A hatalom és a diktátor

Gondoljunk csak arra, hogy az élet sok területén találkozhatunk a hatalom különféle megjelenési formáival: a családban, a munkahelyen, az iskolában, a társadalom különböző színterein, az alá- és fölérendelő kapcsolatokban. A politikai hatalom lelki oldalaira már az olasz reneszánsz híres alakja, Machiavelli is rámutat a Fejedelem című munkájában. Cinikus, bár elmés tanácsokat ad, miként kell megragadni és megtartani a hatalmat. Friedrich Nietzsche, aki az Übermensch, azaz az ember fölötti ember mítoszát megalkotta, azt vallja: az élet igazi értelme a hatalomra való törekvés. „Mi a boldogság? Annak érzése, hogy a hatalom növekszik.” Nietzsche elborult elmével halt meg a múlt század elején. Munkássága a hitleri diktatúra eszköze lett, felhasználták a fasizmus eszméihez. Eddig minden diktatúra pusztulást, széthullást, katasztrófát hozott. Alapigazság: jó diktátor még nem született, jó diktatúra még nem létezett! A hatalom „veszélyes üzem”, nem elsősorban fizikai értelemben – bár sokszor abban is – inkább lelkileg veszélyezteti az embert. Bölcsen fogalmaz Szophoklész: „...Senki lelkét, hajlamát és szellemét nem lehet látni, míg kormányra nem kerül...” A hatalom nagy terhet ró a jellemre, az emberi személyiségre – leginkább azáltal, hogy megerősíti az illetőben: amit tesz, az bölcs és helyes, a dolgokat ő látja a legjobban. További erőforrás a hite: ő jót akar, ezért utasításait gondolkodás nélkül végre kell hajtani. Ezt az eszményi képet a hatalmon lévők környezetében élő konformisták, a hízelgők, nap-nap után megerősítik. Cserébe indokolatlan előnyöket élveznek. A hatalom elvtelen kiszolgálóiból kerülnek ki, akik vállalják a legaljasabb embertelenségeket is, ugyanakkor a felelősség alól készek azzal felmenteni magukat, hogy – parancsra tettem! Főleg a politikai hatalom szempontjából lényeges, hogy vannak egyéniségek, akikben az uralkodás szükséglete munkál. Őket leginkább jellemzi az önkényeskedés, a gyűlölködés, a rivalizációs hajlam, viszont hiányzik belőlük a megértés, a másság elfogadása, a tolerancia. Elvük: aki nincs velem, ellenem van! Előszeretettel alakítanak ki ellenségképeket, ezeket híveik elé állítják, ha kell felnagyítják, amikor pedig az áll az érdekükben: lekicsinylik. A hatalom mániákus megszállottjai sérült lelkű emberek, akik veszélybe sodorják környezetüket. Ennek tragikus igazolását látjuk napjaink véres valóságában is.