Adventi kalendárium: Tartsuk meg a reményt

Vagyis Jézus első – a születés – és második eljövetelének – parúzia – várakozással telített idejéről van szó. A köznapokban általában csak az első eljövetel hangsúlyozódik ki, ami a karácsonyi ünnepekre való készülődést jelenti az emberek többsége számára. Pedig nem volt ez mindig így. A kereszténység kezdeteikor, majd pedig a középkori kultúrában is – legfőképpen Szent Ágoston De civitate Dei című művében – az az „átmeneti kor” jelenik meg, amely Krisztus megtestesülése és a világi történet befejezése kori dicsőséges visszatérése között telik el.

Az, ami ebben a gondolatban megfogalmazódik, az nem más, mint hogy kapcsolatot kell teremtenünk a jelen adottsága és a jövő reménysége között. Bármilyen kétségek között hányódunk, bármilyen bajok és nyavalyák kínoznak is bennünket, ezek között a körülmények között is meg kell tartanunk a reményt a jobb kimenetelben. Ezért van az, hogy ebben az eredeti felfogásban minden jelenkori cselekvésünk eschatologikus értelmet nyer, és a megváltás színe előtt kapja meg valódi értelmét. És még valami: Ágoston szerint két jelentése van a „vég” szónak: „Jelentheti annak a megszűnését, ami van, és annak a beteljesedését, ami elkezdődött.”

Próbáljuk meg lefordítani ezt a teológiai-filozófiai szöveget a mindennapok nyelvére! Hiszen kicsit hasonló helyzetben vagyunk, mint a korai keresztények. A „világ városa”, azaz a köznapi életünk tele van bizonytalansággal, félelemmel a járvány miatt. Ilyen esetben az emberek bezárkóznak a jelenbe, mert a megszokott múlt elveszett, a jövő pedig kiszámíthatatlan. Tele vagyunk várakozással. A várakozás azonban alárendelt viszonyba taszít bennünket, ha nem vagyunk bizalommal az elvárttal szemben. A hívő emberek számára ez az elvárt nem más, mint Krisztus születése és majdani eljövetele. De a remény nem csak a hívő ember számára adott, mert a bizalom ott van a laikusok között is. Csak nem szabad kiölni azt a lelkünkből!

Mészáros András
nyugalmazott egyetemi tanár, filozófus