A tanév végeztével a diákok a sarokba dobják iskolatáskáikat, és jobb esetben csupán a sulikezdéskor veszik elő. Sajnos azonban akadnak olyanok is, akiknek a szünidő a pótvizsgákra való felkészülésből áll. A pszichológusok azt tanácsolják, hogy a szülők ne erőltessék csemetéiket a tanulásra.
Amikor a szünidő alatt is tanulni kell
A szakemberek úgy vélik, hogy az egy hónap pihenés mindenképpen szolgálja a gyermek mentális egészségét. De a következő hónapban a gyermek már újult erővel és nagyobb szellemi befogadóképességgel rendelkezik, mert a „feje kitisztul”, s újabb információk tárolására lesz alkalmas.
Önfeledt szórakozás
A nyárnak azonban megvannak a maga veszélyei is. Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a diákok 60 százaléka tölti otthon, a négy fal között, rendszerint számítógépes játékok űzésével a szünidőt. Az orvosok azonban azt tanácsolják, hogy mindenképpen ajánlatos a szabadban eltölteni az időt, ugyanis a szervezet a napfény által D-vitaminhoz jut, mely segíti az immunrendszer védőfolyamatainak a beindítását.
Ugyanilyen fontos a folyamatos folyadékbevitel a szervezetbe, naponta legalább két liter. De ne „agyoncukrozott” üdítőitalokat fogyasszunk, hanem ásványvizet, hiszen az izzadás által elvesztett fontos ásványi anyagokat így pótolhatjuk. Nem árt a napfénnyel is vigyázni. Mindenképpen kerüljük az erős napfényt, mert a káros ultraibolya-sugárzás bőrrákot okozhat. Nem beszélve arról, hogy bár esztétikailag előnyös a barna szín, de a túlzott napozás öregíti a bőrt. A veszélyek ellenére a nyár valóban az önfeledt szórakozásé. Engedjük el magunkat, és töltsük szabadidőnket barátainkkal és családunkkal!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.