Legnagyobb keresztény ünnepünk az emberek többségének egyenlő a böjti időszak végeztével, a locsolással, a tojásfestéssel. Sőt az utóbbi években egyre többen lepik meg gyereküket nyuszival, melynek a sorsa kilátástalan, bár az elmúlt években állatvédők óva intenek a nyuszivásárlástól, egyes állatkertek pedig azt hirdetik, befogadják a panellakásban hasznavehetetlen, de főként szenvedő jószágot.
A húsvét üzenete: az élet győzelme a halál felett
A húsvét lényege: az élet győzelme a halál felett. Feltámadási ünnep, a hívők tartják az egyházi liturgiát, de azok is, akik nem hívők. A történet ismert: az isteni áldozat, az emberiség bűneiért vállalt kereszthalál, Jézus Krisztus megfeszítése, feltámadása harmadnapon, majd 40 nap utáni mennybemenetele.
Nemcsak a keresztény, hanem a zsidó liturgikus év egyik nagy ünnepe a húsvét – a pészah –, a kovásztalan kenyér ünnepe, amely a korai kalászosok érésével függött össze, de húsvétkor ünneplik meg a zsidó nép Egyiptomból való kiszabadulását is. Akkor, a menekülés hirtelensége miatt nem jutott idő arra, hogy a kovász megkeljen, erre is emlékeztet az ünnepi szokás. A keresztények új tartalommal töltötték meg a húsvéti ünnepet, Krisztus feltámadásával.
A zsidók a tavaszi napéjegyenlőség napján tartották az ünnepet – március 21-én. A keresztények egy része követte ezt a szokást. Ily módon eltérések alakultak ki a húsvét megünneplésének időpontja körül, ez a keresztények között szakadáshoz is vezetett. A húsvét időpontjának vitáját 325-ben a niceai zsinaton zárták le, amely előírta, hogy a húsvétot egyöntetűen vasárnap kell ünnepelni, és ez a vasárnap a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapon legyen. A nyugati és keleti keresztény világ ünneplése azonban az ünnep időpontjában ma is eltér, mert a kétféle naptár szerint nem azonos időpontban van az a bizonyos vasárnap.
A negyedik századtól a húsvét ünnepére 40 napos böjttel készülnek, mivel az evangélium leírása szerint Jézus is 40 napig böjtölt a pusztában. Ez a nagyböjt, amelynek első napja hamvazószerda. Az ókeresztény korban a bűnözők bűnbánatot tartottak, és hamut szórtak a fejükre, de a templomba nem léphettek be, csak nagycsütörtökön, amikor megkapták a nyilvános feloldozást.
A nagyböjt legfontosabb időszaka a húsvét előtti hét, a nagyhét, amelynek első vasárnapja a virágvasárnap vagy pálmák vasárnapja. Szentelt pálmaággal, barkával, virággal körmenetet tartanak Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékére. Nagycsütörtökön emlékeznek meg az utolsó vacsoráról, nagypéntek Krisztus szenvedésének és halálára való emlékezésnek ünnepe, nagyszombat pedig a húsvéti örömünnep kezdete, a vigilia. Az éjféli mise már a feltámadást ünnepli. Ehhez kapcsolódik húsvét vasárnapjának liturgiája. A húsvétot követő 50 nap a húsvéti idő, ami pünkösdig tart és kiemelkedő ünnepe az áldozócsütörtök, valamint a pünkösd. Áldozócsütörtökön emlékeznek Jézus mennybemenetelére és tíz nappal utána van pünkösd, a Szentlélek eljövetelének ünnepe.
Az idők folyamán sokat változott az ünneplés. Az egykor szigorú böjt már egyházi körökben sem alapkövetelmény – a nagypéntek kivételével –, bár egészségügyi szempontból sokan kifejezetten hasznosnak tartják a böjtölést. A magyar ember számára az ünnep betetőzése hagyományosan az asztalra kerülő sok finom étel. Húsvétkor a bárány, mely Jézus áldozatát idézi és a tojás a megszokott, mely az élet, a jövő, a remény jelképe. A locsolkodás sem valamiféle kitalált vígasság, – egyrészt Jézus halálához kapcsolódó szertartás, másrészt pedig a húsvétkor annakidején tömegesen keresztelkedők emlékének őrzése.
A húsvét igazi spirituális ünnep, noha mára kissé humanizálódott a vendégvárással, ajándékozással. De igazi lényegére, tartalmára csakis az ad választ, ha megértjük az áldozat, a szeretet, az egymásért vállalt felelősség, a megbocsátás húsvéti üzenetét. Ez az üzenet ad választ a kérdésekre, hogy miért és hogyan tartsuk a húsvétot, melynek ünnepeink sorában egyedülálló értéke van, amit tisztelnünk és becsülnünk kell modern világunkban is. (m, g)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.