Panoráma

A nagy online-kalauz

Szűts Zoltán médiakutatót, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műszaki pedagógia tanszékének docensét kérdeztük a frissen megjelent Online – Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei című könyve kapcsán.
Sánta Szilárd

2019. január 20. 09:00

A nagy online-kalauz
A szerző felvételei (2), Shutterstock

Hány órát tölt naponta online?

Mivel a telefonom ébreszt reggel hatkor, rögtön megnézem az e-mailjeimet, bár erről, azt hiszem, le kellene szoknom. Napközben folyamatosan online vagyok, ez azonban nem azt jelenti, hogy le sem veszem a szemem a képernyőről, hanem szelektálok az érkező levelek és üzenetek között, hogy mit válaszoljak meg azonnal, és mit később. A munkám szorosan kapcsolódik az online térhez és az infokommunikációs eszközökhöz, így valószínűleg a generációm átlagához képest több időt töltök online. Online kommunikációval és médiával, illetve digitális pedagógiával kapcsolatos tárgyakat oktatok az egyetemen. Ahhoz, hogy felkészült legyek, az ehhez kapcsolódó alkalmazásokat, tartalmakat és jelenségeket a gyakorlatban is meg kell ismernem, bár alapvetően elméleti szakember vagyok. Tudnom kell, melyek az aktuális mémek, kipróbálni, mitől válik népszerűvé egy applikáció. A szakirodalomban való tájékozódáshoz is az internetet használom, a tudományos adatbázisokat vagy a folyóiratok honlapját közvetlenül érem el. De segítséget jelent számomra az is, ha a kollégák megosztják például a Facebookon a legújabb publikációjukat, így gyorsan értesülhetek róla. A kooperáció híve vagyok, tehát kifejezetten örülök, amikor ismerősök tudósítanak sikereikről és ajánlják munkájukat, mert könnyű együttműködést kialakítani. De konkrét számokkal válaszolva, az okostelefonom képernyőjét 2, valamelyik számítógépem kijelzőjét pedig átlagosan napi 8 órát nézem, hétvégén valamivel kevesebbet.

Hogyan változtatta meg az embert az internet megjelenése? Milyen térbe érkezett, és milyen társadalmi, kulturális változásokat idézett elő?

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az internet minden korábbi találmánynál, technológiánál és rendszernél nagyobb mértékben alakította át kultúránkat és társadalmunkat. Még az oly forradalmi könyvnyomtatásnál is. Magába olvasztotta valamennyi, a megjelenése előtt domináns tömegkommunikációs eszköz és médium tulajdonságát. A távíróhoz hasonlóan nagy távolságokba továbbítja az üzeneteket, az információk szállítására a telefonvezetékeket is használja, sőt, a felhasználók telefonálhatnak, tévét nézhetnek vagy rádiót hallgathatnak az interneten. A rádióhoz oly módon is kapcsolódik, hogy a vezeték nélküli internet épp a rádióhullámok technológiájára épít. Korábban ilyen szintű egybeolvadásának nem lehettünk tanúi a kommunikáció és média területén. De tágabban közelítve a kérdést elmondhatom, hogy kultúránk egyre inkább digitálissá és interaktívvá válik. Ez alatt azt értem, hogy azok, akiknek napi rutinja az internethasználat, egyre inkább arra vágynak, hogy mindent azonnal, online, egy kattintással érjenek el. Ez persze nem azt jelenti, hogy eltűnnek majd a könyvek, funkciójuk, példányszámunk azonban átalakul. Ironikus módon úgy gondolom, például, hogy a most megjelent Online című kötetem nyomtatott változata sokkal tovább lesz elérhető, mint az azzal megegyező tartalmú e-könyv. Ez azt is jelenti, hogy a digitális kultúra szavatossága sokkal rövidebb, miközben az értékeket minden eddiginél gyorsabban tudja továbbítani a polgároknak. Számos esetben előfordul például, hogy pár évvel ezelőtt még online elérhető tartalmak már a 404-es hibakódot jelzik, azaz „A keresett oldal nem található”. A könyvekkel ilyen probléma nincs. A társadalmi változásokra kitérve: a történelemben még korábban nem volt rá példa, hogy egy látszólag infrastrukturális fejlesztés – hiszen technológiai értelemben egy hálózatról beszélünk – ilyen hatással legyen a társadalomra. Ennek indikátorai közül könnyen ragadhatjuk meg a tartalomlétrehozásra, az üzenetek továbbítására, a különböző társadalmi rétegek közti párbeszéd demokratizálására vagy a polgárok nyilvánosságban való aktívabb részvételére gyakorolt hatását. De abba is érdemes belegondolnunk, mekkora funkcióváltáson mentek keresztül a számítógépek. A kezdetben számolásra használt több szobát betöltő eszközök ma már a kultúra, a társadalom és a gazdaság nélkülözhetetlen elemei. Ez a rendszer gyors léptekkel alakítja át tér- és időfelfogásunkat is. A számítógép, a digitális tartalom, a hálózatok és a nagy sebességű, mindig online állapot véleményem szerint eddig nem látott változásokat hozott. A társadalom dimenziójában átalakította egyebek mellett a nyilvánosság fogalmát, alacsony technikai belépési küszöbével (a Facebookon például bárki képes megosztani tartalmat minden előzetes képzés nélkül) hiányával demokratizálta a kommunikációt. A művészet dimenziójában pedig felforgatta az író-olvasó viszonyt. Gyakran egy-egy alkotás a kommentekkel együtt alkot egységet. A tudás és ismeretszerzés rendszerét sem hagyták érintetlenül a változások, az iskolarendszerünknek ezt figyelembe kell vennie, nem követnie, hanem alkotnia a trendeket. A digitalizálás és könnyű kereshetőség következtében alapműveltségünk átalakult interaktív, globális, decentralizált, bármikor és bárhonnan elérhető, multimédia jellegű, széles skálájú, azonban a korábbiaknál kevésbé bevésődő ismeretek összességévé.

