A búza tavaszi tápanyagellátása

Annak ellenére, hogy a búza alkalmazkodóképessége révén a kedvezőtlenebb termesztési feltételek, a gyengébb agrotechnika valamint az alacsonyabb tápanyag-gazdálkodási szintekből adódó káros következményeket is képes ellensúlyozni, még ugyanúgy igényli a megfelelő agrotechnikát, a szakszerű trágyázás alkalmazását. Az elmúlt évtized a legtöbb gazdaságban kényszerűségből alkalmazott talajzsaroló gazdálkodás eredményeként a talajok tápanyagszintje jelentősen megcsappant, ezért nyilvánvaló, hogy minőségi búzát csak a növény igényeinek megfelelő tápanyag-visszapótlási stratégia alkalmazásával lehet kitermelni. A legfontosabb tápelemek közül a nitrogén, a foszfor és a kálium tölt be meghatározó szerepet. Ezek tavaszi alkalmazásáról magyarországi szakemberek, Lajos Mihály és Németh Balázs által közzétett információkat ismertetjük.

A nitrogén

A nitrogén a fiatal, fejlődésben lévő növények számára a legfontosabb. Ha a növény számára nem áll rendelkezésre megfelelő formában a szükséges nitrogénmennyiség, akkor először az idősebb növényi részeken jelennek meg a különböző hiánytünetek. A nitrogénhiányban szenvedő növények klorofiltartalma csökken, a merisztémák működése lassul, a keletkezett sejtek idő előtt öregednek. Az idősebb levelek sárgulnak, amit vöröses, antociános elszíneződés kísérhet. Fontos azonban tudni, hogy a túlzott vagy az egyoldalú N-táplálás – ilyen esetben a többi tápelemhez képest a N relatív túlsúlyba kerül, és ugyanazok a káros hatások játszódnak le, mintha túltrágyázás történt volna – szintén komolyan veszélyezteti a termésbiztonságot. A nitrogénnel túlzottan ellátott növények hajlamosak a megdőlésre, a betegségekkel szembeni nagyobb fogékonyságra, és a reproduktív fázis a foszfor relatív hiánya miatt gyakran erősen eltolódhat, ezért az érés túl későn fejeződik be.

Az őszi búza alá a nitrogén egy részét az alaptrágyázással egy időben kell kijuttatni. Kísérletek bizonyítják, hogy száraz évjáratokban az alföldi tájegységen az 50–50%-os őszi-tavaszi nitrogénmegosztás mellett lehetett elérni a legnagyobb termést, amely jó minőséggel is párosult.

A nitrogénadagok fennmaradó részét tavasszal, fejtrágyázás formájában, egy adagban célszerű kijuttatni. A búza tápanyag-felvételi dinamizmusát vizsgálva tudjuk, hogy a növény robbanásszerű tápanyagfelvételt produkál a tavaszi hónapokban, ezért a tavaszi fejtrágyázást célszerű a tél végi, kora tavaszi időszakra időzíteni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a búza a kora tavaszi időszakban már viszonylag rövid ideig tartó tápanyaghiányra is terméscsökkenéssel reagál. Ezért különösen fontos a téli nyugalmi időszakból felébredő búza számára a megfelelő mennyiségű nitrogén jelenléte, fejtrágya formájában. Arról azonban, hogy mennyi is valójában az a nitrogén-hatóanyag, ami biztosítja a növény optimális fejlődését, de nem fenyeget a túltrágyázás veszélyével, csak talajvizsgálatokra alapozott szaktanács adhat megfelelő információt.

A foszfor

Az őszi búza a foszfortrágyázást nemcsak meghálálja, de igényli is. A foszfornak a növényi szervezetekben több fontos szerepe van, az anyagcserében betöltött energiaraktározó és mobilizáló funkció mellett a generatív szervek fejlődését, azaz a termésképzést is serkenti. Túladagolása esetén viszonylagos nitrogénhiány következhet be, ami káros.

Foszfor hiányában károsodik a szénhidrát és a nitrogén-anyagcsere, a növény nem fejlődik kielégítően. A nitrogén és a foszfor egymás antagonistái, tehát egymáshoz viszonyított relatív bőségük ugyanazt a hatást eredményezi, mintha a másik elemből hiány lenne.

