<p>A Csillagok háborújának legújabb epizódjában, Az ébredő Erőben szerepelt Olivia Jackson kaszkadőrnő is, akit egy forgatáson súlyos baleset ért.</p>
Amputálni kell a Star Wars VII kaszkadőrnőjének egyik karját
Olivia Jackson A harag útja kaszkadőre is volt, és az utóbbi két évben Charlize Theron, Rosie Huntington-Whiteley, Karen Gillan (A galaxis őrzői) és Gwyneth Paltrow (Mortdecai) helyett kockáztatta testi épségét. A kaszkadőrnő még októberben szenvedett súlyos balesetet az új Resident Evil-film forgatásán - írja az Index.hu.
A baleset akkor következett be, amikor Jackson egy motorral ugratott át egy akadályon, és az ezt szemből felvevő kamerát mozgató hidraulikus kar, avagy krán nem emelkedett fel időben, így a nő nagy sebességgel belecsapódott a fémkarba. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mesterséges kómában kellett tartani egy hónapon át.
Azóta már jobban van, legalábbis felébresztették, de a sérülései olyan súlyosak, hogy a bal karját amputálni kell. Jackson a betegágyából nyilatkozta, hogy bal karja teljesen lebénult, és az orvosok eltávolítják, illetve azt is, hogy az arcán rémes sebhelyek maradnak majd, ha egyszer felépül.
"Bárcsak visszakaphatnám a régi arcom! Mindegy, hálás vagyok, hogy túléltem a balesetet"-nyilatkozta Jackson.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.