 

Nagyon adatgazdag a könyv, 961 lábjegyzet igazítja el az olvasót. Milyen ideális olvasó képe lebegett a szeme előtt, miközben a könyvet írta? A kiadó milyen célcsoportot szólít meg?

Azt vallom, hogy a tudomány nem lehet elitista, nem zárkózhat elefántcsonttoronyba, és nem lehet öncélú. Egy kutatónak egyszerre kell tudnia az akadémiai, egyetemi közeghez, és egyszerre a tudomány iránt érdeklődő, az adott szakmában nem feltétlenül jártas olvasóhoz szólnia. Természetesen nem egy munkán belül. Nem beszélve arról, hogy a bölcsészet- és társadalomtudománynak is figyelnie kell arra, hogy a gyakorlatban is alkalmazható ismereteket, eredményeket produkáljon. Nekem például az volt a célom, hogy az olvasót közelebb hozzam ahhoz, hogy megértse, hogyan, milyen szabályok alapján működik az online univerzum, és milyen történelmi előzmények vezettek hozzá. Ezen ismeretek birtokában pedig például tudatosabban használhatja az infokommunikációs csatornákat és az online médiát. És, ha tanár lesz, akkor ezen ismereteket tovább is adhatja, de szülőként is teheti. Az Online a felsőoktatás számára íródott, egyfajta kézikönyv, mely enciklopédikus tudást is kíván átadni. A történetmondásban olyan személyek szerepelnek, akik nevével talán még nem találkozott mindenki. Mark Zuckerberg nevét ismerjük, de ki vett részt az internet alapjainak lefektetésében, ki hozta létra a világhálót? Ezen ismereteket is át kívántam adni. Ha az internettel kapcsolatos kurzusokon kötelező irodalom lesz a munkám, remélem, a hallgatók nem szidnak majd nagyon, hogy egy majdnem 500 oldalas, 961 lábjegyzetet – nagyrészt hivatkozást – tartalmazó munkát kell elolvasniuk. Saját egyetemista tapasztalataimat is felhasználva olyan könyvet kívántam írni, mely egyszerre olvasmányos és megfelel a tudományosság szigorú követelményeinek. Ilyenkor könnyebbé válik az ismeretek elsajátítása is, hiszen a tanulásnak élménynek is kell lennie. Ezért döntöttem például úgy, hogy a narrációt egy történeti szálra fűzzöm, elmesélem az internet történetét, és nem témakörök köré csoportosítom a jelenségeket.  Biztos vagyok benne, hogy ez a döntés képes lesz megosztani a kritikusokat, de ezt a rizikót vállalnom kell. Egyébként szerintem a legnagyobb elismerés az egyetemi szférában az, ha a szerző felfedezi, hogy munkái kötelező vagy ajánlott olvasmányok olyan kollégák kurzusain, akiket személyesen nem is ismer. Az Online könyv sikerét, már ha a tudományról beszélve sikerről is beszélhetünk, ezzel lehet majd mérni.

