Az Ifjúsági Civil Fórum a Kempelen Farkas Társaság kezdeményezésére több felvidéki ifjúsági szervezet bevonásával jött létre 2006. március 30-án Komáromban. A fórumon részt vevők listája mindig nyitott további szervezetek számára.
A fiatalokat be kell vonni a döntéshozatalba
A fórum az első szimbolikus ülésén elhatározta, hogy évente két alkalommal jön össze, ahol különböző feladatokat és javaslatokat fogalmaz meg. A jövőben a fórum szervezője az Agora Iroda lesz, amely vállalta a szervezetek közti információközvetítést.
A 2006. március 30-i Ifjúsági Civil Fórumon a jelen lévő ifjúsági szervezetek egyhangúlag a következő zárónyilatkozatot fogadták el:
Zárónyilatkozat
A fórumon részt vevő ifjúsági és diákszervezetek üdvözlik, hogy politikai képviseletünk kikérte és beépítette 2006-os ifjúságpolitikai programjába a fiatalok véleményét is. Kérjük viszont, hogy az ifjúság véleménye minden területen kibontakozhasson, képviselőinket vonják be minden fórumon az ifjúsági ügyek kezelésébe.
A fórumon részt vevő szervezetek kérik az Illyés Közalapítvány Kuratóriumát, hogy – a más határon túli régiók alkuratóriumi rendszeréhez hasonlóan – kezelje külön az ifjúsági programokat, s a jövő évtől hozzon létre ifjúsági szakbizottságot is a szlovákiai alkuratórium mellett.
Kérjük, a Hallgatói Önkormányzatok státusának megerősítését és azok működési és anyagi feltételeinek megteremtését. A Hallgatói Önkormányzati modell egy Magyarországon jól működő forma, amely nagyban hozzájárul egy életképes, érdekeit képviselni képes generáció felneveléséhez.
Kérjük, egy széles jogosítványnyal rendelkező nemzetközileg elismert diákigazolvány bevezetését, amely a kedvezményes utazáson túl biztosítaná a kedvezményes bejutást a kulturális intézményekbe és rendezvényekre, ezen túl, pedig további előnyöket kínál a tanulás segítéséhez. Véleményünk szerint az igazolvány támogathatná a tenni akaró és tehetséges fiatalokat.
Kérjük az MKP képviselőit, hogy intenzívebben szorgalmazzák az internet és a számítógép-vásárlási programok terjedését. A felvidéki lakosság egyre inkább vidékre szorul, ahol számunkra különösen fontos volna ez az új lehetőség egy egész országos és Kárpát-medencei vérkeringés beindítására. Az internet segítségével sikerül leküzdeni a régiók közti különbséget, ahol a fiatalok ugyanolyan eséllyel tájékozódhatnak pályázatokról, eseményekről vagy más lehetőségekről.
Javasoljuk, a Selye János Egyetem vezetőségének a sikeres szakkollégiumi modell átvételét, amelynek az alapjait már a Selye János Egyetemi Központon belül működő Harsányi János Szakkollégium már lerakta. Tudjuk, hogy ennek anyagi feltételeit az állami szabályozás nem biztosítja, ezért a szakkollégiumi képzés biztosítására a magántőke bevonását javasoljuk. Mindamellett javasoljuk a szakkollégiumi modell bevezetését más egyetemeken is, amelyre a magyar politikai képviseleten keresztül lehetne javaslatot tenni.
Kérjük, az elmúlt években megerősödő és sikeresen működő cégeket és vállalatokat, hogy intenzívebben támogassák az oktatási intézményeket és az azon belül folyó kutatási tevékenységeket. A sikeres országokban számos példa mutatja, hogy a magántőke aktívan részt vesz az oktatás fellendítésében, saját sikerességét biztosítva ezzel közép- és hosszú távon. Bízunk benne, hogy a felvidéki cégek és vállalatok is felismerik a globális kihívást, ahol a munka keretében csakis egyre nagyobb hozzáadott értékkel tudjuk a befektetőket itt tartani és idecsalni, amelynek egyetlen kulcsa az oktatás színvonalának gyors és hatékony emelése.
A nyilatkozatot elfogadta: Agora iroda, Diákhálózat, Harsányi János Szakkollégium, Kempelen Farkas Társaság, Révkomáromi Hallgatói Önkormányzat, Magyar Ifjúsági Közösség, MKP Ifjúsági Csoport.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.