A kukorica terméshozama

A silókukorica azon növények közé tartozik, amelyek területegységre tekintve a legnagyobb emészthető tápanyagmennyiség előállítására képesek. A korai, rövidebb tenyészidejű fajták és hibridek kitenyésztésével termesztése a magasabban fekvő termőterületeken is lehetővé vált. Terméshozamának nagyságát alapvetően a környezeti tényezők, a biológiai alapanyag minősége és a termesztéstechnológia határozza meg.

A környezeti tényezők közül a hozamot elsősorban a meleg, a fény és a talajnedvesség, valamint egyéb talajtulajdonságok befolyásolják. Némelyiket közülük külső beavatkozással befolyásolhatjuk, némelyiket nem. A sorok északi-déli irányának beállításával például javíthatjuk a napfény kihasználásának mértékét, a légmozgást az állományban, ugyanakkor a melegigény kielégítését csak minimális mértékben, például a talaj megfelelő porhanyításával, vagy a melegebb napsütötte parcellák kiválasztásával segíthetjük. A melegigény és a talajnedvesség szempontjából a feltételeknek leginkább megfelelő kukorica hibridek kiválasztásával szabályozhatjuk a terméshozamot.

Hőigény

A termés minősége és mennyisége szempontjából a kukorica termesztésében a hőmérséklet és a fénymennyiség, valamint a talaj nedvességtartalma elsősorban a virágzás előtti és virágzás alatti időszakban meghatározó. Ha ebben az időszakban nincs elegendő fény és nedvesség, megbomlik a hím és nővirágok fejlődésének összhangja, a hímvirágok korábban nyílnak ki, amelynek következtében nem lesz megfelelő a beporzás, alacsonyabb lesz a magképződés és az emészthető tápanyagok mennyisége. Annak ellenére, hogy a kukorica genetikai terméspotenciálja eléri a 20 t/ha-t, az alacsonyabb terméshozamok oka a nem megfelelő fajtaválasztás. Ott, ahol nagyobb termőterületen termesztenek kukoricát alapvetően legalább 2-3, különböző érésidejű hibrid vetése ajánlott. Ez főleg a silókukorica termesztési kockázatát csökkenti, mivel a különböző érésidejű fajtákra az esetleges kedvezőtlen időjárási viszonyok (szárazság) hatása is különböző, egyúttal a betakarítási csúcsidőben is jobban tervezhető a munka.

A kukorica termesztésében a +10 oC hőmérséklet alapvető követelmény a növény fejlődéséhez. Ennek ismeretében ajánlott az adott térség hőviszonyaihoz igazítani a termesztendő hibridek kiválasztását. A fajták koraiságát jelző FAO szám ebben megfelelő kiindulási pontként szolgál. A legkorábbi hibridek (FAO 150-200) érésideje 115-120 nap, a korai hibrideké (FAO 201-240) 120-123 nap, a középkorai hibrideké (FAO 241-290) 123-127 nap, a középkéseieké (FAO 291 3501) 127-130 nap, a késeieké (FAO 351-450) 130-144 nap, a nagyon kései hibrideké (FAO 450 felett) több mint 144 nap. A kukorica vegetációs ideje és terméshozama között közvetlen összefüggés van, ezért a kukoricatermesztő körzetekben elsősorban a középkései és kései hibridek termesztése a meghatározó, a répatermesztő körzetekben a középkései és korai hibridek, a burgonyatermesztő körzetekben pedig a nagyon korai és korai hibridek termesztése ajánlott.

Hasznosítási szempontok

A silókukoricák jelenlegi fajtakínálatában a vetőmagtermesztés típusától függően kétvonalas (Sc) háromvonalas (Tc) és négyvonalas (Dc) hibridek találhatók, közülük a négyvonalas hibridek elsősorban magas szintű hidegtűrő képességüknek köszönhetően legjobban megfelelnek a silókukoricával szemben támasztott követelményeknek. A hibrid kiválasztása során az érés gyorsaságára is érdemes odafigyelni. Abban za esetben, ha a növény fiziológiai érettsége már a zöld növényen kialakul (stay green – lassan érő hibridek) az egységnyi területről a legnagyobb mennyiségű felhasználható tápanyag takarítható be. A stay green típusú hibridek jelentős ellenállóképességgel rendelkeznek a ledőléssel szemben, s ezáltal a különböző fuzáriumos fertőzésekkel szemben is. Betakarításukra a növény fejlettségi állapotától függően 35%-os szárazanyagtartalmánál kerül sor, a mag szárazanyagtartalma ekkor 60% körüli. A hagyományos hibrideket általában 28-32 %-os szárazanyagtartalommal takarítják be, a magok 45 százalékos szárazanyagtartalmánál a viaszérés időszakában. (mta)