Hogyan viszonyul ez a könyv a 2013-ban megjelent A világháló metaforáihoz?

Talán erős lenne azt mondani, hogy a most megjelent munka talán egyfajta búcsú az irodalomtól, vagy talán az lenne a pontos megfogalmazás, hogy az irodalom és a művészet beemelése egy mediatizált, digitális térbe. A világháló metaforái terjedelmének csupán az Online harmada, és azt kívánta elbeszélni, hogyan jelent meg a művészet az online térben, és az online tér milyen változást gyakorolt a művészetre. 2013-ban sokkal nehezebb dolgom volt, filoszként mintha még bizonyítanom kellett volna, hogyan függhet össze ilyen szorosan a technológia a művészettel. A most megjelent kötetemben azonban már nem kell meggyőznöm senkit sem, hogy az online kommunikáció és média milyen mértékben áthatja a kultúrát, a társadalmat és a gazdaságot. Bár most is kihívásokkal néztem szembe, ugyanis át kellett hidalnom azt a konstruált szakadékot, mely a történeti adatokra és technikai részletekre koncentráló, szigorúan informatikai munkák vagy éppen a tisztán filozófiai megközelítés között húzódik. Erre pedig a Műegyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara, ahol tanítok, ideális terep.

 

Szűts Zoltán

1976-ban született Nagybecskereken, jelenleg Budapesten él. Médiakutató, habilitált egyetemi oktató. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műszaki pedagógia tanszékének docense. A világháló metaforái – Bevezetés az új média művészetébe és az Egyetem 2.0 könyvek szerzője. A Kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen diplomázott, doktorált és habilitált. Kutatási területe az internetes kommunikáció és média, a hypertextualitás, az újmédia művészete, az információs társadalom, a digitális kultúra és pedagógia.

Mely változások voltak a legfontosabbak az internet történetében?

Az internet történetét más kutatókra is támaszkova több szakaszra osztom. Durva megközelítésben három egymást követő, összekapcsolható, nagyon éles határok nélküli, egymást részben lefedő korszakot különböztetek meg. Az első korszak az 1960-as évektől 1990-ig tart, az ARPANET és más, gyakran különutas hálózatok, eltérő sztenderdű központi és személyi számítógépek, a kisszámú felhasználó és kevés beleélést és interakciót nyújtó tartalom jellemzik. Ebben az időszakban az interneten a kereskedelmi tevékenység tilos volt, és kevesen akartak számítógépet birtokolni, erről a korról akkor is, ha benne éltünk, talán kevés személyes emlékünk van. A második korszak 1990-ben, a világháló megjelenésével kezdődik és nagyjából 2004-ig tart. Egy olyan korról van szó, amikor a hálózat beépült a kultúrába és társadalomba. Ettől kezdve egyre több e-mailt küldünk, és egyre több hírt olvasunk online. Új alkalmazások jelennek meg, de minden nagyrészt a weboldalakról és a csevegésről szól. Amikor megjelenik a fájlcsere, a Napsternek köszönve, közösségek szerveződnek a zenei letöltések köré. A harmadik korszakot a megváltozott felhasználói attitűd fémjelzi. Ez a 2004-től kezdődő közösségi média korszaka, melyben már a felhasználók hozzák létre a tartalmat a szakemberekkel párhuzamosan. Jellemző formái a kornak a blog és a videoblog (vlog), az új tudástárak (Wikipédia), a közösségi oldalak (Facebook), vagy a videómegosztók, hogy csak egypárat említsek.

Hogyan változtatta/változtatja meg a számítógép, az internet az olvasás kultúráját?

