A világ legrégibb köztársaságában

Ezzel a látogatással ugyanis régi vágyam teljesült, merthogy a Vatikán és Monaco után ez Európa legkisebb állama, hiszen területe mindössze 61,13 négyzetkilométer, míg lakóinak száma alig éri el a

22 500 főt. Ezenkívül a világnak ez a legkisebb, s feltehetőleg legrégibb köztársasága, melyet északról Emilia Romagna, délről a Marche nevű tartomány határol. Földrajzilag a mintegy 739 m magas és három sziklacsúccsal díszített Monte Titano hegység lejtőin terül el, mely sziklacsúcsokat ódon várfalak kötnek össze. Az állam hasonló nevű fővárosa San Marino az alig 4200 lelket számláló lakosával ugyancsak mini város, viszont rendkívüli látogatottságnak örvend; egyrészt az Olaszországba utazó külföldiek, másrészt pedig a közeli Rimini üdülőközpont lakóinak és vendégeinek részéről.

Miután kiszállunk az autóbuszból, a Porta S. Francescón (Szent Ferenc-kapun) áthaladva máris a város területére lépünk. A hagyomány szerint egy Marinus, olaszosan Marino nevű dalmáciai kőfaragó alapította a IV. században. Az említett hagyomány szerint az egykori keresztény üldözések elől menekült el a már említett Titano hegyre, ahol aztán hasonló sorsú társai részvételével egy kis keresztény közösséget alakított. Az első, 885-ből származó hiteles oklevél is igazolja létezését, teljes függetlenségét, melyet mind a mai napig, tehát több mint egy évezreden át sikerült megőriznie. Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy 1631-ben maga IV. Urbán pápa is elismerte, ami tekintettel az akkori társadalmi és politikai viszonyokra, bizony, igen nagy jelentőséggel bírt. Ugyancsak említést érdemel, hogy a második világháborúban is sikerült semlegességét megőriznie, sőt ezen túlmenően csaknem százezer embernek nyújtott menedéket. A jelenlegi Olasz Köztársaság is maradéktalanul tiszteletben tartja San Marino függetlenségét, amit több, Olaszországgal kötött szerződés is garantál. A kis köztársaság legfőbb törvényhozó szerve a nagytanács, míg a tényleges végrehajtó hatalmat a tizenkettek tanácsa gyakorolja, a félévenként megválasztott két capitano reggente, vagyis kormányzó kapitány vezetésével. Az ország gazdasági és politikai szempontjából nagy jelentősége van az Olaszországgal kötött pénz- és vámuniónak. A mezőgazdaságilag hasznosítható területeken túlnyomórészt búzát, kukoricát, gyümölcsöt és szőlőt termesztenek, míg az ország legfőbb bevételi forrása az idegenforgalomból és bélyegek kiadásából származik.

A városállam egykori és jelenlegi békeszeretetére jellemző, hogy a már említett Szt. Ferenc-kapu, amely 1451-ből való, boltozatán egy felirat figyelmezteti a látogatókat, hogy fegyverrel ne lépjenek be a város területére, különben szigorú büntetésre számíthatnak. Az említettek tudatában mi is fegyvertelenül indulunk el gyalogosan, hogy megismerkedjünk a város nevezetességeivel, mindenekelőtt a XIV. századból való, s a XVII. században átépített Szt. Ferenc-templommal és kolostorral, amelyhez egy kisebb képtár is tartozik. A Via Carduccin álló Museum épületében viszont a képgyűjtemény termében többek között Guercino és Palma Giovane műveit csodálhatjuk meg, de megszemlélhetjük az etruszk és római régészeti leleteket, fegyvereket, valamint Garibaldinak, aki 1849-ben itt talált menedéket, számos emléktárgyát. A városállam alapítójának és névadójának, Szt. Marinusnak csontjai ugyanakkor a róla elnevezett bazilika kriptájában nyugszanak. A turisták által leginkább látogatott épület a Kormányzósági palota (Palazzo del Governo), melyet a híres római építész, Francesco Azzuri tervezett, ma is ott áll a Szabadság téren, hirdetvén a neogótikus építészeti stílus szépségeit. S ha már itt járunk, ugyancsak megtekintjük a palota belső termeit is, ahol viszont áhítattal vegyes érzéssel csodáljuk meg az ott kiállított műemléktárgyakat. Szintén a Szabadság téren emelkedik Galletti szobrász híres alkotása, a Szabadságszobor, melyet a berlini Wagner grófnő ajándékozott a városnak 1876-ban, valamint egy márványtábla, amelybe a négy világtáj irányát véste be alkotója. Csupán a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy e tér alatt találhatók azok az óriás víztárolók, amelyekbe a város lakóinak ellátását szolgáló esővizet gyűjtik össze.

A legszebb élményben viszont akkor volt részünk, amikor alkalmunk adódott megtekinteni a három, egymáshoz közel fekvő sziklacsúcson épült erődöt, nevezetesen a Rocca Guiata, a Cesta és a Montale tornyos bástyáit, amelyeket a X–XI. század folyamán építettek az őket összekötő várfalakkal együtt, s amelyeknek teraszairól gyönyörű kilátás nyílik az Appeninek csúcsaira, valamint a Földközi-tengerre.

Beszámolónk azonban nem lenne teljes, ha megfeledkeznénk a város lakóinak irántunk tanúsított emberi magatartásáról, valamint a kereskedők szolgálatkészségéről, az ott tapasztalt hihetetlen árubőségről és a számunkra valóban igen kedvező árakról.