A 25 év alattiaknak két euró lesz a belépőjegy az olaszországi múzeumokba

olaszországi múzeum
Róma |

A 25 év alattiaknak két euró lesz a belépőjegy az olaszországi múzeumokba a jövő évtől, emellett egy évben összesen 20 napon át ingyenesen lesznek látogathatók a közgyűjtemények, régészeti látnivalók - jelentette be Alberto Bonisoli olasz kulturális miniszter egy csütörtökön megjelent lapinterjúban.

 

A kedvezményes belépőjegy egyformán vonatkozik az olaszokra és a külföldiekre.

A miniszter szerint a fiatal generációk viselik a felelősséget a kulturális örökség továbbviteléért, ezért lehetővé kell tenni, hogy megismerjék és megszeressék azt.

A hónap első vasárnapja továbbra is ingyenes marad az idegenforgalmi főszezonon kívül, vagyis októbertől márciusig, ezen kívül egy egész hetet ingyenessé tesznek, várhatóan márciusban, szezonnyitó akcióként - közölte a miniszter a Corriere della Sera című lapban.

 

Bonisoli szerint ezen kívül az egyes múzeumigazgatók további évi nyolc napot tehetnek ingyenessé saját belátásuk szerint, a látogatottságtól vagy egyéb szempontoktól függően, vagyis összesen mintegy húsz napon lesznek ingyenesek az olasz állami múzeumok.

Az új kormány eltörölte a minden hónap első vasárnapjára vonatkozó múzeumi ingyenességet, amelyet még Matteo Renzi kormánya vezetett be, ezért Bonisoli sok kritikát is kapott.

A miniszter elődje, Dario Franceschini rámutatott, hogy a kéteurós belépődíj bevezetése az ingyenesség megszűnését jelenti a 18 éven aluliak esetében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?