A képernyőről való olvasás a 2000-es évektől egyre inkább beleilleszkedett a mindennapok rutinjába, ugyanis már kellő élményszerűséget biztosított. Ennek feltétele a kényelmes olvasásra alkalmas felbontás, a személyi számítógépek árának csökkenése, és ezzel együtt az elterjedése, illetve a kellő, a felhasználók érdeklődésére számító tartalombőség megjelenése volt. Az olvasás átalakuló kultúrájáról szóló korai vitákban felhozott érvek és ellenérvek még alapvetően technikai problémák köré csoportosultak. Egyik ilyen volt, hogy a képernyőt nézők szeme könnyebben elfárad, mint a papírról olvasó egyéneké. Hogy a kattintás és görgetés megzavarja az elmélyülés élményét, illetve hogy a könyv testének különös, már-már vallási jelentősége van. Tószegi Zsuzsanna, akit a könyvemben idézek azt írja ezzel kapcsolatban, hogy: „A könyv fizikai valósága, mozdulatlan szövege nyugalmat áraszt – ellentétben a képernyőn olvasható szöveggel. A képernyőről való olvasáskor az olvasó nem érzékeli az olvasott mű fizikai valóságát és alkotórészeinek egészlegességét – ez bizonyosan újfajta gondolkodásmód kialakulását idézi elő. A jelenre kialakultak a képernyőről való olvasás stratégiái, böngészünk és kulcsszavakat keresünk. Egyre több kutatás folyik szemmozgásfigyelőkkel, így még részletesebb képet kaphatunk, hogy a kijelzőn hová és mennyi ideig fókuszálunk. Ha médiagazdasági szempontból keressük a változásokat, akkor én azt emelném ki, hogy a nyomtatott sajtó egyfajta 22-es csapdájába kényszerítette magát, ugyanis a világháló megjelenésének első éveiben úgy érezték a szerkesztőségek, hogy jelen kell lenniük az online világban, és ki kell használniuk az új technológia hozta lehetőségeket, hiszen ez a jövő. Ekkor tették tömegesen ingyen elérhetővé tartalmaikat. Ez közvetve a nyomtatott példányok eladásának csökkenéséhez vezetett, főleg a digitális bennszülöttek, az internet korában születettek körében. És most már nincs visszaút, aki fizetőssé teszi az online tartalmait, azt kockáztatja, hogy az olvasók elpártolnak tőle. Az ingyenes tartalmak ezzel szemben nem hoznak bevételt. Még az online reklámfelületek értékesítése is a nagy olvasottság esetén elegendő csak a rentábilis működéshez.

Új típusú közösségek alakulnak az online térben. Miben térnek ezek el a „való világban” kialakult kapcsolatoktól, közösségektől?

Az egyén társas lény, aki mindig is különböző csoportokat hozott létre. A valahová tartozás fontos igény, így a társadalmi ranglétra megmászása egyben a kapcsolatok létrehozását is szolgálja. Azzal, hogy az internet relativizálta az időt és teret, a virtuális térben való kapcsolatteremtés vagy gyülekezés rendkívül egyszerűvé vált. A közösségi oldalak új típusú csoportokat, közösségeket hoznak létre. A Facebooknak, mely közösségi oldal, komoly közösségteremtő szerepe van. Amikor az internet az 1990-es évek közepén elkezdte behálózni a társadalmat, már élményszerű sebességet biztosított a felhasználók számára, tehát a betárcsázós modemek és lassan betöltődő levelek korszakán túl vagyunk. Ennek a gyors információáramlásnak a következménye, hogy a társadalom korábban egymás számára ismeretlen tagjai kezdtek intenzív online kommunikációba. Ennek a kommunikációnak az alapja lehetett a közös hobbi, azonos politikai nézetek vagy az online munkavégzés. A digitális kultúra, az internetes kommunikáció és média átalakítja az intimitás, a kapcsolatok és az identitás (az én) fogalmát. A nyilvánosság előtt zajló lét – különösen a közösségi oldalakon – az új típusú intimitás megjelenéséhez vezet. Drámai, mélyreható változások történtek annak terén, hogy milyen információkat osztanak meg a felhasználók magukról online. Oly sok mindent – személyes, másra nem tartozó dolgot – mondanak el, amit az utcán vagy a téren biztos nem kiabálnának mindenki számára hallhatóan. De attól, hogy online nem látjuk a szemlélődőket, még ott vannak, és figyelik a tevékenységünket.

