A kukoricabogár károsítása ellen

Alig pár esztendő kellett ahhoz, hogy az amerikai kukoricabogár megjelenése után a kártétele nálunk is meghaladja a gazdaságilag elviselhető szintet, s napjainkban már gyakorlatilag az összes kukoricatermesztőnek számolnia kell az ellene való védekezéssel.

Alig pár esztendő kellett ahhoz, hogy az amerikai kukoricabogár megjelenése után a kártétele nálunk is meghaladja a gazdaságilag elviselhető szintet, s napjainkban már gyakorlatilag az összes kukoricatermesztőnek számolnia kell az ellene való védekezéssel. Főleg a monokultúrában termesztett kukoricaföldeken nagy a kártevő rohamos felszaporodásának veszélye. A helyzet oda vezetett, hogy a problémával a növényvédelmi szakembereknek és a térségben piacon jelen levő növényvédelmi cégeknek is komolyan foglakozniuk kell.

Ismeretes, hogy a kukoricabogár elleni védekezésben a vetésváltást, a kukorica monokultúrás termesztésének megszüntetését ajánlják elsősorban a károsítás megakadályozására, lévén, hogy a kukoricabogár lárvájának legalább két termelői év kell ahhoz, hogy káros tevékenységét kifejthesse. Az első évben lerakott tojásokból kikelt lárvák a következő év tavaszán kelő kukorica gyökereit rágva élik át ezt a fejlődési stádiumot. A megrágott, meggyöngült kukoricagyökér gyakran nem képes megtartani a növény szárát, az ledől. A lárvák a talajban csupán 20-50 cm-nyi mozgásra képesek, ezért ha nem találnak megfelelő tápnövényt, elpusztulnak. A lárvákból kifejlődő imágók viszont már képesek megkeresni az újabb kukorica-parcellákat, ahol a tojásaikat lerakva tovább terjeszkednek. Megrágják a kukorica bibeszálait, ami a hiányos termékenyülés következtében szemhiányos, fejletlen csöveket eredményez.

A károkozó elleni védekezésben a termesztéstechnológiai ajánlásokon túl a vegyszeres védekezésnek is komoly szerepe van. A talajlakó kártevők elleni kezelések (a vetőmag csávázása, a talajba vagy a sorok közé kijuttatott rovarirtó szerek) a lárvák kártételének magakadályozására, a növényállomány felszíni permetezései pedig az imágók elleni védekezésre szolgálnak. Nálunk a lárvák elleni védekezésre eddig hivatalosan csupán a Force 1,5 G nevű készítmény engedélyezett, a helyzet komolyságára való tekintettel erre a célra a szakminisztérium 120 napig érvényes ideiglenes engedélyt adott ki a Poncho 600 FS és a Santana nevű készítményekre. Hozzá kell tenni, hogy a környező országokban, (Magyarországon, Csehországban) jóval bővebb az engedélyezett szerek jegyzéke.

A kukoricabogár imágói elleni vegyszeres növényvédelemben az alkalmazható készítmények között az engedélyezett szerek jegyzéke nálunk nem tartalmaz hivatalos bejegyzést erre a célra. A felhasználható készítmények közül viszont idén két – egyelőre ideiglenes engedéllyel rendelkező – szer megkapta a szakhatóság ideiglenes jóváhagyását az alkalmazásra. Az előző évi növényvédelmi szakmai vizsgálatok eredményei alapján a földművelésügyi minisztérium a Talstar 10 EC és a Fury 10 EW nevű készítményeket engedélyezte a kukoricabogár elleni védekezésre. Amint azt Kántor Zoltántól, a készítményeket forgalmazó FN Agro Slovensko Kft. regionális munkatársától megtudtuk, a tavaly kialakított hazai szakemberekből álló munkacsoportjuk vizsgálati eredményei alapján már az első évben bizonyosságot nyert, hogy ezek a rovarölő készítmények a kukoricabogár ellen is hatékonyak, ezért alkalmazásukat az illetékes szakhatóság is jóváhagyta.

A munkacsoport szakembereinek tapasztalatai alapján a kukoricabogár imágója elleni védekezésben nagyon fontos szerepe van és lesz a kártevő rendszeres megfigyelésének. Ehhez nemcsak a ferromon-csapdák és sárga színcsapdák alkalmazása, hanem a növényállomány rendszeres személyes ellenőrzése is szükséges.

A kapott adatok alapján az agronómusok tájékozódhatnak a károkozó megjelenéséről, elterjedésének mértékéről, valamint a berepülések várható csúcsidejéről is. Ezen adatok alapján megállapíthatják a növényvédelmi beavatkozás szükségességét, legalkalmasabb időpontját, miközben egyre fontosabb szerepet kap a termelők egymás közötti kommunikációja is, amely kölcsönös tájékoztatással jelezheti a veszélyes időszak kezdetét. Az ajánlások alapján legcélszerűbb a tojásrakás csúcspontján, illetve közvetlenül a lárvakelés utáni időszakban az első stádiumban végzett permetezés, amelyet megfelelő minőségben kell a növényzet felületére kijuttatni, hogy elérje a kellő hatást. A monokultúrában termesztett kukoricában az imágók berepülése utáni 2-3. héten ajánlott a védekezés. (sz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?