A levesbetétek fortélya

Tetszik vagy nem tetszik, a mai háziasszonyoknak is, bizony, bármilyen elfoglaltak, szinte naponta kell vacsorát főzniük. Az otthon készített ízletes levesnek nincs párja, sőt ha kicsit több betétet főzünk bele, akár egytálételként is kezelhetjük. Rengeteg mindent megkaphatunk már félkészen is a grízgombóctól kezdve a zsemlekockáig, de annak, ami otthon készül, mégiscsak más az íze.

Ahogy a levesek, a levesbetétek száma is végtelen. Van, amelyiket közvetlenül a levesbe főzzük, mint például a csipetkét, a galuskát, másokat külön, és csupán tálalás előtt tesszük a levesbe, mint pl. a májgaluskát, a daragaluskát. Aztán van, amit a leves mellé tálalunk, hogy mindenki tetszése szerint vegyen belőle: ilyen pl. a krémlevesek állandó kísérője, a pirított zsemlekocka.

Csiga, más néven lúdgége

A legismertebb levesbetétek – a finommetélt, a kiskocka, az eperlevél, a csiga, illetve lúdgége – gyúrt tésztából készülnek, tojásból és lisztből. Ha pedig magunk készítjük (egy fazék leves betétjéhez egy tojás és 10 dkg liszt szükséges), fontos, hogy csak annyi lisztet használjunk, amenynyit a tojás felvesz. Minél tojásosabb a gyúrt tészta, annál jobb. Vizet lehetőleg ne tegyünk hozzá (legfeljebb csak nagyon keveset), mert akkor a tészta könynyen elázik a levesben, vagy pedig annyira lágy lesz, hogy nem lehet rendesen kinyújtani. Metéltet vagy eperlevelet a lágyra gyúrt és vékonyra nyújtott tésztából késsel vagy derelyevágóval (az eperlevéltésztának ugyanis recés a széle) magunk is készíthetünk. A falusi lakodalmak híres csigatésztája speciális eszközökkel készül, amelyek talán már nem is találhatóak meg a háztartásokban: a kis kockákra vágott tésztát recés deszkán tollszárszerűen fapálcikával kell összetekerni. Ha több a leves, mint amennyit egy alkalommal elfogyasztunk, nem érdemes belefőzni a tésztát, mert a másnapi fogyasztásra már nagyon elázik, sőt meg is romolhat tőle a leves. Ilyenkor lehetőleg külön edényben főzzük meg, és csupán a tálalóedényben keverjük össze a levessel.

Csipetke, tarhonya

A csipetkéhez, amely annyira nélkülözhetetlen az igazi magyaros bableveshez, bográcsgulyáshoz vagy akár a zsenge zöldborsóból készült tavaszi leveshez, keményebb tésztát kell gyúrnunk, valamivel több liszttel. Keményebb tésztából készül a lebbencs is: a kinyújtott tésztát alaposan ki kell szárítani, aztán pedig nagyobb szabálytalan formájú darabokra tördelni. A pusztai emberek találmánya, akárcsak a tarhonya, amelyből nagyobb adagot lehetett előre elkészíteni, és tarisznyában gazdaságosan tárolni, majd a bográcsos ételeket laktatóbbá tenni vele. Ennek a műfajnak egyik képviselője a reszelt tészta, amelyhez a kemény tésztát a reszelő tetszőleges oldalán többféle formájúra is reszelhetjük.

Galuska, gombóc

A levesbetét-galuskák közül talán a daragaluska a legismertebb, és minden bizonnyal a legnépszerűbb is. ĺme az egyszerű elkészítési módja: egy tojást egycsipetnyi sóval és fél teáskanálnyi sütőporral villával jól összekeverünk, majd annyi búzadarát (grízt) adunk hozzá, hogy jó sűrű maszszát kapjunk. Néhány óráig aztán állni hagyjuk, majd a levesbe szaggatjuk, és húsz percig kis lángon forraljuk, amíg a galuskák meg nem nőnek, és habkönnyűvé nem válnak.

A vajgaluskához a megszokott 1 tojást és lisztet 3 dkg vajjal dúsítjuk, a hozzávalókat jól elkeverjük, és aztán kemény galuskatésztává összegyúrjuk. Vizes kanállal szaggatjuk a forró levesbe. Ünnepi levesbe való az ún. vajgaluska. Igencsak hamar elkészül, nagyon finom, jót tesz az egyszerű (pl. paradicsom-, zöldbab- vagy akár karalábélevesnek is).

Finom vajgaluska

Kevés tejfölbe egy-egy tojássárgáját ütünk, s egy kevés margarinnal vagy vajjal és egy kevés liszttel elkeverjük. Vizes kiskanállal formás kicsi galuskákat szaggatunk belőle a levesbe. Igen hamar elkészül.

Nézzünk még egy klasszikus levesbetétet, a májgaluskát, amelyhez egy kis doboz májkonzervet elkeverünk egy egész tojással, 2 evőkanál zsemlemorzsával, apróra vágott petrezselyemmel, sóval, borssal, hagymával, majoránnával ízesíthetjük. Egy órát hagyjuk állni, aztán pedig nedves kanállal szaggatjuk, vagy kis gombócokat gyúrunk belőle, aztán a forró levesben pár percig főzzük.

A galuskát, továbbá a burgonya- vagy májgombócot egyenesen a levesbe főzzük bele. Ha pedig feljön a víz tetejére, már készen is van. Ha a gombócot vizes kézzel a galuskaféléket pedig vizes késsel vagy pedig kanállal formázzuk (ha nem éppen szaggatóval), nem ragadnak és nem nyúlnak. Ha a levesben tészta vagy sárgarépa van, igencsak gyorsan megromlik! Nyáron a maradékot azonnal hűtsük le, és tegyük hidegre.

Mindennemű gombócot, valamint galuskát fűszerezhetünk egyénileg. Pl. a grízgombócba tehetünk jó apróra vágott petrezselyemzöldet, krumplis gombócba vagy puliszkamaradék gombócba hagymát (lehetőleg kicsit pároljuk meg) vagy pedig metélőhagymát és snidlinget, apróra vágott lestyánt, kaprot, zellert stb.

Rántott borsó

A rántott borsó csupán formájában emlékeztet a borsószemekre, egyébként pedig ugyanúgy tészta az alapanyag, méghozzá csurgatott tészta. Ez jóval kevesebb liszttel készül (1 tojáshoz kb. 5 dkg-nyit számolhatunk, így folyékony állagú tésztát kapunk, amit lyukacsos reszelőn vagy szűrőkanálon csurgatva (keresztül) adunk a leveshez. Ha pedig a tésztát forró olajba csurgatjuk és közben kevergetjük, kis borsószemeket kapunk, s ezt akár a pirított zsemlekockát külön tálkában kínálhatjuk a leves mellé.

Egyéb tartalmas levesbetétek

a maradék nokedlit apróra vágva szintén a leveshez adhatjuk

keményre főtt tojást apróra vágva s a tányér aljára szórva

a maradék rizst, amit már nem kell főzni, beledobjuk a kész levesbe – a nyerset puhulásig hagyjuk főni

paradicsomleves mellé kínálhatunk külön tálkában finomra reszelt sajtot is

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?