 

Többen bírálják az internet demokratikus természetét. Önnek mi a véleménye erről?

Az internet tágra nyitotta a nyilvánosság kapuit, a világhálón a témák óriási bősége jelent meg, míg a közösségi média olyan hangokat is felerősített, melyeket alig lehetett hallani. A határon túli magyar kisebbségek például nagyon gyorsan kialakítottak kapcsolatokat Magyarországgal, és az utóbbi időben egymással is, és hatékony érdekképviseletet szerveztek online. De távolabbi példát hozva, az emberi jogokra egyre többen figyelnek épp az internet hatására. Ha leszűkítem a témát a Facebookra, akkor elmondhatom, hogy a jelenben is él az elképzelés, melyszerint a Facebook a nyilvánosság olyan független, elfogulatlan platformja, ahol az emberek az őket érdeklő kérdésekkel kapcsolatban minden befolyásolás nélkül tudnak például híreket olvasni. Ezeket a Facebook algoritmusa kínálja fel számukra emberi beavatkozás nélkül, a felhasználók korábbi aktivitására, érdeklődési körére építve. Oknyomozó újságírók azonban 2016-ban cáfolták ezt az elképzelést, legalábbis az USA-ban szerkesztők határozták meg, milyen tartalom váljon népszerűvé. A pesszimista olvasatok pedig a totális megfigyelésről és követésről szólnak. Én a témában nem foglalok egyértelműen állást, de minden lehetőséget bemutatok.

Vannak az internetnek negatív következményei is?

Gondoljunk bele csak abba, hogy ma hány telefonszámot tudunk fejből. Alig néhányat. Kihelyezzük memóriánkat a digitális eszközökbe, például a telefonunkba. A ház szó hány szinonimáját ismerjük? Egyáltalán, az ismereteinkben keressük már őket? A szövegszerkesztő kérésre többet is felajánl. Martin Spitzer a jelenség kapcsán elbutulásról, digitális demenciáról beszél. Egyre gyakrabban olvassuk, hogy a robotok elveszik majd a munkánkat. Tim O’Reilly kiváló, immár magyarul is olvasható kötete (a WTF – Miért rajtunk múlik, hogy mit hoz a jövő), melyet épp most olvasok ezt a problémát például árnyaltan közelíti meg, és lehetőséget is lát a változásokban. És akkor még nem beszéltünk a kreativitás visszaszorulásáról. Nemrég olvastam például egy interjút, melyben egy magyar egyetem rektora arról próbálja meggyőzni az olvasókat, hogy az ember mindig kreatívabb lesz, mint a gépek. Úgy gondolom azonban – és minden jel erre mutat –, hogy a mesterséges intelligencia is egyre kreatívabb lesz. A negatív következmények közé sorolom az információs túltelítettséget, nehéz eldöntenünk, mi a fontos abból, ami online ránk zúdul. Végezetül pedig az eszköz- és közösségimédia-függés is egyre csak erősödni fog. Gondoljunk csak bele, milyen elvonási tünetekkel szembesülnek azok, akik például munkájuk során a digitális eszközeikkel együtt élnek. Sőt, szabadidejüket is velük töltik. Hányan vannak, akik csak azért töltenek fel egy fotót a Facebookra, hogy megerősítést kapjanak arról, milyen szépek vagy ügyesek?

 

A kötet az internetes kommunikáció és média történetének, elméletének és jelenségeinek elbeszélésére vállalkozik. A témát összefüggő narratívaként kezeli, miközben a vezérfonál szerepét az új kommunikációs és médiaformák kronológiai felbukkanása tölti be. A munkának nem célja egyetlen elméleti irányzat elkötelezett követése sem, sokkal inkább az internetes média és kommunikáció jelenségkörének tág spektrumú feltérképezése. A jelentős elméleti megalapozottságú, tetemes hivatkozás- és jegyzetanyaggal ellátott kötetben a szerző a kutatói és egyetemi oktatói tapasztalatát felhasználva mindazon jelenségeket tárgyalja, melyek gyökeres változást hoztak az elmúlt évtizedekben. Ilyen például a hypertextualitás, a multimedialitás, az interaktivitás, a virtuális és az augmentált valóság vagy éppen a képi fordulat részét képező emotikonok és a kaotikusan terjedő mémek. A közérthető technikai leírások mellett bemutatja az internetes kommunikáció és média kultúrára, társadalomra és gazdaságra kifejtett hatását. Kitér többek között a képernyőről való olvasás, az élményszerűség, az interaktivitás, a creative commons, a szabadság vagy éppen a megfigyelés, a 15 klikk hírnév, a dotcom bubble, az álhírek, a Big Data, a chatbotok, a crowdsourcing, illetve a sharing economy problémakörére is. 

