Panoráma

A szláv korridor terve

Az első világháborúból vesztesként kikerülő Magyarország új határait a párizsi békekonferencia, majd a békekonferencia határozatait rögzítő trianoni békeszerződés állapította meg.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2020. december 6. 15:00

Masaryk saját kezűleg rajzolt térképe a csehszlovák államról és a szláv korridorról (1915)
Masaryk saját kezűleg rajzolt térképe a csehszlovák államról és a szláv korridorról (1915) 

A békekonferencia jóváhagyta a Magyarországgal szemben megfogalmazott csehszlovák területi igények túlnyomó többségét. Azon kevés csehszlovák követelések egyike, amelyeket a győztes nagyhatalmak elutasítottak, a csehszlovák és a délszláv állam területi összeköttetését biztosítani hivatott úgynevezett szláv korridor, vagyis folyosó létrehozása volt. A korridort a csehszlovák elképzelések szerint négy nyugat-magyarországi vármegye: Moson, Sopron, Vas és Zala vármegye területén hozták volna létre, s részben a csehszlovák, részben a délszláv állam fennhatósága alá tartozott volna.

A nyugati – vagy ahogyan korábban nevezték: az északi – és a déli szlávok közötti összeköttetés megteremtésének gondolata nem a békekonferencián, s nem is a világháború alatt született meg, gyökerei korábbi előzményekre vezethetők vissza. A nagyszláv mozgalom egyes vezető képviselői már a 19. században megfogalmazták egy nagy szláv birodalom létrehozásának, ezen belül pedig a Balti- és az Adriai-tenger közötti összefüggő szláv front megteremtésének a szükségességét. Az osztrák történetírás szerint a korridor eszméje első ízben az 1848-as forradalmak idején merült fel, amikor a szlovák Ján Kollár, a pánszláv mozgalom egyik fő ideológusa sürgette az északi és a déli szlávok közötti összeköttetés megvalósítását.

A szláv népek egy államszövetségben való egyesítésének gondolatát legmarkánsabban Nyikolaj Danyilevszkij, az orosz politikai pánszlávizmus fő teoretikusa fogalmazta meg 1871-ben megjelent Oroszország és Európa című művében. Danyilevszkij egy olyan, az Adriai-tengertől a Csendes-óceánig terjedő 125 milliós össz-szláv föderáció létrehozásának lehetőségét vázolta fel, amelynek fő küldetése a latin–germán világ keleti irányú terjeszkedésének a megállítása lett volna. A dolgozatban megjelent a jövendő csehszlovák, valamint a délszláv állam víziója is. A két állam közötti összeköttetést ráadásul Danyilevszkij szerint nem csupán egy keskeny folyosó, hanem a szintén a szláv államszövetség részeként elképzelt magyar állam biztosította volna.

A szláv korridor gondolata követőkre talált a cseh értelmiség körében is. Ezzel kapcsolatos elképzeléseiknek nyíltan természetesen nem, legfeljebb szűk baráti körben adhattak hangot. Alois Rašínról, a későbbi Csehszlovákia első pénzügyminiszteréről például tudjuk, hogy 1900-ban egy baráti beszélgetésen kijelentette, a létrehozandó cseh állam számára biztosítani kellene a kijutást az Adriai-tengerhez. Rašín ugyanakkor még nem Nyugat-Magyarországon, hanem Ausztria keleti területein keresztül képzelte el az adriai kijárat megvalósítását. A korridor tervének első konkrét megfogalmazói a csehszlovák állam megteremtésében is élen járó cseh politikusok – Karel Kramář, Tomáš Garrigue Masaryk és Edvard Beneš – voltak, akik részben már a világháború kitörése előtt, részben pedig a háború éveiben rögzítették Közép- és Kelet-Európa átalakításával kapcsolatos nézeteiket.

