Panoráma

A szláv korridor terve

Az első világháborúból vesztesként kikerülő Magyarország új határait a párizsi békekonferencia, majd a békekonferencia határozatait rögzítő trianoni békeszerződés állapította meg.
ÚJ SZÓ ONLINE

2020. december 6. 15:00

Masaryk saját kezűleg rajzolt térképe a csehszlovák államról és a szláv korridorról (1915)
Masaryk saját kezűleg rajzolt térképe a csehszlovák államról és a szláv korridorról (1915) 

A békekonferencia jóváhagyta a Magyarországgal szemben megfogalmazott csehszlovák területi igények túlnyomó többségét. Azon kevés csehszlovák követelések egyike, amelyeket a győztes nagyhatalmak elutasítottak, a csehszlovák és a délszláv állam területi összeköttetését biztosítani hivatott úgynevezett szláv korridor, vagyis folyosó létrehozása volt. A korridort a csehszlovák elképzelések szerint négy nyugat-magyarországi vármegye: Moson, Sopron, Vas és Zala vármegye területén hozták volna létre, s részben a csehszlovák, részben a délszláv állam fennhatósága alá tartozott volna.

A nyugati – vagy ahogyan korábban nevezték: az északi – és a déli szlávok közötti összeköttetés megteremtésének gondolata nem a békekonferencián, s nem is a világháború alatt született meg, gyökerei korábbi előzményekre vezethetők vissza. A nagyszláv mozgalom egyes vezető képviselői már a 19. században megfogalmazták egy nagy szláv birodalom létrehozásának, ezen belül pedig a Balti- és az Adriai-tenger közötti összefüggő szláv front megteremtésének a szükségességét. Az osztrák történetírás szerint a korridor eszméje első ízben az 1848-as forradalmak idején merült fel, amikor a szlovák Ján Kollár, a pánszláv mozgalom egyik fő ideológusa sürgette az északi és a déli szlávok közötti összeköttetés megvalósítását.

A szláv népek egy államszövetségben való egyesítésének gondolatát legmarkánsabban Nyikolaj Danyilevszkij, az orosz politikai pánszlávizmus fő teoretikusa fogalmazta meg 1871-ben megjelent Oroszország és Európa című művében. Danyilevszkij egy olyan, az Adriai-tengertől a Csendes-óceánig terjedő 125 milliós össz-szláv föderáció létrehozásának lehetőségét vázolta fel, amelynek fő küldetése a latin–germán világ keleti irányú terjeszkedésének a megállítása lett volna. A dolgozatban megjelent a jövendő csehszlovák, valamint a délszláv állam víziója is. A két állam közötti összeköttetést ráadásul Danyilevszkij szerint nem csupán egy keskeny folyosó, hanem a szintén a szláv államszövetség részeként elképzelt magyar állam biztosította volna.

A szláv korridor gondolata követőkre talált a cseh értelmiség körében is. Ezzel kapcsolatos elképzeléseiknek nyíltan természetesen nem, legfeljebb szűk baráti körben adhattak hangot. Alois Rašínról, a későbbi Csehszlovákia első pénzügyminiszteréről például tudjuk, hogy 1900-ban egy baráti beszélgetésen kijelentette, a létrehozandó cseh állam számára biztosítani kellene a kijutást az Adriai-tengerhez. Rašín ugyanakkor még nem Nyugat-Magyarországon, hanem Ausztria keleti területein keresztül képzelte el az adriai kijárat megvalósítását. A korridor tervének első konkrét megfogalmazói a csehszlovák állam megteremtésében is élen járó cseh politikusok – Karel Kramář, Tomáš Garrigue Masaryk és Edvard Beneš – voltak, akik részben már a világháború kitörése előtt, részben pedig a háború éveiben rögzítették Közép- és Kelet-Európa átalakításával kapcsolatos nézeteiket.