(Szűts Zoltán: Online – Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei. Wolters Kluwer, 2018. 487 oldal)

Milyen új infokommunikációs trendek lesznek jellemzők a jövőben, milyen kihívások várnak ránk?

Nem vagyok jövőkutató, de néhány lehetséges tendenciát felvázolok, amelyek világszerte jellemzők lesznek az elkövetkező években. Felsorolásszerűen ezek a következők: a mesterséges intelligencia szerepe felértékelődik az online kommunikációban, egyre többet csevegünk majd gépekkel, gyakran azt gondolva, hús-vér emberrel társalgunk; a digitális diplomácia előretör, területileg kicsi országok látványos sikereket érhetnek el az online térben, és pozitív képet alakíthatnak ki magukról. Az oktatásban egyre hangsúlyosabbak lesznek a digitális készségek, és ezzel összefüggésben a digitális írástudás, a média és az információs műveltség ismeretanyagának tömeges megjelenése várható az iskolákban. Szigorodik az adatkezelés módja is, jobban fogunk vigyázni adatainkra, miután komoly károk érnek minket.

Az internet születésének populáris olvasata szerint az atomháború fenyegetése vezetett el a hatékony kommunikációs csatorna megszületéséhez. A legújabb kommunikációs, technológiai fejlesztéseknek mennyiben ösztönzője a hadügy?

Két kapcsolódó jelenséget emelnék ki, az első a már említett digitális diplomácia, melynek kiváló szakértője Nyáry Gábor és Nyáry Mihály kollégám. Az infokommunikációs technológia radikális és rapid fejlődésével, illetve a felhasználók által táplált közösségi média térnyerésével növekszik a külügyi szervekre és diplomatákra nehezedő nyomás. A jövőben egy állam sikeres diplomáciai stratégiája azon is múlik, hogy az érintettek felismerik-e a digitális technológiákban rejlő új lehetőségeket, és átlátják-e, hogyan állíthatók az új kommunikációs csatornák és médiafelületek a külpolitikai céljaik  szolgálatába. Az internet hatására a hagyományos diplomáciai és külügyi kommunikációs csatornák mellett ugyanis fontos felületté vált a szerkesztők nélküli, chatbotokkal és trollokkal egyre tudatosabban telített közösségi média. Ebben az univerzumban már nem a megszokott törvények uralkodnak és a megszokott kommunikációelméletek érvényesülnek. Nem a külügyminiszterek reagálnak sajtótájékoztatókon. Az államfők a Facebookon és a Twitteren üzennek egymásnak, álhírek pedig a dezinformáció modern formájaként rombolják egy-egy ország jó hírnevét. Utóbbi esetben pedig a hadügy és a különböző hírszerző és elhárító szolgálatok játszanak fontos szerepet. A második jelenség a cyberterrorizmus és hadviselés erősödése. Ez első pillantásra nem függ össze szorosan a kommunikációval és a médiával, és alapvetően az országok elektronikus infrastruktúrájának lerombolásáról szól. Második pillantásra azonban, ha a támadások a kormányzat vagy a hadsereg, illetve a lakosság közti információcserét blokkolják, akkor látjuk igazán, milyen fontos szerepe van ma már a kommunikációnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Andruskó Zoltán két miniszter korrupciójáról is vallana

Radványi szerdán még nem gondolta, hogy csak 2:1-re kap ki a csapata

Elgázoltak egy nőt Rimaszombatban

Szexuálisan zaklattak egy 14 éves fiút a komáromi vasútállomáson

Három métert zuhant egy férfi a családi ház tetejéről

Hol vagy, Piri?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!