AIDS-es a sebesültek között

Berlin. Huszonnyolc embert sebesített meg késsel egy 16 éves ámokfutó a berlini főpályaudvar péntek esti felavatása után, hatot közülük súlyosan, s az első áldozatok egyike azt állítja, hogy AIDS-es, a testét megjárt kés másokat megfertőzhetett.

Európa legnagyobb és legmodernebb pályaudvara, melynek közelében egy ámokfutó válogatás nélkül késelt meg embereketČTK/AP-felvételA rendőrség felszólította a megsebesített áldozatokat, hogy jelentkezzenek a berlini Charité kórházban vagy a Virchow klinikán, s vizsgáltassák ki magukat. Ugyanez vonatkozik a sebesülteket ellátó személyzetre is. Tegnap délig 56 érintett személy jelentkezett.

Európa legnagyobb és legmodernebb pályaudvarát pénteken este avatták fel, először hivatalosan, majd rockzenével lézershow-val és tűzijátékkal. Helyszíni beszámolók szerint több százezer német és külföldi érdeklődő zsúfolódott össze a főpályaudvar környékén, amely kőhajításnyira fekszik a kancellári hivatal épületétől.

A főváros Neukölln kerületéből származó tettes éjféltájban, a hazafelé tartó tömegben követte el véres tettét, a kormányzati negyedben, távolabb a főpályaudvartól: az ittas fiatalember válogatás nélkül szurkált, egyesek súlyos hasi és hátsérüléseket szereztek. Helyszíni beszámolók szerint pánik tört ki a tömegben. A rendőrök, a tűzoltók és az orvosok gyorsan kivonultak a helyszínre, s a járdán, illetve kapualjakban nyújtottak elsősegélyt. Huszonnyolc sebesültből 24 kórházi ápolásra szorult, tizenötöt közülük ambulánsan kezeltek, kilenc sebesült elhagyta a kórházat a kezelés után. Műtéti beavatkozásokra is sor került. A merénylet helyszínének közvetlen közelében van a Charité, Berlin legnagyobb kórháza.

Még tegnap sem volt világos, hogy mi ragadtatta a szélsőséges tettre a 16 éves neuköllni németet, akit körülbelül egy kilométerre a tetthelytől fogtak el, s a kést is megtalálták nála. A gyanúsított, kinek életkorát először 17 évben adták meg, tagadta tettét, egyebet nem lehetett kihúzni belőle. A megsebesített személyek közül sokan felismerték benne a tettest. A fiú szülei nem tudják megmagyarázni, mi vezette e tetthez fiukat. Bátyja szerint testvére szeretetreméltó ember, a barátnőjének szerelmes verseket ír. „Valaminek történnie kellett, valami olyasminek, hogy már nem tudatosította, mit csinál“ – mondta az ámokfutó testvére.

Az ügyészség gyilkossági kísérletnek tartja az esetet, a fiatalemberre első lépésben vizsgálati fogság vár. (mti, orf)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?