A békekonferencia elé terjesztett csehszlovák térkép a szláv korridorról (1919)
A békekonferencia elé terjesztett csehszlovák térkép a szláv korridorról (1919)

Karel Kramář, a majdani Csehszlovákia első miniszterelnöke 1914 májusában kidolgozott szláv konföderációs tervezetében még a régi pánszláv eszmék szellemében képzelte el a térség átalakítását. A Szláv Birodalom alkotmánya címet viselő, s júniusban az orosz külügyminisztériumba is eljuttatott emlékiratában – Danyilevszkijhez hasonlóan – egy hat államból álló nagyszláv birodalom tervezetét vázolta fel. A szerb állam területének meghatározásakor vetette fel Kramář a részben horvátok által lakott Délnyugat- és Nyugat-Magyarország Szerbiához csatolásának lehetőségét, amely így a korridor révén a Duna középső folyása mentén határos lehetne a Pozsony és Budapest közötti Duna-szakaszt birtokló cseh állammal.

Tomáš Garrigue Masaryk, a későbbi Csehszlovákia első államfője saját állítása szerint nem tartozott a korridor feltétlen hívei közé, mégis több alkalommal is kiállt létrehozása mellett. 1915 májusában, az Edward Grey brit külügyminiszter számára összeállított Az önálló Csehország című emlékiratában a cseh és a délszláv állam közötti összeköttetés megteremtését egyenesen a cseh és a szerbhorvát vágyak alapjának nevezte. A cseh érdekeket igyekezett összhangba hozni az antanthatalmak és az európai béke érdekeivel is, nem mulasztva el hangsúlyozni, hogy a korridornak nagy katonai jelentősége lenne, mivel ez a „szláv védőgát” megakadályozná, hogy Németország gyarmatosítsa a Balkánt és Kis-Ázsiát, a magyarok számára pedig lehetetlenné tenné, hogy Berlin „engedelmes előőrsei” legyenek.

Masaryk 1918 októberében megjelent Az új Európa című kötetében szintén az antanthatalmak érdekeinek keretébe igyekezett illeszteni a Kelet-Európa újjászervezésével kapcsolatos terveit. Érvelése szerint a felújítandó Lengyelország, a létrehozandó csehszlovák állam és a szerb vezetésű délszláv föderáció a pángermánizmussal és a német terjeszkedéssel szembeni szláv védőgát szerepét fogja betölteni a Balti- és az Adriai-tenger közötti térségben, ebből pedig szükségszerűen következik a csehszlovák és a délszláv állam közötti összeköttetés megteremtésének a követelménye.

Nem hiányzott a korridor létrehozásának terve Edvard Beneš 1916-ban Párizsban kiadott Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot! című propagandamunkájából sem. Beneš szerint a lengyel, a csehszlovák, valamint a szerb, horvát és szlovén területekből álló szerb állam, amelyet a Lajta és a Rába folyók közötti folyosó kötne össze Csehszlovákiával, „áthatolhatatlan szláv gátat” fog alkotni Németországgal szemben, a magyarokat pedig egyszer s mindenkorra elválasztja Németországtól és Ausztriától.

Az 1919. január 18-án megnyílt párizsi békekonferencián részt vevő csehszlovák küldöttség szakértői a csehszlovák területi igények alátámasztása céljából tekintélyes mennyiségű háttéranyagot dolgoztak ki a delegáció számára. A korridorral kapcsolatban, a többi határszakaszhoz hasonlóan, több alternatív javaslat született. Végül egy olyan változat került a békekonferencia elé, amely közel 200 km hosszan és 60–75 km szélességben választotta volna el egymástól Ausztriát és Magyarországot. A korridor nyugati határa nagyrészt a régi osztrák–magyar határt követve, de némi osztrák területeket is magában foglalva, a délszláv államnak szánt Szentgotthárd fölött érte volna el a jugoszláv határt. Keleti határa Magyaróvártól délkeletre, a Mosoni-Dunánál kezdődött, majd a Rábca, a Répce és a Rába folyását követte. Vasvár fölött délkeleti irányba fordult, a Zala-könyöknél elérte a Zala folyót, majd Zalavár térségében elhagyva azt, Nagykanizsát kelet felől megkerülve a Drávától északra érte el a délszláv állam határát.

Az így kijelölt korridor olyan városokat szakított volna el Magyarországtól, mint Sopron, Kőszeg, Szombathely, Körmend, Zalaegerszeg és Nagykanizsa. Lakosságának a számát a csehszlovák területi igényeket összefoglaló 2. számú csehszlovák memorandum 700 ezerben, ezen belül a németekét 300 ezerben, a szlávokét és a magyarokét pedig – az előbbiekét a valósnál jóval magasabbra srófolva, az utóbbiakét pedig csökkentve – egyaránt 200-200 ezerben adta meg. A memorandum szerint a tervezett korridor területén található négy vármegye közül a két északit (Mosont és Sopront) a csehszlovák, a két délit (Vast és Zalát) pedig a délszláv államhoz csatolnák.

