A gazdagokon is múlik

A következő 20 évben 70 millió ember halhat meg AIDS-ben, ha csak a gazdag nemzetek nem tesznek még nagyobb erőfeszítéseket a járvány megfékezése érdekében Az ENSZ AIDS-programjának (UNAIDS) adatai szerint a fertőzöttek száma 2 év alatt 6 millióval emelkedett és jelenleg meghaladja a 40 millió főt.

A következő 20 évben 70 millió ember halhat meg AIDS-ben, ha csak a gazdag nemzetek nem tesznek még nagyobb erőfeszítéseket a járvány megfékezése érdekében Az ENSZ AIDS-programjának (UNAIDS) adatai szerint a fertőzöttek száma 2 év alatt 6 millióval emelkedett és jelenleg meghaladja a 40 millió főt.

„A járvány még nem érte el a csúcspontját” – hangsúlyozta Peter Piot, az UNAIDS főigazgatója. Hozzátette: az emberiség története folyamán még soha nem nézett szembe ilyen rettenetes kihívással. Ha a ragály terjedése a mostanihoz hasonló ütemben növekszik, akkor egy egész nemzedék tűnhet el örökre az afrikai kontinensről. „Az AIDS nem egyszerűen orvosi probléma. A járvány bizonytalanságot kelt az emberek között és nagymértékben befolyásolja a betegség által leginkább érintett országok gazdasági, szociális fejlődését” – mondta a főigazgató, aki szerint a világ országai nem engedhetik meg maguknak, hogy az AIDS egy egész kontinenst tönkretegyen. Az AIDS tavaly 3 millió ember életét követelte, csak Afrikában 2,2 millióan haltak bele a betegségbe. Tizenkét hónap alatt világszerte 5 millió új esetet regisztráltak. A HIV-vírussal fertőzöttek közül 28,1 millióan élnek a Szaharától délre, ahol a 15-49 év közötti lakosság 9 százaléka hordja magában a vírust. Az összes fertőzött közül 2,7 millió 15 éven aluli gyerek, 17,6 millió nő, s közel 20 millió férfi. A járvány elleni hatékony küzdelemhez évente 7-10 milliárd dollárra lenne szükség. Ezzel szemben a világ szegény országaiban idén 3 milliárd dollárt irányoztak elő a betegség elleni harcra, ami messze elmarad az ENSZ által kitűzött céltól.

Az UNAIDS jelentését egy héttel a 14. nemzetközi AIDS-konferencia előtt hozták nyilvánosságra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?