A tapasztalat s a tönkretett ételek aránya

Régen, még kezdő háziasszony koromban, volt a Szlovák Rádió magyar adásában (ma már Pátria rádió) Gyorsvacsora. Aki nem emlékszik rá, annak elmondom, hogyan működött: a kedves hallgató betelefonált, és elmondta kedvenc, olcsó és gyorsan elkészíthető ételének receptjét. Az idő- és pénzmegtakarítás manapság nem elhanyagolható szempont, azért a kolléganőimmel, és némely férfikollégámmal gondosan jegyzeteltünk. Mert nem mindenki volt közülünk konyhatündér óriási repertoárral, de szerettünk élni és jókat enni (a hedonisták!), vagy csak egyszerűen muszáj volt főzni, mert éhes a család (a feleségek!). És mit lehet napról napra főzni abból a kevés pénzből, mely időnként házhoz áll? Jól jött hát a kedves hallgató ötlete.

Manapság néha belelapozok a nagy színes szakácskönyvekbe, de valljuk be, ezek a „mindent a szemnek” elv szerint vannak szerkesztve, sajnos főzni nem nagyon lehet belőlük. A hozzávalók ismeretlenek, ezért nehezen szerezhetők be, a másik fele pedig túl drága az én bukszámnak, s gondolom, a legtöbbünkének. És végképp nincs 120 szabad percem, amelyet a konyhában tölthetnék el. Na meg nem is szeretnék. Egyszer hallottam valahol, hogy egy étek elkészítése ne tartson tovább, mint az az idő, amely alatt megeszik. Ez nekem nagyon tetszik, igyekszem is eszerint összeállítani a menüt. Kár hogy nem mindig sikerül...

Egy napon véletlenül ráakadtam egy könyvre, belelapoztam, és rögtön tudtam, hogy ez a nekem való szakácskönyv. Polcz Alaine valójában nem szakácskönyvnek szánta, inkább tapasztalatgyűjteménynek, és nemcsak a főzésről esik szó benne, hanem a mosogatásról, az élelmiszer-tárolásról, és tele van kis trükkökkel, amelyek megkönnyítik a „harmadik műszakot”. Főzzünk örömmel – ez a címe, és nyakamat rá, hogy aki elolvassa és megfogadja a tanácsokat, bizony-bizony ezután bátran, örömmel és fantáziával fog főzni.

Rögtön a könyv elején megismerhetjük a mosogatás eredetét igazán Ádám-Évától, és kiderül, hálásak lehetünk, hogy nem úgy kell mosogatnunk, mint dédanyáink korában.

Ebben a könyvben az is jó, hogy még a teljesen tudatlanok is egy-kettőre megtanulnak belőle főzni. Először tisztázza a fogalmakat, nem dob bele rögtön a mély vízbe. Megtudjuk, mi a rántás, az ereszték vagy a habarás, mi a különbség a pörkölt és a paprikás között, mennyi az annyi, hogy ne kelljen folyton méricskélni. A főzelék pedig sűrített leves. Például: „az angolos főzelékféle kevés sós vízben főzve készül, szűrés után megszórhatod vajdarabkákkal és petrezselyemzölddel.”

Egyik kedvencem a Titkok fejezete, mert kíváncsi természetű vagyok. A hús titkai, a szójáé, a sajté, a tojás titkai, a mai háziasszony titkos titkai és az egyik legfontosabb, a pénz és idő titkai. Itt található a gomba-„pillanatrecept”: egy cikk fokhagymát apróra vágva forró olajba dobunk, rászeleteljük a gombát. Legjobb a sampinyon (kb. 8 Sk/10 dkg). Pár percig fedő nélkül pirítjuk, picit sózva, majd tejföllel (van vagy 16 korona) tálaljuk. 10 perc alatt kész, és finom. Erre mondják, hogy egyszerű és nagyszerű.

Csodás fejezet a maradékokról szóló is. Ez amolyan „a maradék nem vész el, csak átalakul”. ĺgy, ha akarjuk, nem kell soha két nap egymás után ugyanazt ennünk. A vasárnapi húslevesmaradékból hétfőn pompás becsinált leves lehet, ha a húsleves alján található hús- és zöldségmaradékot feldaraboljuk, kis citromhéjjal ízesített vízzel felöntjük, beledobunk egy marék rizst, ha megpuhult, összefőtt, tojássárgás tejföllel behabarjuk, citromlével savanyítjuk.

A maradékok fejezete után következik 25 oldalnyi levesrecept, gondolom, itt mindenki találhat magának valót, még a legfinnyásabbak is. A spórolós levesek közt van húsleves hús nélkül, suhhantott leves, böjti leves, rántott leves, tejleves... Soha nem hallottam még a csorbákról, de kiderült, hogy ezek Erdélyből származó levesek. Bármilyen zöldségből lehet készíteni úgy, hogy kevés olajon hagymát párolunk, rádobjuk a zöldséget, megkeverjük. Amikor már puhul, egy marék rizs kerül bele, fölengedjük, sózzuk, és ha kész, citrompótlóval vagy ecettel savanyítjuk. Nem kell se paprikázni, sem sűríteni. Ezt még ugyan nem próbáltam, de igen jól hangzik...

Salátalevekből és öntetekből sosincs elég. Nem mindegy, hogy sós-cukros-ecetes lével öntjük nyakon a zöldet, vagy valami egészen mással. Például só-fokhagyma-paprika, só-cukor-menta-bazsalikom vagy só-curry-koriander. Vagy amit akarok, a lényeg a bátorság.

Erről a könyvről tudnék naphoszszat áradozni, mindenkinek ajánlom, aki szeret enni. Miért találom olyan különlegesnek? Például azért, mert hol máshol találom meg a korpacibere receptjét? Eddig azt sem tudtam, mi az – fiatalka vagyok még –, de ma már tudom, és nyakamat rá, hogy az üzletekben nem tartják. És eddig azt sem tudtam, hogy rózsából is lehet szörpöt főzni. Jövőre biztosan kipróbálom.

A százféle kenőkéről nem is szólok. Ha mindennap mással van megkenve a tízórai kenyérszelet, biztos nem hozza vissza a gyerek.

Tényleg annyi minden van ebben a könyvben, hogy csak úgy tudom rá felhívni a figyelmet, ha felsorolok néhány finom falatot: keszeg ropogósan, franciasaláta, tejfölös habarcs, velő tökmagból, vadvirágsaláta, olasz szarvacskatészta, sonkás palacsinta, mandulás pogácsa, szegényember süteménye, macskagombóc, na és persze a rakott akármicsodák és a töltelék mindenféléhez a 134-ik oldalról.

Mire ennek a könyvnek a végére ér az ember, az jár a fejében: jé, ilyen könnyű főzni? És aztán szinte semmi perc alatt összeüt egy kiadós vacsorát.