A receptnek mesélője

Karel Čapek (1890–1938) cseh író, drámaíró, remek elbeszélő szerint: „A viccnek szerzője nincs, csak mesélője.” Eme elmés mondását a sütés-főzésre, illetve a receptekre vonatkozóan imigyen formálnám: A receptnek szerzője nincs, csak mesélője. Kívülről talán egy picit erőltetettnek tűnhet, de a lényege, hogy csak az tudhat receptekről mesélni, aki főzni is jól tud.

Volt nekem egy kedves gyermekkori cimborám, Borbély János, aki a nagyon régi szakácsmesterséget választotta hivatásául, életének céljául. Hangsúlyoznom kell, nemcsak mint szakmát sajátította el tökéletesen a főzést, hanem megszállottan fejlesztette is tudását. Több száz receptet hordozott fejében, és sosem keverte össze egyiket sem. Gyűjtötte a régi szakácskönyveket, étlapokat, és mindent, ami a szakmájával összefüggött. A főzéshez való hajlama már gyerekkorában megmutatkozott. Tehénpásztorkodásunk közben nyárson remek betyárpecsenyéket sütött, de a szalonnát is másként csinálta, mint mi. A nyársra a szalonna közé vöröshagyma-karikákat tűzdelt, ami mindjárt más ízt adott az egésznek.

Legendás főszakács

A szakmát Pöstyénben tanulta ki. Első munkahelye az ötvenes években Nyitrán, a Magyar Vendéglő volt. Főztjének hamarosan híre ment a városban, a vendégek elégedettek voltak és dicsérték a fiatal szakácsot. Csakhogy városrendezés címen a vendéglőt sajnos lebontották. Azután a Zobor 3-as vendéglőnek lett a főszakácsa, ott, ahol a Magyar Tanítók Központi Énekkara alakult több mint negyven éve. A régi nyitraiak gyakran felkeresték, noha egy picit távol esett a várostól, a Zoboron lakó Bártfay Gyula (1888–1979) szobrász is gyakori vendége volt. Sajnos János aránylag korán, a századfordulón, 62 éves korában itt hagyott bennünket, és magával vitte a szakácstudományát is...

De a hatvanas évek végén, amikor már a Mladosť főszakácsa volt, három receptet lejegyeztem tőle, meg is jelentek a Vasárnapi Új Szó Vasárnapi ebéd rovatában. A receptek alapanyaga az őzhús volt. Az első őzpástétom elkészítésének a receptje, második vadászleves bécsi gombóccal, és a harmadik tűzdelt őzcomb áfonyával. Az őzből ritkán szoktunk levest főzni, így most annak a receptjét ajánlom.

Vadászleves bécsi gombóccal

Hozzávalók:

50 dkg őznyak, 3 sárgarépa, 5 dkg petrezselyem, 5 dkg zeller, babérlevél, fekete bors, só, paradicsompüré, 10 dkg sima liszt, 2 zsemlye, 2 tojás, 2 dkg dara, 1 g curry, 10 dkg zöldborsó, 3 hagyma, 3 dkg vaj, 1 dl tej és zöldpetrezselyem.

Elkészítése:

A kicsontozott és megmosott őznyakat apró kockákra vágjuk. Az apróra vágott hagymát zsírban megpirítjuk, majd felöntjük paradicsompürével. Hozzáadjuk a húst, és mérsékelt tűzön 10 percig reszteljük, majd hozzákeverjük a lisztet. Ezzel egy időben 2 liter vízben feltesszük a kockákra vágott zöldségeket és az előzőleg zsíron megpirított őzcsontokat, és puhára főzzük. A csont levét a zöldséggel a húsra öntjük és 20 percig együtt forraljuk, miközben beletesszük a bécsi gombócokat.

Bécsi gombóc

Hozzávalók:

2 kockákra vágott pirított zsemlye, 2 tojás, 2 dkg dara, zöldpetrezselyem, só, vaj és tej.

Elkészítése:

A pirított zsemlyére ráöntjük a tejet, hozzáadjuk a tojást és a többi kelléket, majd galambtojás alakú gombócokat készítünk és a levesben 20 percig főzzük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?