A harmadik fokozat okozta az orosz Proton rakéta lezuhanását

Moszkva |

<p>A harmadik fokozat hajtóművének leállása okozta az orosz Proton hordozórakéta lezuhanását - jelentette be a Roszkoszmosz vezetése pénteken.</p>

Igor Komarov, az orosz űrkutatási hivatal vezetője azt is elmondta, hogy a vizsgálat szerint a megnövekedett vibrációs terhelés miatt romlott el a hajtómű. Mindezt konstruktőri hibának tartják. A hiba kijavítása viszont nem igényel nagy költségeket - tette hozzá a Roszkoszmosz vezetője. 

Alekszandr Ivanov, Komarov első helyettese azt mondta: a szakértői vizsgálatok során kiderült, hogy a hajtómű turbószivattyújának rotortengelyével, a forgórésszel volt gond. 

Alekszandr Medvegyev, a hordozórakétát gyártó Hrunyiscsev Központ főkonstruktőre kijelentette, hogy a Proton-M megsemmisüléséhez vezető konstruktőri hiba 1988-ban már hasonló balesethez vezetett. Komarov bejelentette, hogy adminisztratív és fegyelmi lépéseket tesznek a május 16-án történt baleset miatt.

A következő Proton rakéta felbocsájtásának időpontját csak júniusban fogják meghatározni - közölte Igor Komarov, a Roszkoszmosz vezetője. Az eddigiek során az űrrakétákat gyártó cégeknél minőségellenőrzési irányításban találtak hibákat. A terület gyökeres átalakítására két héten belül tervet készítenek. 

A Proton-M típusú orosz hordozórakéta egy mexikói távközlési műholdat állított volna Föld körüli pályára, de az utolsó, harmadik fokozata meghibásodott, és a rajta lévő mexikói műholddal együtt visszazuhant, majd elégett a légkörben.     

Azoknak a daraboknak a keresését, amelyek mégis Földet értek a Bajkálon túli területen, az ottani erdőtüzek nehezítik. A szokatlan időpontban, az esti órákban tartott moszkvai tájékoztatón Alekszandr Ivanov, a Roszkoszmosz helyettes vezetője arról is beszámolt, hogy hamarosan befejezik az április 28-án felbocsájtott Szojuz-2.1a rakéta és a Progressz M-27M teherűrhajó kudarcának a vizsgálatát is. 

A Szojuz hordozórakéta harmadik fokozatának hibája miatt a teherűrhajó nem jutott el a kijelölt pályára, ahonnan tovább kellett volna haladnia a Nemzetközi Űrállomásra, és végül a rakományával együtt megsemmisült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?