A kilenc hónap – kedvem szerint

Azonnal, ami azt jelentette, hogy két hónappal a szülés előtt majd a baba két hónapos kora óta továbbképzési kurzusokon folyamatosan igyekszem agytekervényeimet masszírozni. ĺgy tudtam meg, hogy a tradicionális kínai gyógyászat szerint az, hogy sikerül-e állapotosnak lenni (nem terhesnek– mert a babavárás nem „teher”) az anya energiaállapotától függ. A megtermékenyített sejt beágyazása és megtartása óriási energiafogyasztó. Ha különböző okoknál fogva nincs meg a szükséges energiaszint, egyszerűen nem megy. Ha átgondolom, általában mivel táplálkozunk, milyen kevés időt fordítunk testmozgásra – azt hiszem, sokan vagyunk vele így –, nem csodálom, milyen sok a meddő pár, a sikertelen lombikbébi-próbálkozás. Pedig: esetem élő példa arra, van hatásos segítség.

Az első gyanús érzések,

mikor még nem tudtam, hogy reggelenként ketten ülünk be az autóba, a következők voltak: elkészítettem magamnak a reggeli feketét, ám furcsálltam az illatát. Délben, persze, a fáradtságtól roskadozva rádöbbentem, ott hagytam az asztalon, érintetlenül. Szokásaimtól eltérően viszont literszám ittam a savanyú tejet, és nagyon ízlett. Amit igencsak furcsálltak a szomszédok, akikkel minden évben, április elsején megnyitjuk a kerti szezont. Borozgatással persze, aminek eredménye a hazai borfogyasztási mutatók emelkedése. Én viszont bor helyett savanyú tejet ittam. A hétvégék elválaszthatatlan tartozéka a kerti grillezés is. Türelmetlenül vártam, míg elkészül a parázs, egyre csak ellenőriztem, megfelelően pácoltuk be a csirkedarabokat, elég sós-e a cukkini, paradicsom, de amint megéreztem a zsír és a faszén illatkeverékét, a kaját látni sem bírtam...

Hát így kezdődött az első trimeszter. Pontosabban már a közepén voltam, amikor megláttam az ultrahangon azt a 2,5 centis valamit, ami nagy örömmel és izgalommal töltött el, és persze magyarázatot adott az előbbi hetek történéseire. De ez semmi volt ahhoz képest, amit a leendő, épp külföldön tartózkodó majdani nagyi érzett, mikor megkapta SMS-üzenetemet. Azt hiszem, ő koccintott elsőnek kisbabám egészségére...

Mivel már hosszabb ideje

készültem az anyaságra, sokat olvastam arról, miképp lehet már magzati stádiumában hatni a gyermekre. Élveztem áldott állapotomat, s amikor eszembe jutott a baba – szinte mindig –, mosolyognom kellett, akárhol, akármikor. Büszke voltam, és nagyon nyugodtan és pozitívan viszonyultam az élethez. A munkában két ember helyett is dolgoztam, és semmi nem tudott kihozni a sodromból. Ám ha mégis, elég volt arra gondolnom, hogy a pici egészsége és boldogsága mindennél fontosabb, és láss csodát, a haragom elillant.

Este az ágyban gyakran a hasamra tettem a CD-lejátszó fülhallgatóját, és zenét hallgattunk. Olyan válogatást, amelyet a pici nyugtatására ajánlottak a szakértők. Csak hát Lukács rúgkapálásából arra következtettem, hogy neki más a véleménye. Próbálkoztam Mozarttal, a szülészeteken erre esküsznek, de a baba ismét tiltakozott. Lecseréltem a klasszikusokat a számomra kellemes és nyugtató számokra, Wet Wet Wet, Savage Garden, Kenny G. szaxofonja ringatták el a kicsit. Foglalkoztatott az is, vajon nem kellene-e légzőtanfolyamokra járnom, sokan dicsérik. De mivel epidurális fájdalomcsillapítás mellett döntöttem, kihagytam. Inkább otthon gyakoroltam a terhességi jógát, voltam kismama-aerobikon és hittem, hogy orvosként a szülésnél biztosan tudni fogom, mit csináljak. Megjegyzem: a szülésnél végül nem volt nagyon időm a légzőgyakorlatok elvégzésére, de ezt majd a következő részben mesélem el.

Mint minden várandós nő,

én sem vágytam arra, hogy túlságosan elhízzak. Lehet, hogy hála a jó felkészülésnek és a csillagok állásának, nem voltam különösebben éhes, eleinte egyáltalán nem híztam, majd később testem úgy alakult át, hogy hátulnézetből vékonyabbnak néztem ki, mint annak előtte. Tulajdonképpen folyamatosan annyit híztam csak, amennyit a baba.

A második trimeszterben

pompásan éreztem magam, és mivel már januárban megvettük a beutalót, elmentünk nyaralni Egyiptomba. Sokan óva intettek, figyelmeztettek a repülés, hasmenés stb. veszélyeire, csak hát ha már kifizettük a tetemes összeget... Orvosom ajánlására vittem almaecetet és mézet, reggelente ezt kevertem össze egy kevés palackozott vízzel, csodaszerként működött. Kedvem szerint és főleg következmények nélkül mindenevő lehettem. A nap nagy részét a napernyő alatt töltöttem, de itt-ott megmártóztam a tengerben is.

A harmadik trimeszter

is jól kezdődött, a hasam elkezdett kerekedni, kenegettem naponta, ne repedezzen a dinnye. A fiam is nekilódult, minden orvosi ellenőrzésnél úgy fél kilóval volt súlyosabb. Amikor már túl voltunk a 3,5 kilón, rákérdeztem a szülésztől, hol állunk meg? Megnyugtatott, szerinte a kissrác az ultrahang alapján nem éri el a négy kilót.

November 23-án megszületett a fiam, 4620 grammal.

Egy jó tipp:

Nyugalom, nyugalom, nyugalom, csak semmi idegeskedés. A kilenc hónap alatt semmi sem fontosabb annál, hogy a babának a nem túl nagy méhkuckóban a lehető legjobb közérzete legyen. Ajánlom, ismételd neki naponta: „Egészséges és boldog baba leszel, szeretve vagy és szeretve leszel, te vagy a legfontosabb emberke a világon.” És biztosan az is lesz...