A békekonferencia elé terjesztett csehszlovák térkép a szláv korridorról (1919)
A békekonferencia elé terjesztett csehszlovák térkép a szláv korridorról (1919)

Karel Kramář, a majdani Csehszlovákia első miniszterelnöke 1914 májusában kidolgozott szláv konföderációs tervezetében még a régi pánszláv eszmék szellemében képzelte el a térség átalakítását. A Szláv Birodalom alkotmánya címet viselő, s júniusban az orosz külügyminisztériumba is eljuttatott emlékiratában – Danyilevszkijhez hasonlóan – egy hat államból álló nagyszláv birodalom tervezetét vázolta fel. A szerb állam területének meghatározásakor vetette fel Kramář a részben horvátok által lakott Délnyugat- és Nyugat-Magyarország Szerbiához csatolásának lehetőségét, amely így a korridor révén a Duna középső folyása mentén határos lehetne a Pozsony és Budapest közötti Duna-szakaszt birtokló cseh állammal.

Tomáš Garrigue Masaryk, a későbbi Csehszlovákia első államfője saját állítása szerint nem tartozott a korridor feltétlen hívei közé, mégis több alkalommal is kiállt létrehozása mellett. 1915 májusában, az Edward Grey brit külügyminiszter számára összeállított Az önálló Csehország című emlékiratában a cseh és a délszláv állam közötti összeköttetés megteremtését egyenesen a cseh és a szerbhorvát vágyak alapjának nevezte. A cseh érdekeket igyekezett összhangba hozni az antanthatalmak és az európai béke érdekeivel is, nem mulasztva el hangsúlyozni, hogy a korridornak nagy katonai jelentősége lenne, mivel ez a „szláv védőgát” megakadályozná, hogy Németország gyarmatosítsa a Balkánt és Kis-Ázsiát, a magyarok számára pedig lehetetlenné tenné, hogy Berlin „engedelmes előőrsei” legyenek.

Masaryk 1918 októberében megjelent Az új Európa című kötetében szintén az antanthatalmak érdekeinek keretébe igyekezett illeszteni a Kelet-Európa újjászervezésével kapcsolatos terveit. Érvelése szerint a felújítandó Lengyelország, a létrehozandó csehszlovák állam és a szerb vezetésű délszláv föderáció a pángermánizmussal és a német terjeszkedéssel szembeni szláv védőgát szerepét fogja betölteni a Balti- és az Adriai-tenger közötti térségben, ebből pedig szükségszerűen következik a csehszlovák és a délszláv állam közötti összeköttetés megteremtésének a követelménye.

Nem hiányzott a korridor létrehozásának terve Edvard Beneš 1916-ban Párizsban kiadott Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot! című propagandamunkájából sem. Beneš szerint a lengyel, a csehszlovák, valamint a szerb, horvát és szlovén területekből álló szerb állam, amelyet a Lajta és a Rába folyók közötti folyosó kötne össze Csehszlovákiával, „áthatolhatatlan szláv gátat” fog alkotni Németországgal szemben, a magyarokat pedig egyszer s mindenkorra elválasztja Németországtól és Ausztriától.

Az 1919. január 18-án megnyílt párizsi békekonferencián részt vevő csehszlovák küldöttség szakértői a csehszlovák területi igények alátámasztása céljából tekintélyes mennyiségű háttéranyagot dolgoztak ki a delegáció számára. A korridorral kapcsolatban, a többi határszakaszhoz hasonlóan, több alternatív javaslat született. Végül egy olyan változat került a békekonferencia elé, amely közel 200 km hosszan és 60–75 km szélességben választotta volna el egymástól Ausztriát és Magyarországot. A korridor nyugati határa nagyrészt a régi osztrák–magyar határt követve, de némi osztrák területeket is magában foglalva, a délszláv államnak szánt Szentgotthárd fölött érte volna el a jugoszláv határt. Keleti határa Magyaróvártól délkeletre, a Mosoni-Dunánál kezdődött, majd a Rábca, a Répce és a Rába folyását követte. Vasvár fölött délkeleti irányba fordult, a Zala-könyöknél elérte a Zala folyót, majd Zalavár térségében elhagyva azt, Nagykanizsát kelet felől megkerülve a Drávától északra érte el a délszláv állam határát.

Az így kijelölt korridor olyan városokat szakított volna el Magyarországtól, mint Sopron, Kőszeg, Szombathely, Körmend, Zalaegerszeg és Nagykanizsa. Lakosságának a számát a csehszlovák területi igényeket összefoglaló 2. számú csehszlovák memorandum 700 ezerben, ezen belül a németekét 300 ezerben, a szlávokét és a magyarokét pedig – az előbbiekét a valósnál jóval magasabbra srófolva, az utóbbiakét pedig csökkentve – egyaránt 200-200 ezerben adta meg. A memorandum szerint a tervezett korridor területén található négy vármegye közül a két északit (Mosont és Sopront) a csehszlovák, a két délit (Vast és Zalát) pedig a délszláv államhoz csatolnák.

