Háromezer éves jól konzerválódott emberi maradványokat találtak spanyol barlangászok egy katalóniai szurdok meredek sziklafalában, az El Pas nevű barlangban. A négy méter átmérőjű barlang hosszabb ideig – becslések szerint 5-200 évig – szolgált temetkezési helyül.
3000 éves múmiák
Az „El Pas-i múmiák”, a mintegy 50 tetem többsége magzati testhelyzetben fekszik, marhabőrbe tekerve, amelyet az inka múmiák mintájára kötelekkel rögzítettek. Mások saroglyára erősítve, egyesek ág-, levél- vagy virágágyon fekszenek – írta az El País című spanyol napilap.
A csontok mellett bőven találtak izom, tüdő-, agyvelő-, sőt ürülék-maradványokat, valamint hajat, szőrzetet. Kiásásukat szeptemberben kezdték el, és az első eredményekről a minap számoltak be a régészek.
Eddig 22 férfi holttestet sikerült elkülöníteni – 14 felnőttét, 4 serdülőét és 4 gyermekét, köztük egy újszülöttét. A szakemberek most azt elemzik, mi okozta, hogy ilyen épen maradtak fenn. Lehetséges, hogy a barlang mikroklímája vagy a talaj savassága a magyarázat, de az is lehet, hogy a bőrtakarók kezelésében használtak olyan anyagot, amely tartósító hatású volt. A bélben megmaradt ürüléket elektronikus mikroszkóppal vizsgálják, így meg tudják majd állapítani, mivel táplálkoztak. A DNS-teszt arra ad majd választ, milyen rokoni kapcsolat fűzte össze a hajdani embereket, milyen betegségeik voltak, és mi okozta halálukat. Egyiküknél gerincdeformációt, illetve csontrákot már azonosítottak.
A maradványok arról tanúskodnak, hogy ezek az emberek erős testfelépítésűek voltak, rendszeres fizikai tevékenységet folytattak. Háromezer évvel ezelőtt az ott élő népek földművelők és állattenyésztők voltak, birkát, kecskét, marhát neveltek. Ügyesek voltak a fa és a fém megmunkálásában is. A barlangban találtak különböző használati tárgyakat, bőrszőnyegeket, henger alakú – tetővel ellátott – bőredényeket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.