A hűs csemegét télen is élvezhetjük

A fagylalt eredetét kutatva olvastam, hogy a kínaiak már ötezer évvel ezelőtt ismerték korai változatát. A hideg csemege a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el a Földközi-tenger menti országokba, Hippokratész betegei számára orvosságként ajánlotta.

A fagylalt eredetét kutatva olvastam, hogy a kínaiak már ötezer évvel ezelőtt ismerték korai változatát. A hideg csemege a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el a Földközi-tenger menti országokba, Hippokratész betegei számára orvosságként ajánlotta. Néró császár is szerethette, hiszen akár négyszáz kilométeres távolságból hozatott jeget csak azért, hogy mézzel, ibolyával, rózsavízzel, fahéjjal és gyümölcsökkel készítsék el számára a finomságot. Míg kezdetben a hideg édességből csak a fejedelmek lakmározhattak, az 1700-as évek végén Párizsban már nyolcvanféle fagylalt és szorbet közül válogathattak a vendégek. A magyar fagylaltozás hőskora a reformkor idejére tehető, Sissi királyné kedvence az ibolyafagyi volt.

A fagylalt a jelenben sem veszített népszerűségéből, remekül beleillik a modern kor étkezési szokásaiba. A nemes és ízgazdag alapanyagok, a gyümölcsök kielégítik az égészséges életmódot követők igényeit, édes íz utáni vágyát is. Hiszen a hagyományosan készítettek mellett egyre nagyobb a választék a csökkentett kalóriatartalmú fagylaltokból, legyen benne csoki, vanília vagy dió. A sokféle gyümölccsel, egzotikus magvakkal megbolondított fagylaltok követik a modern étkezési kultúrát.

Tájainkon ősszel és télen nem divat a fagyizás, amint ránk köszön ugyanis a rossz idő, csemetéinket, de magunkat is mintha féltenénk a meghűléstől, a mandulagyulladástól. Pedig a skandináv országokban, Finnországban például 13 liter, Svédországban 11 liter fagylaltot fogyasztanak személyenként évente, míg a napos Olaszországban vagy Spanyolországban csupán 7 litert. Szlovákiában a fejenkénti évi 5 literes fogyasztással messze kullogunk észak és dél mögött. Talán épp azért, mert a fagyizást általában a nyárral, az üdüléssel, a napsütéssel társítjuk, a hideg csemege ízei épp olyan kellemes érzéseket váltanak ki bennünk, mint a nyaraláson készített fotók nézegetése. De miért ne csempésznénk be egy kis nyarat a hideg, borús téli napokba? Nem kell félni a fagyi okozta légúti megbetegedésektől, a fagylaltevő skandinávok sem betegesebbek, mint az átlagnépesség. Az viszont szinte biztos, hogy a fagylalt kanalazgatása megemeli boldogsághormon-szintünket.

Jó hír a reformkonyha híveinek, vannak olyan fagylaltok, amelyek kalóriatartalma alacsonyabb a 150 grammos fehér joghurténál, tehát besorolhatók az egészséges élelmiszerek kategóriájába.

Jeges kávé

Hozzávalók:

Tiramisu fagylalt, feketekávé, csokiszirom díszítésre.

Elkészítése:

Erős, forró feketébe tálalás előtt egy gombóc fagyit teszünk, csokiszirommal díszítjük és azonnal kínáljuk. Természetesen bármilyen fagylalttal elkészíthető ízlésünk szerint.

Álomkörte

Hozzávalók:

4 körte, 1 liter vörösbor, 100 g méz, 150 g barnacukor, 1 darab egész fahéj, vanília, 10 szem fehér bors, 5 sárgabarack (lehet befőtt is), 50 g cukor, 4 darab tarkedli (élesztős palacsintatészta), karamellfagylalt.

Elkészítése:

A cukrot és a mézet a vörösborban feloldjuk, forraljuk. Hozzáadjuk a fehér borsot és a meghámozott négy körtét. Addig főzzük, míg meg nem puhul, s könnyen szeletelhető lesz. A körtét a borban hagyjuk kihűlni, félbevágva tovább hűtjük. Öntetet készítünk: a cukros vízben megfőzzük a barackot, öszszemixeljük és szükség szerint átpasszírozzuk, hideg helyen tároljuk.

Tálalása:

A kistányérra rátesszük a tarkedlit és kis öntettel ízesítjük. A közepére helyezzük a fél körtét, erre kerül az egy gombóc karamellfagylalt, majd ráborítjuk a körte másik felét. Végül a maradék öntettel ízesítjük. (péterfi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?