Árpád fejedelem ezerszáz éve halt meg

Budapest. Honfoglaló vezérünk, Árpád fejedelem 907-ben, természetes halállal távozott az élők sorából. Uralkodó leszármazottait csak 800 évvel később kezdték Árpád-háziaknak nevezni.

„Ezután az Úr megtestesülésének kilencszázhetedik esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból – írja Gesta Hungaro?rumában, az 52. fejezet végén Anonymus. Majd így folytatja: – Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila király városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, amelyet fejérnek hívnak.“

A Névtelen tehát nem fejedelemként, hanem mint vezért emlegeti Árpádot. Ennek magyarázata az lehet, hogy gestája egy új haza megszerzéséért vívott csatákról, háborúról szól, amelyre azért volt szükség, mert „Szcítia földje túlontúl megtelt az ott született népek sokaságával. Akkor a választásuk arra esett, hogy majd Pannónia földjét keresik fel. Erről ugyanis a szállongó hírből azt hallották, hogy az Attila király földje, akinek az ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott. Ámde a hét fejedelmi személy közös és igaz értelemmel belátta, hogy a megkezdett útnak végére nem járhat, hacsak vezér és parancsoló nem lesz felette. Tehát a hét férfiú szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt fiai fiainak is a végső nemzedékig Álmost. Majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért – pogány szokás szerint – saját vérét egy edénybe csorgatta, s esküjét ezzel szentesí?tette.” Ez volt a vérszerződés, amely azonban nem Árpádot, hanem az apját tette meg vezérlő fejedelemnek.

Csakhogy Árpád unokája, Tormás (Termecsü) más történetet mesélt Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárnak, amikor – úgy 950 körül – nála járt. Eszerint Levedi vezért, a magyarok első vajdáját, akinek előkelő kazár nő volt a felesége, a kazár kagán fejedelmi ranggal akarta felruházni. Ő azonban nem vállalta, mondván, a magyarok egy másik vajdája, Álmos nevű, vagy annak a fia, akit Árpádnak hívnak, alkalmasabb a fejedelemségre. Nos, hogy az Árpád dinasztia úgy került volna hatalomra, hogy a nála esélyesebb alkalmatlannak nyilvánítja önmagát, az nem hihető. Kétségtelen viszont: a honfoglalás hadművele?teit Árpád irányította. Az egészet az teszi különösen érdekessé, hogy az összes ismert magyar vezérnevek közül a Levedi az egyetlen finnugor személynév, a többi mind török. De a lényeg: Bíborbanszületettnél „a kazárok szokása és törvénye szerint pajzsra emelve fejedelemmé választották” – Árpádot, és nem az apját! További fontos momentum: Álmos soha nem lépett Pannónia földjére. Nem minden történész fogadja el, hogy Erdélyben „rituálisan meggyilkol?ták”, mivel vereségek esetén szinte magától értetődött az addigi vezér hibáztatása – ezúttal a bolgároktól és a kunoktól elszenvedett vereség miatt. Némelyek politikai indíttatásúnak tekintik a gyilkosságot.

Az viszont biztos, hogy Árpád természetes halállal halt meg 1100 évvel ezelőtt, de hogy pontosabban mikor, azt nem tudni. A vízbe, illetve később a víz mellé temetés hagyomány volt az ősmagyaroknál. Hogy valójában hol van a sír Anonymus által megjelölt helye, az vita tárgya. Attila városa – ahogy Anonymus említi – kétségtelenül az általa rendbe hozott római település volt. Györffy György történész mindenesetre eléggé egyértelmű, amikor Pais Dezső véleményét, hogy az Aquin?cum és Óbuda közötti területről van szó, ekként egészíti ki: „A sírra épített Fehéregyháza a Táborhegyi út 14. táján volt”. A Pannónia elfoglalását regényesen elbeszélő Anonymus 1746-ban, Bél Mátyás közreműködésével először (latinul) napvilágot látott műve a 18. század második felétől a 19. század végéig a magyarok legnép?szerűbb történeti olvasmánya volt.

Ami az árpádsávot illeti, Árpád zászlóján vagy címerén ilyen sávok nem voltak. Először Imre királynak (1196–1204) a pajzsán jelennek meg, ő pedig aragóniai felesége címerének mintáit vette át, ezüstté és vízszintessé változtatva az arany és függőleges sávokat. Az Árpád-házi uralkodók idején még az a fogalom sem létezett, hogy Árpád-ház, korukat akkor a szent királyok korának nevezték. Az új és ma is használatos fogalom – az árpádsáv terminushoz hasonlóan – a 18. században született.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?