A halál csillaga

A közlés önmagában nem szenzációs, hogy a Marson elegendő víz volt az élet kialakulásához, még ha egykori élő szervezetek nyomait egyelőre nem is találták a bolygó felszínén dolgozó robotjárművek. A víz jelenlétét már régóta sejtették a kutatók.

A közlés önmagában nem szenzációs, hogy a Marson elegendő víz volt az élet kialakulásához, még ha egykori élő szervezetek nyomait egyelőre nem is találták a bolygó felszínén dolgozó robotjárművek. A víz jelenlétét már régóta sejtették a kutatók. Ugyanakkor biztos, hogy újabb lökést ad a vörös bolygó kutatásának, s tovább fokozza az emberek érdeklődését a Föld szomszédja iránt – miközben ez az érdeklődés a történelem során mindig is jelen volt, sőt időnként egészen fantasztikus méreteket öltött. Őseink számára a Mars egész egyszerűen „mitikus” bolygónak számított. Több okból: egyrészt az égbolt egyetlen olyan bolygója, amely szabad szemmel is vörös színben pompázik, másrészt nagyon sajátosnak, időnként lelassulónak, megállónak, sőt visszafordulónak látták mozgását. Nem véletlen, hogy az egyiptomiak csak úgy beszéltek róla, mint „az égitest, amely hátrálva mozog”. Az ókori emberek különböző istenek megtestesítőjének gondolták a bolygót: a babiloniak a „halál csillagának” nevezték, a görögök pedig – akárcsak a rómaiak – a háború istenét látták benne. Egyébként a Mars nevet a rómaiak adták neki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?