölte a bizottság jelentését. Mohammed Elzvi, Líbia volt londoni nagykövete úgy vélekedett: a skót legfelsőbb bíróság igazságtalanul utasította el Megrahi 2002 márciusi fellebbezését.
Líbia sohasem ismerte el, hogy bármi köze lenne a Lockerbie-merénylethez. Ennek ellenére 2003-ban beleegyezett, hogy 270 millió dollár kártérítést fizessen az áldozatok családjainak. Ez az alku tette lehetővé annak idején, hogy feloldják a líbiai rendszer ellen elrendelt ENSZ-szankciókat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.