A dátumok önmagukért beszélnek

A civil felhasználói korszak talán azzal kezdődött, hogy 1971-ben Ray Tomlinson feltalálta az e-mailt, azaz a számítógépes levelezőprogramot (az első formális e-mailt Erzsébet angol királynő küldte 1976-ban).

A civil felhasználói korszak talán azzal kezdődött, hogy 1971-ben Ray Tomlinson feltalálta az e-mailt, azaz a számítógépes levelezőprogramot (az első formális e-mailt Erzsébet angol királynő küldte 1976-ban). De az mintha a James Bond-filmek kategóriájába tartozna, hogy mind az egykori Szovjetunióban, mind az USA-ban már 1957-ben elkezdődtek az internethálózat kiépítésével kapcsolatos programok. Ehhez képest tiszta őrület, hogy nálunk ugyanezen évtől kezdve (1957) sugároztak csak – heti két napon – tévéműsort, és az első színes adás éve 1969 (az USA-ban 1953). És még két adat: Az első, féltégla-méretű, de hordozható kommunikációs eszközt 1972-ben alkotta meg egy Rudy Krolopp nevű fiatalember. Ez volt az a mobil, amely mintegy húsz évvel később alapvetően átértelmezte a kommunikáció fogalmát, és új kultúrát teremtett. A másik faramuci adat, hogy térerő csupán 1993 óta vesz minket körül, ergo tájainkon azóta létezik mobiltelefon-használat. És az sem utolsó, hogy ma – amit akkor talán senki sem hitt volna – átlagosan minden családra legalább egy mobiltelefon jut. Sőt, már a WAP (mobiltelefonon elérhető internet) vagy az MMS (mobilon kapott képes üzenetek) mozaikszóra is alig kapja fel a fejét valaki. Különösen gyerekek és a tizen-huszonéves fiatalok haraptak rá. (csep)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?