A csehszlovák küldöttség 1919. február 5-én lehetőséget kapott arra, hogy a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa előtt szóban is ismertesse a csehszlovák területi igényeket. Ennek során Edvard Beneš kitért a korridor kérdésére is, amely kiszabadítaná Csehszlovákiát a magyarok és a németek harapófogójából, megkönnyítené a kapcsolattartását Jugoszláviával és Olaszországgal, s kijárást biztosíthatna az Adriai-tengerre. A területet részben a magyarok, részben az osztrák–németek rovására jelölnék ki, felügyeletével pedig a csehszlovák és a délszláv államot bízhatnák meg, de új elemként jelent meg Beneš érvrendszerében a korridor esetleges népszövetségi felügyelet alá helyezésének a lehetősége. Beneš meghallgatását követően a Legfelsőbb Tanács a csehszlovák igények jogosultságának megvizsgálását egy szakértői bizottságra bízta. Így jött létre a Csehszlovák Ügyek Bizottsága, amely a korridor kérdését a csehszlovák–magyar határ többi szakaszának véglegesítését követően, 1919. március 8-i ülésén tűzte napirendre. Amint azonban az várható volt, ebben a kérdésben a csehszlovák küldöttségnek nem sikerült elnyernie a nagyhatalmak támogatását. A szláv folyosó tervének első számú ellenzője Olaszország volt, amely adriai és Duna-medencei terveinek akadályát látta a korridorban. A csehszlovák és a délszláv állam összekapcsolása egy közép-európai szláv tömb létrejöttét, a csehszlovákok adriai megjelenését és a délszláv állam megerősödését eredményezhette volna, a korridor létrehozása ezért szöges ellentétben állt az olasz érdekekkel.

Az Egyesült Államokban a béke-előkészítés egy Wilson elnök által létrehozott bizottság, az Inquiry feladata volt. Charles Seymour, a bizottság osztrák–magyar szekciójának vezetője már 1918. április 1-jén elkészült elemzésében, részben gazdasági okokból, de legfőképpen azért, mivel sérti a nemzetiségi elvet, elutasította a szláv korridor tervét. Ez az álláspont bekerült abba az 1919. január 21-én összeállított kézikönyvbe is, amely az amerikai békedelegáció területi kérdésekkel kapcsolatos álláspontját foglalta össze, s amely egyértelműen leszögezte, hogy a csehszlovák és a délszláv állam közötti korridor létrehozása „rossz döntés volna (…), mert azt a területet többségében magyarok lakják”.

A brit diplomácia a szláv folyosóban szintén egy közép-európai szláv tömb létrejöttének és a franciák térségbeli megerősödésének a veszélyét látta, ezért a brit delegáció 1919. február 8-án véglegesített határjavaslatai sem tartalmazták a korridor létrehozásának a lehetőségét. A Foreign Office-nak a csehszlovák területi igényekre reagáló memoranduma a korridorral kapcsolatban leszögezte, hogy az „indokolatlan és kivitelezhetetlen”. Határozottan ellenezte a szláv folyosó létrehozását maga Lloyd George brit miniszterelnök is, aki emlékirataiban „szégyentelen és igazolhatatlan” indítványnak nevezte a tervet.

A csehszlovák területi igényeket messzemenően támogató Franciaország ugyanakkor nem ellenezte volna a korridor létrehozását. Érdekei azt követelték, hogy egy Lengyelországból, Csehszlovákiából és Jugoszláviából álló „egészségügyi kordont” hozzon létre Németországgal szemben, ennek az életképességét pedig növelte volna a csehszlovák és a délszláv állam közötti összeköttetés megteremtése. A francia delegáció 1919. március 7-én véglegesített csehszlovák–magyar határjavaslata ezért támogatásáról biztosította az összes csehszlovák követelést, a korridor tervét is beleértve.