A csehszlovák küldöttség 1919. február 5-én lehetőséget kapott arra, hogy a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa előtt szóban is ismertesse a csehszlovák területi igényeket. Ennek során Edvard Beneš kitért a korridor kérdésére is, amely kiszabadítaná Csehszlovákiát a magyarok és a németek harapófogójából, megkönnyítené a kapcsolattartását Jugoszláviával és Olaszországgal, s kijárást biztosíthatna az Adriai-tengerre. A területet részben a magyarok, részben az osztrák–németek rovására jelölnék ki, felügyeletével pedig a csehszlovák és a délszláv államot bízhatnák meg, de új elemként jelent meg Beneš érvrendszerében a korridor esetleges népszövetségi felügyelet alá helyezésének a lehetősége. Beneš meghallgatását követően a Legfelsőbb Tanács a csehszlovák igények jogosultságának megvizsgálását egy szakértői bizottságra bízta. Így jött létre a Csehszlovák Ügyek Bizottsága, amely a korridor kérdését a csehszlovák–magyar határ többi szakaszának véglegesítését követően, 1919. március 8-i ülésén tűzte napirendre. Amint azonban az várható volt, ebben a kérdésben a csehszlovák küldöttségnek nem sikerült elnyernie a nagyhatalmak támogatását. A szláv folyosó tervének első számú ellenzője Olaszország volt, amely adriai és Duna-medencei terveinek akadályát látta a korridorban. A csehszlovák és a délszláv állam összekapcsolása egy közép-európai szláv tömb létrejöttét, a csehszlovákok adriai megjelenését és a délszláv állam megerősödését eredményezhette volna, a korridor létrehozása ezért szöges ellentétben állt az olasz érdekekkel.

Az Egyesült Államokban a béke-előkészítés egy Wilson elnök által létrehozott bizottság, az Inquiry feladata volt. Charles Seymour, a bizottság osztrák–magyar szekciójának vezetője már 1918. április 1-jén elkészült elemzésében, részben gazdasági okokból, de legfőképpen azért, mivel sérti a nemzetiségi elvet, elutasította a szláv korridor tervét. Ez az álláspont bekerült abba az 1919. január 21-én összeállított kézikönyvbe is, amely az amerikai békedelegáció területi kérdésekkel kapcsolatos álláspontját foglalta össze, s amely egyértelműen leszögezte, hogy a csehszlovák és a délszláv állam közötti korridor létrehozása „rossz döntés volna (…), mert azt a területet többségében magyarok lakják”.

A brit diplomácia a szláv folyosóban szintén egy közép-európai szláv tömb létrejöttének és a franciák térségbeli megerősödésének a veszélyét látta, ezért a brit delegáció 1919. február 8-án véglegesített határjavaslatai sem tartalmazták a korridor létrehozásának a lehetőségét. A Foreign Office-nak a csehszlovák területi igényekre reagáló memoranduma a korridorral kapcsolatban leszögezte, hogy az „indokolatlan és kivitelezhetetlen”. Határozottan ellenezte a szláv folyosó létrehozását maga Lloyd George brit miniszterelnök is, aki emlékirataiban „szégyentelen és igazolhatatlan” indítványnak nevezte a tervet.

A csehszlovák területi igényeket messzemenően támogató Franciaország ugyanakkor nem ellenezte volna a korridor létrehozását. Érdekei azt követelték, hogy egy Lengyelországból, Csehszlovákiából és Jugoszláviából álló „egészségügyi kordont” hozzon létre Németországgal szemben, ennek az életképességét pedig növelte volna a csehszlovák és a délszláv állam közötti összeköttetés megteremtése. A francia delegáció 1919. március 7-én véglegesített csehszlovák–magyar határjavaslata ezért támogatásáról biztosította az összes csehszlovák követelést, a korridor tervét is beleértve.

