Amiért a könyvet írtuk

Élete első szakaszában minden gyermek esetében kiemelkedő szerepe van a családnak. A csecsemőnek, a kisgyermeknek a család a nevelés kizárólagos színtere.

Nem akkor kezdődik a nevelés folyamata, amikor a gyermek már „okos”, „beszélni lehet vele”, hanem sokkal előbb, amikor idegrendszere képessé válik arra, hogy bizonyos ingereket „felfogjon” (mint tudjuk, a testfelületet érő, a mozgásos és hallási ingerek az első ilyen benyomások). Már a magzati életben történik ilyenfajta tapasztalatszerzés, ez folytatódik a csecsemő életében, egészen felnőttkorig, sőt azon túl is. A csecsemő nem „tudja”, mi történik vele, körülötte, nem érti szokásaink lényegét, csak megéli őket rendszerességükben, megszokja, s majd el is várja. Ugyanakkor ő is aktív, anélkül hogy ilyen szándéka lenne. Reagál arra, ami benne és vele történik, ezt kellemesen vagy kellemetlenül éli meg, eszerint sír vagy élénkül fel, mosolyog vagy ad hangot. Valamivel később nyúlni fog szülőjéért, az ismerős tárgyért, mert az az ingeregyüttes, amivel rendszeresen kellemes élménye van, közelítő reakciót hoz létre nála. Egy váratlanul megjelenő, még nem ismerős ingeregyüttes (idegen személy vagy például háziállat) viszont negatív, kerülő reakciót – sírást, kalimpálást, kapaszkodást – vált ki. A szülők idővel könnyen kiigazodnak csecsemőjük viselkedésében, megértik, s válaszolnak rá. ĺgy alakulhat ki a meghitt szülő-gyermek kapcsolat, melyet a kölcsönös „mi ismerjük egymást” élmény tesz intimmé, örömteljessé.

Nem ilyen a helyzet, amikor a gyermek „elmarad”, másképpen fejlődik. Csecsemőkorában kevésbé fogékony, nem figyel úgy, mint ahogyan esetleg testvére annak idején tette, gyakrabban sír, vagy sokkal többet alszik. S amikor nyugodt és kézben van, a szülők akkor is nehezebben ismerhetik ki magukat a viselkedésén, válaszai nem egyértelműek, tegnap esetleg egészen másképpen reagált, sőt még ha nevet és jókedvű, akkor sem néz mindig rájuk. A szülőknek nem könnyű szembenézniük a gyanúval, újra megpróbálni örülni egy félmosolynak, egy részleges sikernek is – nem tudva, hogy vajon holnap is megismétli-e, sikerül-e, a véletlen műve volt-e, vagy most már biztosan elsajátította, megtanulta gyermekük, amit „produkált”. Sok szülő segíteni szeretne, hiszen ha a gyermek sérült, akkor sem mindegy, hogy milyen szinten; mi az, amit elérhet a fejlődés során, mennyire lesz mégis önálló, miben kiszolgáltatott. Aggódnak, mert ezt még nem tudják.

Igaz, ez az a probléma, amit minden egyes gyermek esetében az illetékes szakemberekkel kell megbeszélni. Néhány alapismeret azonban minden szülőre vonatkozik, hiszen az aggodalom feszültségeket szül. A szülőknek is, és a gyermeknek is érdeke, hogy segítsünk ezeket megszüntetni. Nem azáltal, hogy ilyen és hasonló megjegyzésekkel nyugtatjuk őket: „csak lassabban fejlődik”, vagy „nincs itt semmi baj”, hanem azzal, hogy útbaigazítjuk őket, miközben vagy miután komplex orvosi-gyógypedagógiai, szükség esetén pszichológiai véleményt kapnak gyermekük állapotáról, s várható fejlődésmenetéről. Fontos, hogy a szülők jobban megismerjék gyermeküket, hogy az aggodalom és a szomorúság mellett helyet kaphasson a szereteten kívül a sikerélmény is.

Kedves szülő, ha őszintén aggódik gyermeke fejlődése miatt, ha az orvosok már felvilágosították Önt, de még nem engedte tudatáig a rossz hírt, akkor olvasson tovább! Segíteni szeretnénk.

Természetesen a fejlődésben elmaradott gyermekek is nagyon különböznek egymástól. Egyrészt jelentősen eltérő az elmaradásuk mértéke, másrészt az is, hogy ez mely területeket érint jobban, melyeket kevésbé. Ez tehát azt jelenti, hogy az itt leírtak semmiképpen sem vonatkozhatnak minden szempontból az Ön gyermekére. Az ép gyermekek is sokban különböznek, nevelésük során figyelembe kell venni egyéni igényeiket. Az eltérő fejlődésű gyermekekre ez fokozottan érvényes, ezért kérjük, hogy könyvünk olvasása során ezt mindvégig tartsa szem előtt. Válassza ki azt a következő ismeretekből és javaslatokból, ami az Ön gyermekére vonatkozhat. Igyekezzen aggodalmait és megfigyeléseit olyan szakemberrel is megosztani, aki sérült kisgyermekek fejlődésének elősegítésével foglalkozik: gyógypedagógussal, pszichológussal, mozgásterapeutával.

A szerzők: Borbély Sjoukje–Jászberényi Márta–Kedl Márta

Indul – szombatonként új sorozat

A Medicina Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1998-ban Borbély Sjoukje–Jászberényi Márta–Kedl Márta szerzőhármas tollából a Szülők könyve, mely értelmileg sérült gyermekek neveléséhez ad a szülőknek tanácsokat erejüket meghaladó munkájukhoz. A Családi Kör a Carissimi jótékonysági alap jóvoltából folytatásokban közli ezt a könyvet, hogy eljuthasson azokhoz a szlovákiai magyar szülőkhöz is, akikhez egyébként nem jutna. Mert mi is segíteni szeretnénk!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?