Nagymértékben csökkentette a korridorterv esélyét az, hogy nem állt ki mellette a másik érdekelt állam, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság delegációja sem. A délszláv állam Nikola Pasics miniszterelnök által vezetett küldöttsége 1919 januárjában eredetileg a korridort is igénylő memorandumtervezettel érkezett Párizsba. A tervezet hivatalos benyújtására azonban végül mégsem került sor, mivel a délszláv delegáció a nagyhatalmak küldötteivel folytatott előzetes megbeszélései során meggyőződött arról, hogy a korridor tervét nem támogatják, annak keresztülvitelére így nem lenne esély. A délszláv küldöttség ezért 1919. február elején egy olyan, módosított memorandumot terjesztett a békekonferencia elé, amely a korridor igényét már nem tartalmazta. Ezzel egyúttal az is eldőlt, hogy a korridor kérdését a csehszlovák delegáció egyedül viszi a konferencia elé.

Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a korridor létrehozására vonatkozó csehszlovák indítványt a Csehszlovák Ügyek Bizottsága 1919. március 8-án különösebb vita nélkül elvetette. Elsőként a brit delegáció nevében Harold Nicolson utasította el a csehszlovák és a délszláv állam közötti területi összeköttetést, majd az amerikai Charles Seymour jelentette be, hogy küldöttsége „elvileg ellenséges” a folyosó gondolatával szemben, ezt követően pedig természetesen az olasz Giuseppe Salvago-Raggi is a korridorral szemben foglalt állást. Legvégül a csehszlovák igényeket támogató, ám magára maradt francia Jules Laroche is elvetette a csehszlovák követelést.

A korridor kérdése így 1919 márciusában lezártnak volt tekinthető, az osztrák békeszerződés és az osztrák–magyar határ vitája utóbb mégis lehetőséget adott a kérdés újbóli felvetésére. Miután az osztrák békeküldöttség június 16-án bejelentette igényét Nyugat-Magyarország németek által lakott területeire, a csehszlovák delegáció július 3-án jegyzékben tiltakozott Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolása ellen. Ebben kifejezte azt a reményét, hogy ha a békekonferencia a korridorra vonatkozó csehszlovák kívánságot nem teljesíti is, azt a megoldást sem választja, hogy a területet Ausztriának vagy Magyarországnak ítéli, hanem semlegesíti és népszövetségi ellenőrzés alá helyezi. A csehszlovák delegáció az osztrákok által igényelt területek Ausztriának ítélését ugyan nem tudta megakadályozni, annyit azonban elért, hogy a Duna jobb partján fekvő Pozsonyligetfalut nem csatolták Ausztriához, hanem Csehszlovákiának juttatták, létrehozva így az úgynevezett pozsonyi hídfőt.

A később Burgenland nevet kapó nyugat-magyarországi területsáv Ausztriának ítélése a békekonferencia részéről a korridorterv végleges elvetését is jelentette. Ez ugyanakkor nem akadályozta a csehszlovák és a délszláv politikai és katonai köröket abban, hogy alkalmanként ismét fontolóra vegyék a terület birtokbavételét akár katonai erővel. Előbb 1919 nyarán, a magyar Vörös Hadsereg északi hadjáratakor, majd 1921-ben, IV. Károly király visszatérési kísérletei során merült fel a megszállás lehetősége, a nagyhatalmak nyomására azonban végül mindegyik alkalommal elvetették. Az időről időre felmerülő korridortervek így 1921 végére kerültek le végérvényesen a napirendről.

(Az írás A szláv korridor kérdése és az 1919. évi párizsi békekonferencia című kutatási programban készült, amelyet a Szlovák Köztársaság Kisebbségi Kulturális Alapja támogatott.)


Popély Árpád
Történész, a Selye János Egyetem docense és a Fórum Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
nrsr k

A kisebbségi törvény nem szerepel a kormány jogalkotási tervében, Gyimesire bízták az átdolgozását

ellatas

Felmérés: A többség ragaszkodik az ingyenes egészségügyi ellátáshoz

tej k

Rekordárat fizethetünk a tejért

A vaddisznó helyett a társát lőtte le a vadász

TRAGÉDIA: Saját kutyája lőtte le a vadászt

50 évvel ezelőtt elrabolta egy bébiszitter, most találta meg a családja

50 évvel ezelőtt elrabolta egy bébiszitter, most találta meg a családja

óvoda

Újabb komáromi óvoda újulhat meg

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.