Nagymértékben csökkentette a korridorterv esélyét az, hogy nem állt ki mellette a másik érdekelt állam, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság delegációja sem. A délszláv állam Nikola Pasics miniszterelnök által vezetett küldöttsége 1919 januárjában eredetileg a korridort is igénylő memorandumtervezettel érkezett Párizsba. A tervezet hivatalos benyújtására azonban végül mégsem került sor, mivel a délszláv delegáció a nagyhatalmak küldötteivel folytatott előzetes megbeszélései során meggyőződött arról, hogy a korridor tervét nem támogatják, annak keresztülvitelére így nem lenne esély. A délszláv küldöttség ezért 1919. február elején egy olyan, módosított memorandumot terjesztett a békekonferencia elé, amely a korridor igényét már nem tartalmazta. Ezzel egyúttal az is eldőlt, hogy a korridor kérdését a csehszlovák delegáció egyedül viszi a konferencia elé.

Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a korridor létrehozására vonatkozó csehszlovák indítványt a Csehszlovák Ügyek Bizottsága 1919. március 8-án különösebb vita nélkül elvetette. Elsőként a brit delegáció nevében Harold Nicolson utasította el a csehszlovák és a délszláv állam közötti területi összeköttetést, majd az amerikai Charles Seymour jelentette be, hogy küldöttsége „elvileg ellenséges” a folyosó gondolatával szemben, ezt követően pedig természetesen az olasz Giuseppe Salvago-Raggi is a korridorral szemben foglalt állást. Legvégül a csehszlovák igényeket támogató, ám magára maradt francia Jules Laroche is elvetette a csehszlovák követelést.

A korridor kérdése így 1919 márciusában lezártnak volt tekinthető, az osztrák békeszerződés és az osztrák–magyar határ vitája utóbb mégis lehetőséget adott a kérdés újbóli felvetésére. Miután az osztrák békeküldöttség június 16-án bejelentette igényét Nyugat-Magyarország németek által lakott területeire, a csehszlovák delegáció július 3-án jegyzékben tiltakozott Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolása ellen. Ebben kifejezte azt a reményét, hogy ha a békekonferencia a korridorra vonatkozó csehszlovák kívánságot nem teljesíti is, azt a megoldást sem választja, hogy a területet Ausztriának vagy Magyarországnak ítéli, hanem semlegesíti és népszövetségi ellenőrzés alá helyezi. A csehszlovák delegáció az osztrákok által igényelt területek Ausztriának ítélését ugyan nem tudta megakadályozni, annyit azonban elért, hogy a Duna jobb partján fekvő Pozsonyligetfalut nem csatolták Ausztriához, hanem Csehszlovákiának juttatták, létrehozva így az úgynevezett pozsonyi hídfőt.

A később Burgenland nevet kapó nyugat-magyarországi területsáv Ausztriának ítélése a békekonferencia részéről a korridorterv végleges elvetését is jelentette. Ez ugyanakkor nem akadályozta a csehszlovák és a délszláv politikai és katonai köröket abban, hogy alkalmanként ismét fontolóra vegyék a terület birtokbavételét akár katonai erővel. Előbb 1919 nyarán, a magyar Vörös Hadsereg északi hadjáratakor, majd 1921-ben, IV. Károly király visszatérési kísérletei során merült fel a megszállás lehetősége, a nagyhatalmak nyomására azonban végül mindegyik alkalommal elvetették. Az időről időre felmerülő korridortervek így 1921 végére kerültek le végérvényesen a napirendről.

(Az írás A szláv korridor kérdése és az 1919. évi párizsi békekonferencia című kutatási programban készült, amelyet a Szlovák Köztársaság Kisebbségi Kulturális Alapja támogatott.)


Popély Árpád
Történész, a Selye János Egyetem docense és a Fórum Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Elérte a tizenegyezret a koronavírus halálos áldozatainak száma Szlovákiában

Törőcsik Mari

Csodákat hagyott itt, őrizni fogjuk

Igor Matovič

Matovič ismét a közösségi hálón bírálja koalíciós partnerét, az államfőt és az újságírókat

gimi

Riport a győri Kazinczyból a járványhelyzet nagy veszteseivel: a végzősökkel

Vladimír Lengvarský

Lengvarský: Nem akarjuk elkövetni más országok hibáját

Mária Kolíková

Kolíková szerint kötelező lenne közzétenni a Szputnyikra kötött szerződést

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.