A számok bűvöletében

Ige: „Újból haragra gerjedt az Úr Izráel ellen. Felingerelte ellenük Dávidot, és ezt mondta: menj, vedd számba Izráelt és Júdát! A király pedig ezt mondta Jóábnak, hadserege parancsnokának: Járd be Izráel minden törzsét…, és számláld meg a népet, hadd tudjam meg a népnek a számát. De Jóáb ezt felelte a királynak: Szaporítsa meg Istened, az Úr a népet százannyira, mint amennyi most, és gyönyörködjék benne az én uram, királyom! De miért leli kedvét az ilyen dologban…?” (2Sámuel 24,1-3)

Hát már a népszámlálás is bűn? Melyik parancsolat tiltja? És vajon visszatérő bűnt követünk el, amikor tízévenként részt veszünk a népszámlálásokon? Hiszen még azt is megkérdezik olyankor, hogy van-e hűtőnk meg fürdőszobánk, mobiltelefonunk vagy internetünk? Ha meg nem bűn, akkor miért rosszallja Jóáb a fönti idézetben Dávid népszámlálását, vagy miért beszél a Biblia vele kapcsolatban az Isten fölgerjedt haragjáról?

Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című könyvének elején ezt írja: „A fölnőttek ugyanis szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: Milyen a hangja? Mik a kedves játékai? Szokott-e lepkét gyűjteni? Ehelyett azt tudakolják: Hány éves? Hány testvére van? Hány kiló? Mennyi jövedelme van a papájának? És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik.” Bizony leleplező ránk nézve is ez a fölismerés, mennyire a számok bűvöletében élünk. Pedig nem is a különféle babonákra, számmisztikára, szerencse és szerencsétlen számokra gondolok. Ezek külön figyelmet érdemelnek. Most csak arra akarok rámutatni, hogy egész más érzéseket vált ki bennünk, ha egy 380 vagy egy 3800 koronás cipőről beszélünk. Az utóbbi sokkal inkább megmozgatja a fantáziánkat, izgalomba hoz. Ez a gondolkodásmód már nemcsak a felnőttekre, de a fiatalokra és a gyerekekre is érvényes. Az iskolában már nem elég, ha van tiszta szép ruhám. Kell, hogy az márkás cucc legyen, lehetőleg a legújabb és legdrágább fazon. Az már nem szám, hogy mobilja van a gyereknek, kell hozzá egy MP3-as, de inkább 4-es. Az ilyen dolgokat holmi tanulmányi eredménnyel nem lehet behozni.

Dávid arra kényszeríti a hadseregparancsnokát, hogy vegye számba az egész országot. Miért olyan nagy baj ez, hogy az Isten fölgerjedt haragjáról szólhatunk vele kapcsolatban? Hiszen Dávid a király, s joga van tudni alattvalóinak számát, kell is tudnia a hadba fogható serege létszámát. Csakhogy itt egy szemléletbeli váltás van Dávid viselkedésében. Korábban nem az embereit számolgatta, hanem az Istent kérdezte meg, ha csatába indult. Ha kellett, akár egyedül is harcba szállt Góliáttal, de az Isten nevében s az Úr harcait harcolva. Ám ez a mostani népszámlálás a saját hatalmát, királyságának erejét volt hivatott alátámasztani. Az Isten dicsősége helyett a saját dicsőségét kereste. Gyors volt az Úr válasza is, a halálos dögvész az egész országot megtizedelte. S aki eddig büszkeséggel számlálgatta az élőket, most fájdalmasan számolhatta a holtakat. A parancsolatban így szól az Úr: Ne legyenek más isteneid rajtam kívül! Még te magad se! Másutt így int: dicsőségemet másnak nem adom!

Közelednek az ünnepek. Előtte már beezüstözzük, bearanyozzuk a vasárnapokat is. De kinek?! Pedig káténk szerint ez a mi legnagyobb ünnepünk. Hajtjuk az ajándékokat, bennük találjuk számszerűsítve az ünnep értékét. De vigyázzunk, nehogy a lényeget feledjük ki az egy és legfőbb ajándékot, akit az Isten szeretne nekünk adni. Nehogy olyanok legyünk, mint a hajdani betlehemi fogadósok. A nagy számok, nagy nyereségek bűvöletében élve a Megváltó számára nem maradt egy csöppnyi hely sem. Később Jézus talán nekik, de biztosan nekünk is címezve mondta: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Máté 16,26)

A szerző református lelkész