Adventi kalendárium: Vissza kell térni a gyökerekhez

Van, aki a családja felé fordul, amennyire csak tud. Vagy ha a művészetre gondolok, ami mindig rendkívül alufinanszírozott, vagy még ha finanszírozzák is, akkor sok összeget visszakérnek tőlünk, mint Szlovákiában a legutóbb… Ilyenkor a művész elkeseredik, de ha például arra gondolok, hogy a rendszerváltás után mi, az alternatív színházat csinálók – gondolok itt a Szevasz Színházra – a semmiből, pályázatok nélkül működtünk. 

A „Nem félünk a farkastól“-t mindenféle pályázat nélkül játszottunk le hatvanakárhányszor. Vagy ha a Jókai Színházra gondolok: a mi őseink, Dráfi Mátyás és az ő kortársai a legkeményebb kommunizmus alatt tudtak színházat működtetni: vitték, utaztatták az előadásokat olyan buszokkal, aminek nem volt alja, nem volt benne fűtés, és mégis működtek, mégis építették a kultúrát.

Ilyenkor azt hiszem, nem kell panaszkodnunk, hanem menni kell tovább, és tényleg a művészetünkre és a családunkra összpontosítani. Erre gondolok, amikor azt mondom, hogy „vissza a gyökerekhez“. Amikor ennyi csalódás ér a politikum felől, vagy a társadalmi történések ilyen kaotikusok körülötted, akkor én legalábbis mindig visszabújok a kis fészkembe, ami a családom, a legszűkösebb köröm – és a művészetem, ami nem pályázatoktól, nem a politikumtól függ, vagy mindenféle pénzosztó bizottságtól, hanem csak attól, hogy összeállunk négyen, vagy öten, és csinálunk valami értékeset. Nekem most az a fázis következik az életemben, hogy tényleg próbálok úgy hozzáállni mindenhez, hogy a válság és háború időszak alatt is volt kultúra, élet és család. Minden ment tovább. Erre rendezkedek be.

Persze hál’ istennek még nem annyira borzasztó a világ. Csak sok helyről ilyesmi riogat. Ez kétségbeejti az embert, de a másik világháború után azért csak-csak fejlődött ez a társadalom, és valahol elért egy olyan dimenzióba a kommunizmus letelte óta és a rendszerváltozás után, hogy volt egy ilyen reményteli korszak. Sokan attól félnek, hogy ez elveszik, hogy az emberiség valami nagy válság előtt áll. 

Ha komolyan veszi ezt az ember, akkor elkeseredik, de azt hiszem, nem szabad. Meg kell erősíteni magadat a családoddal, a művészeteddel – vagy kinek mi a legfontosabb a világban – és menni tovább, várni a kihívásokat. Társadalmi felelősségvállalás szükséges mindenki részéről, hogy az egyetemes emberi igazság mellé álljon, s ne politikai pártok mellé. Ha mégis pártok mellé, akkor azokat válassza, amelyek legközelebb állnak a társadalmi igazsághoz, vagy az emberi alapjogokhoz, és akkor így, ebben a bonyolult világban az ember máris megtalálta önmagát – és az igazsághoz legközelebb vezető utat. 

Gál Tamás színész és a Komáromi Jókai Színház igazgatója