Az őszi búza foszforigénye kielégítésének legjobb módja az őszi alaptrágyaként kijuttatott, és a legmélyebb talajművelési eljárással bedolgozott foszfortrágyázás. ĺgy biztosítható leginkább, hogy a – talajban nagyon lassan, vagy egyáltalán nem mozgó – foszfor tápelemek a búza foszforigényének maximumán már a növényben legyenek, megfelelő, feltáródott formában, és a gyökérzónában egyenletesen elkeveredve a növény számára rendelkezésre kell, hogy álljanak. Ha munkaszervezési vagy egyéb okok miatt az őszi alaptrágyázás elmaradt, már csak a tavaszi fejtrágyázás nyújt lehetőséget arra, hogy a búza tavaszi foszforéhségét enyhítsük, de ez a beavatkozás – a már említett jellegzetességek miatt – rendkívül korlátozott eredményt adhat. Amennyiben mégis ezt kell alkalmazni, néhány szempontot mindenképpen szem előtt kell tartani. A műtrágyák feltáródására rendelkezésre álló idő meglehetősen szűkre szabott, tehát mindenképpen célszerű gyorsabban feltáródó műtrágyaféleséget, például szuszpenziót választani. Azt azonban hiba lenne feltételezni, hogy ezekkel a könnyen oldódó műtrágyákkal a tavaszi trágyázás esetén is biztosítottuk növényünk számára a megfelelő formájú foszfor tápanyagot. Ezek a tápanyag-molekulák még mindig túl nagyok, és még további aprózódásnak kell végbemenni ahhoz, hogy a baktériumok egyáltalán munkához tudjanak látni. Ráadásul ezeket a vízben „könnyen oldódó” műtrágyákat olyan országokban fejlesztették ki, ahol a tenyészidőszak során az 1200 mm csapadék sem ritka, s a talaj termőrétege sokkal sekélyebb, illetve ahol a baktériumok tevékenységét nem szünetelteti a téli hidegben és a nyári szárazságban beálló két biológiai stop, mint nálunk.

Az időbeni eltolódás mellett a térbeli eltolódás is korlátozza a tavaszi foszfortrágyázás eredményességét. A felvehető foszforformák a talajban gyakorlatilag nem mozdulnak el, és a gyökér növekedése során hamar túljut azon a talajszinten, ahol a fejtrágyázásból származó foszforhatóanyagok találhatók (hiszen itt már mélyebb bedolgozásra nincs lehetőség), és így a fejtrágyaként kijuttatott foszfortrágyáknak a kezdeti kedvező (gyökérnövekedést segítő, nitrogéntúlsúlyt megakadályozó, stb.) hatásai viszonylag hamar megszűnnek. Nálunk ugyanis nem esik 1200 mm eső, ami már ahhoz elegendő lenne, hogy a felvehető foszformolekulák a talaj mélyebb rétegeibe jussanak.

A kálium

A búza harmonikus tápanyagellátásának talán legösszetettebb problémaköre a káliumvisszapótlás kérdése. Az őszi búza a nitrogén után káliumból használ fel legtöbbet egy tonna szemtermés képzéséhez. Ennek ellenére a kísérleti eredmények és a gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy abban az esetben, ha a talaj jó és igen jó káliumellátottsági kategóriába tartozik, akkor a káliumtrágyázás gyakorlatilag kockázat nélkül, illetve minimális kockázattal elhagyható. Sokéves talajzsarolás után az adagolt kálium az agyagkolloidok belső felületén erősen kötődhet. Ilyen szituációban, ha a búza valamely káliumigényes növény előveteményeként szerepel a vetésforgóban, érdemes elgondolkodni azon, hogy nem lenne-e célszerűbb a káliumtrágyázást már a búza vetése előtt elvégezni, így ezeket a káliumkötő helyeket telíteni, ezáltal ugyanis a búza káliumigényén felül ezt az űrt is megszüntetjük. ĺgy a következő évben már nem szükséges az igényesebb kultúrák szükségletén felül a talajt is trágyáznunk. (mezőhír - röv.)